Bendegúz születése

Belőlem csak dőlt a magzatvíz. Lezuhanyoztam, összeszedtük ami kell. A kórházban találkoztunk a szülésznővel, aki mondta, hogy vetkőzzek le, mindjárt jön és megvizsgál. Eközben a párom elment a papírjaimért, mert azok egy emelettel lejjebb voltak, mert papíron már fel voltam véve. Elkezdtem levetkőzni és akkor vettem észre, hogy dől belőlem a vér. Így nem is tudtam befejezni. Amikor láttam, hogy a párom visszaért, szóltam neki, hogy kérjen valamit, amit oda tehetek, mert minden tiszta vér. Szólt is ott egy szülésznőnek, a miénk még nem ért ekkor vissza. Az a szülésznő azt mondta, majd mindjárt jön az Era, Ő pedig pasziánszozott tovább a számítógépen. A párom csak egy kicsit lett ideges.

Megjött a szülésznő. Megvizsgált és láttam az arcán, hogy baj van. A vizsgálóasztal alatt volt egy lavór és az tele lett vérrel. Nagyon féltem. Bementünk a szülőszobába, rám tett egy szívhangfigyelőt és elment ruhát keresni a páromnak. Egyedül maradtam. Iszonyatosan remegtem. A szívhangfigyelő egyszer csak 0-át mutatott. A gép elkezdett sípolni és az összes szülésznő és az ügyeletes orvos odarohant. Én ekkor már sírtam és azt gondoltam, hogy meghalt a kisfiam. Ekkor megjelent a párom is, na, akkor még jobban sírtam és mondtam neki, hogy valami nagy baj van. Megvizsgált a szülésznő, a doki és csak néztek furán egymásra, de úgy hogy ők értették egymást. Aztán össze-vissza rakosgatták a szívhangfigyelőt és már azt se tudták, hogy az én szívhangomat halljuk vagy a kicsiét.

A szülésznő felhívta a dokinkat, aki kb. 10 percen belül ott volt. Ő is megvizsgált, de ekkor már ott volt az aneszteziológus is. Csak annyit mondott a doki, hogy azonnal császár, mélyaltatásban. Na, megint betojtam. Párom gyorsan kiszedte a fülbevalóimat és már el is vittek. Úgy remegtem a félelemtől, hogy majdnem leestem az ágyról. A műtőben elvégzett az orvos egy-két tisztító dolgot és már el is altattak.

Fél hatkor folyt el a magzatvíz, fél hétre értünk a kórházba, és Bendegúz 19.15-kor látta meg a napvilágot, 3350 g, 53 cm-rel. Én ugye nem láttam őt, de apa lefényképezett mindent, amit csináltak vele. Nem nagyon tértem magamhoz, amíg apa ott lehetett. Bendust nem is láttam. Annyira emlékszem, hogy megkérdeztem, hogy ronda-e. Meg hogy iszonyatosan fájt a hasam és egész este jajgattam.

Reggel jött a szülésznő, hogy fel kell kelnem. Nekem? Hát én biztos hogy nem tudok. Kínok kínját kiállva felkeltem. Elmentem én is a kicsi fiamért, akit sajnos csak az általunk bevitt takaróról ismertem fel. Amikor megláttam elkezdtem sírni. Nagyon sajnálom, hogy lemaradtam arról a csodálatos élményről, amikor kibújik belőlem a gyermekem és rögtön rám teszik. Egyáltalán nem így képzeltem. Egy jó volt benne, hogy amitől iszonyúan féltem, a fájdalom, na, azt a részét nem tudtam meg.

A lényeg lemaradt: A vérzés azért volt, mert levált a méhlepény. Ha nincs fogadott orvosom és nem vagyunk, akkor a kórházban, akkor ma nincs gyerekem és méhem se. Ezt varratszedéskor mondta el a doki. Eléggé sokkoló volt. Ezek után elkezdtünk telefonálgatni, hogy mi baja lehet a gyereknek, ha nem kapott elég oxigént. Nem kaptunk megnyugtató választ. Majd, később lehet észrevenni, hogy mondjuk nehezebben tanul meg olvasni, stb. Nagyon sokáig féltünk, hogy lett e baja a gyerkőcnek. Aztán több orvos megnyugtatott, hogy 9/10 apgarral ne aggódjunk, hogyha baj lett volna, akkor nem a Patrik kezébe adták volna először és elvitték volna mindenféle vizsgálatra , megfigyelésre.

Írta: Ani (Bendegúz édesanyja)

Küldd el hozzánk Te is a szüléstörténetedet!

Szólj hozzá Te is a Fórumban!