2026. July 21., Tuesday - Dániel, Daniella napja
-
Hála Istennek pici lányommal nem volt semmi, csak a terhesség meg a szülés nem ment olyan gördülékenyen. Tavaly augusztus 26-án kiderült, hogy babánk lesz, ami nem volt tervbe véve, úgyhogy nagy volt a meglepődés. Ezek után kezdődött azzal, hogy a cukrom egy kicsit magas lett, majd a 6. hónapban kiderült, hogy nyitott a méhszájam, de Magyarországon nem kapható méhösszehúzó tabletta, amiért el kellett menünk Bécsbe és innentől veszélyeztetett terhes lettem.
-
2007. július 16. hajnali 2 óra. Ekkor kezdődött minden, csak akkor még nem tudtam! Felébredtem, hogy wc-re kell mennem, de utána valahogy nem bírtam visszaaludni. Nem fájt semmi nem is voltak keményedéseim mégsem bírtam visszaaludni. Egy ideig sétálgattam a szobában meg kimentem az erkélyre, de semmi nem volt jó valamiért.
-
Sziasztok!! Először is kezdem a bemutatkozással!! Szóval István vagyok 34 éves és már három hónapja képtelen a szexre… /Ill nem is én…:)/ ... Nade félre a tréfával! Üdvözlök minden Kedves Apukát illetve Apuka jelöltet!! Szeretnék veletek megosztani egy Csodálatos élményt!! Az apás szülésről szeretnék írni!
-
Nem is tudom, hol kezdjem… Szeptember 3-án este 6 fele voltak fájásaim, de azt hittük csak jóslók, aztán 10-ra olyan erősek lettek, hogy elindultunk a korházba. Éjjel 11-re értünk be a Bajcsy-Zsilinszky korházba. Felvettek a szülészeti osztályra ahol egy kicsit várni kellett, majd megvizsgált a doki (2 ujjnyi)...
-
Rettenetes fájdalom
volt a lelkemben, de mikor azt mondta az orvos, hogy még lombik programmal is
30 %-nál kevesebb az esélye, hogy gyermekünk legyen, teljesen összetörtem.
Olyan rég szerettem volna megtudni, milyen Anyának lenni! És egy orvos azt
mondja, talán soha nem tudom meg. Isten (vagy aki másnak hívja) azonban másképp
gondolta.
-
2009. június 30-án, délután 5 órakor 10 perces fájásaim voltak, 7 órára értünk be a kórházba. Addigra már 5 perces fájásaim lettek. Az ügyeletes szülésznő megvizsgált és szívhangot is néztek. Hazaküldött, és azt mondta, menjek vissza, ha erősödnek a fájások. Elmentünk vásárolni valami kaját, mert egésznap nem ettem, csak reggelit. Aztán úgy éreztem erősödnek az összehúzódások...
-
Az én kis manóm 39-ik hétre született császárral. Sajnos a testvérével is gond volt a szülésnél, őt majdnem elvesztettük az orvos hibája miatt! Ezért előbb befektettek nehogy a Szandival baj legyen. Meleg volt, és majdnem mindig 160 volt a vérnyomásom. Nem tudták eldönteni, mikor császározzanak, de a császár legalább biztos volt.
-
Barbiéknál
dumáltunk, nézegettük a kis ruhákat. Fájdogált a pocim, így elindultam haza.
Ahogy kiléptem a lépcsőházukból, abban a pillanatban elfolyt a magzatvíz (azt
nagyon bánom a mai napig, hogy ez nem otthon történt, úgy hogy a párommal
vagyok). Gyorsan visszamentem hozzájuk, persze zokogva. Iszonyatosan féltem, és
nem akartam szülni. Felhívtam a párom, hogy jöjjön értem. Hazamentünk,
felhívtam a szülésznőt. Kérdezte vannak-e fájásaim, mondtam nincsenek.
