2026. September 04., Friday - Rozália napja
-

Már hónapok teltek el a tanévből, de Lillámat a bölcsibe beszoktatni nem tudtuk még teljesen. Az elindulással nincs gond, nem is volt soha. Ott lenni is szeret, szépen játszik, eszik rendesen, semmi gond nincs vele. Úgy vettem észre, hogy az óvónénik és a gyerekek is nagyon szeretik, de mindezek ellenére sem hajlandó ott aludni.
-

A
fejtetű (
Pediculus humanus capitis), vagy más néven
hajtetű, emberen élő obligát ektoparazita. Szárnyatlan, vérszívó rovar, mely teljes életciklusát az emberi hajban tölti, és petéit, az úgynevezett serkéket is ide rakja. Csak az emberben képes tartósan fennmaradni, természetes körülmények között állatokat nem fertőz.
-

Válasszunk egymással jól harmonizáló színeket a festékünkből és a legvilágosabbal fessük be a gyermekünk egyik tenyerét. Csináljunk vele lenyomatot a lap közepére. Egy árnyalattal sötétebb színnel fessük be a másik kezét, és az előző lenyomattal kb. 60 fokos szöget bezáróan ismét készítsünk lenyomatot. A műveletet folytassuk addig, amíg dekoratív képet nem kapunk.
-

Először is kijelentem, én nagyon szerettem az óvodát. Emlékeim szerint egyszer sem sírdogáltam miatta, ezt szüleim is megerősítik. Épp ezért gondoltam, bár nagyon naivan, hogy a gyerekemnek is csupa öröm és boldogság lesz oviba járni. A kiscsoportos kezdés előtti hónapokban rengeteget beszélgettünk az oviról, megszerettettem vele a jelét, bújtuk az ovi témájú mesekönyveket (Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok, Szepes Mária: Pöttyös Panni, Kormos István: Vackor az óvodában, Devecseri László: Kisbuksi az óvodában, Bartos Erika: Anna és Peti Irány az óvoda). A kisfiú nagyon lelkes volt, az oviról csak mosolyogva beszélt.
-

Esik eső, csepereg, sárga levél lepereg. Esik eső, csepereg, a kisegér kesereg. Esik eső, csepereg, megáznak a gyerekek. Esik eső, csepereg, táncolnak az egerek. Esik eső, ujujuj, méghozzá a szél is fúj. *** Tegnap korán esteledett, sündisznócska ágyat vetett. Ágyat vetett az avarban, kicsinyeit betakarta. Fújhat a szél lankadatlan, melenget a moha paplan. Jó meleg a földi fészek, aludjatok kis tüskések.
-

Manapság a bölcsőde nagyon fontos szerepet tölt be gyermekeink nevelésében. Az óvodával összehasonlítva számos részletben különbözik a bölcsőde, nem utolsó sorban a beszoktatás is másképpen zajlik. A bölcsődei beszoktatásról kérdeztünk két gondozónőt, Krisztát és Enikőt, mindketten közel 25 éve dolgoznak, foglalkoznak bölcsődés kisgyerekekkel.
-
Aranyosi Ervin: Első nap az óvodában Ez az ovi első napja! Nem csoda, hogy kicsit félek. Anyu biztat, ne aggódjak, - ne légy gyáva kicsi lélek! Ám Ő haza akar menni, itt maradnom csak nekem kell! Elég erős leszek hozzá? Elbírok a sok gyerekkel?
-

Akár bölcsődébe, akár óvodába készül gyermekünk, jónéhány dolgot kell összekészítenünk előre, idővel pedig kiegészítenünk egy s mással. Lássuk mik ezek! Bölcsibe készülőknek: ha nincs külön öltöző szekrényke a bölcsődében, akkor vinnünk kell úgynevezett ovis zsákot. Ennek mérete az akasztó körüli hely nagyságától függ, inkább kérdezzünk rá, mielőtt zsákot veszünk vagy varrunk. Jó ötlet, ha a zsák tetejébe egy gyermekvállfa belefér, középen pedig egy függőleges zipp-zárral nyitható.
-

Minden szülő rémálma, hogy gyerekük néhány (általában egészségtelen) ételen kívül nem hajlandó mást enni. Sok mindent lehet tenni azért, hogy az étkezések ne naponta ismétlődő tortúrák legyenek - állítja egy brit szakértő. Néhány szülő úgy hiszi, hogy kisgyerekük nem képes szilárd tápanyagot megenni, mert evészavara van, pedig nem orvosi, sokkal inkább viselkedési problémára lehet ezt visszavezetni.
-

A kisgyermekekben kb. 3 éves kor körül fejlődik ki a saját korosztályuk felé forduló érdeklődés. A társas kapcsolatkészség alakulásának elsődleges színtere ebben a korban az óvoda. Fontossága szerepe abból a szempontból is kiemelkedő, hogy a gyermek itt sajátíthatja el a társas együttlét normáit, a közösségi szemléletet.
-

Volt egyszer egy kislány, úgy hívták, hogy Annuska. Édesanyja elküldte perecet venni. Vásárolt is hét perecet: két köménymagosat apának, két mákosat anyának, két cukrosat saját magának és egy kis rózsaszínűt Öcsinek, Pavliknak. Fogta a füzérbe fűzött pereceket, s hazafelé indult. Megy, mendegél, elbámészkodik, megszámolja a varjakat, elolvassa a cégtáblákat. Azalatt odasomfordál egy ismeretlen kutya, s fölfalja a pereceket, egyiket a másik után.
-
Nemsokára kezdi a nagy betűs életet a kicsi fiam: első napja lesz az óvodában. Vegyes érzelmekkel, kicsi félelemmel, sok féltéssel, és gyomorgörccsel indulok neki. Neki a világ legnagyobb kalandpályájának tűnik, ahova Anya és Apa nem mehetnek be, s végre egyedül lehet kicsit. Lelkesítem, bátorítom, és megbeszéltük, hogy minden nagyfiú és nagylány oviba jár, és milyen szuper lesz, mert egész nap gyerekek között lesz, és kedvére játszhat mindennel, amivel csak akar!