-
Beértünk, persze
regisztráltatni kellett előtte. Még jó hogy nem ömlött belőlem a víz, fel is
mosatták volna talán. Én voltam a legjobban meglepődve, amikor Nyújtották felém
a zöld hálóinget.. Komolyan maradok???? Szóval 22-én 22 órakor a 2. kismamaként
a 2. terhességgel 2 ujjnyira tágulva - a dokicsaj ketteskének hívott. Próbálta
oldani az idegességem. A szülés kicsit rövidebb volt,
mint 2 óra, és Beni sokat segített azzal, hogy valóban készült már kifelé annak
ellenére, hogy szombaton töltötte volna be a 37. hetet, mint "pocimaci".
-
Felhívtam a szülésznőmet, és megegyeztünk, hogy 6-kor találkozunk a
kórházban. A doki 7-kor futott be, megvizsgált, de még csak bő egy ujjnyi volt
a méhszáj. Fél nyolckor burkot repesztett, onnantól erősödtek a fájások. Fél
tízkor kaptam EDÁ-t, utána oxytocint infúzióban, de nem akartak eléggé erősödni
a fájások, nagyon lassan tágultam. Az orvosom óránként megvizsgált, időnként
más orvosok is bejöttek és hümmögtek az NST szalag felett, és meg a pokolba
kívántam őket.
-
Szinte összemosódnak az események,
olyan, mintha pár perc, néha olyan, mintha órák teltek volna el. Egy szót sem
szóltam, csak markoltam az ágy kapaszkodóját, meg a párnát a fejem alatt. A
férjem dörzsölte, masszírozta a derekam, törölgette az arcom, én magam sem
tudtam, mivel segít, de ő hősiesen ott volt, csinált, amit tudott. Hihetetlen
erőt adott a jelenléte. Olyan fáradt voltam, legszívesebben aludtam volna, de
persze nem volt rá időm, kétszer-háromszor elkapott a holtpont, amikor azt
éreztem, hogy nem bírom tovább, szólok, hogy vegyék ki a gyereket belőlem...
-
Boldogok voltunk! Hajnin is látszott a megkönnyebbülés, ott is volt meg
nem is. Kicsit kába is volt az injekciótól. Nem felejtettem el a lényeget, csak
borzolom az idegeiteket: én vágtam el a köldökzsinórt is! Minden olyan leendő
apukának, illetve apukának, aki még nem volt benn a szülésen, csak ajánlani
tudom: MENJETEK BE! Állati jó! Semmi durva nincs benn!
Hála Istennek pici lányommal nem volt semmi, csak a terhesség meg a szülés nem ment olyan gördülékenyen. Tavaly augusztus 26-án kiderült, hogy babánk lesz, ami nem volt tervbe véve, úgyhogy nagy volt a meglepődés. Ezek után kezdődött azzal, hogy a cukrom egy kicsit magas lett, majd a 6. hónapban kiderült, hogy nyitott a méhszájam, de Magyarországon nem kapható méhösszehúzó tabletta, amiért el kellett menünk Bécsbe és innentől veszélyeztetett terhes lettem.
2007. július 16. hajnali 2 óra. Ekkor kezdődött minden, csak akkor még nem tudtam! Felébredtem, hogy wc-re kell mennem, de utána valahogy nem bírtam visszaaludni. Nem fájt semmi nem is voltak keményedéseim mégsem bírtam visszaaludni. Egy ideig sétálgattam a szobában meg kimentem az erkélyre, de semmi nem volt jó valamiért.
Sziasztok!! Először is kezdem a bemutatkozással!! Szóval István vagyok 34 éves és már három hónapja képtelen a szexre… /Ill nem is én…:)/ ... Nade félre a tréfával! Üdvözlök minden Kedves Apukát illetve Apuka jelöltet!! Szeretnék veletek megosztani egy Csodálatos élményt!! Az apás szülésről szeretnék írni!
Nem is tudom, hol kezdjem… Szeptember 3-án este 6 fele voltak fájásaim, de azt hittük csak jóslók, aztán 10-ra olyan erősek lettek, hogy elindultunk a korházba. Éjjel 11-re értünk be a Bajcsy-Zsilinszky korházba. Felvettek a szülészeti osztályra ahol egy kicsit várni kellett, majd megvizsgált a doki (2 ujjnyi)...
Rettenetes fájdalom
volt a lelkemben, de mikor azt mondta az orvos, hogy még lombik programmal is
30 %-nál kevesebb az esélye, hogy gyermekünk legyen, teljesen összetörtem.
Olyan rég szerettem volna megtudni, milyen Anyának lenni! És egy orvos azt
mondja, talán soha nem tudom meg. Isten (vagy aki másnak hívja) azonban másképp
gondolta.
Az én kis manóm 39-ik hétre született császárral. Sajnos a testvérével is gond volt a szülésnél, őt majdnem elvesztettük az orvos hibája miatt! Ezért előbb befektettek nehogy a Szandival baj legyen. Meleg volt, és majdnem mindig 160 volt a vérnyomásom. Nem tudták eldönteni, mikor császározzanak, de a császár legalább biztos volt.
Barbiéknál
dumáltunk, nézegettük a kis ruhákat. Fájdogált a pocim, így elindultam haza.
Ahogy kiléptem a lépcsőházukból, abban a pillanatban elfolyt a magzatvíz (azt
nagyon bánom a mai napig, hogy ez nem otthon történt, úgy hogy a párommal
vagyok). Gyorsan visszamentem hozzájuk, persze zokogva. Iszonyatosan féltem, és
nem akartam szülni. Felhívtam a párom, hogy jöjjön értem. Hazamentünk,
felhívtam a szülésznőt. Kérdezte vannak-e fájásaim, mondtam nincsenek.
Beértünk, persze
regisztráltatni kellett előtte. Még jó hogy nem ömlött belőlem a víz, fel is
mosatták volna talán. Én voltam a legjobban meglepődve, amikor Nyújtották felém
a zöld hálóinget.. Komolyan maradok???? Szóval 22-én 22 órakor a 2. kismamaként
a 2. terhességgel 2 ujjnyira tágulva - a dokicsaj ketteskének hívott. Próbálta
oldani az idegességem. A szülés kicsit rövidebb volt,
mint 2 óra, és Beni sokat segített azzal, hogy valóban készült már kifelé annak
ellenére, hogy szombaton töltötte volna be a 37. hetet, mint "pocimaci".
Felhívtam a szülésznőmet, és megegyeztünk, hogy 6-kor találkozunk a
kórházban. A doki 7-kor futott be, megvizsgált, de még csak bő egy ujjnyi volt
a méhszáj. Fél nyolckor burkot repesztett, onnantól erősödtek a fájások. Fél
tízkor kaptam EDÁ-t, utána oxytocint infúzióban, de nem akartak eléggé erősödni
a fájások, nagyon lassan tágultam. Az orvosom óránként megvizsgált, időnként
más orvosok is bejöttek és hümmögtek az NST szalag felett, és meg a pokolba
kívántam őket.
Szinte összemosódnak az események,
olyan, mintha pár perc, néha olyan, mintha órák teltek volna el. Egy szót sem
szóltam, csak markoltam az ágy kapaszkodóját, meg a párnát a fejem alatt. A
férjem dörzsölte, masszírozta a derekam, törölgette az arcom, én magam sem
tudtam, mivel segít, de ő hősiesen ott volt, csinált, amit tudott. Hihetetlen
erőt adott a jelenléte. Olyan fáradt voltam, legszívesebben aludtam volna, de
persze nem volt rá időm, kétszer-háromszor elkapott a holtpont, amikor azt
éreztem, hogy nem bírom tovább, szólok, hogy vegyék ki a gyereket belőlem...
Boldogok voltunk! Hajnin is látszott a megkönnyebbülés, ott is volt meg
nem is. Kicsit kába is volt az injekciótól. Nem felejtettem el a lényeget, csak
borzolom az idegeiteket: én vágtam el a köldökzsinórt is! Minden olyan leendő
apukának, illetve apukának, aki még nem volt benn a szülésen, csak ajánlani
tudom: MENJETEK BE! Állati jó! Semmi durva nincs benn!
