2026. September 04., Friday - Rozália napja
-

A paradicsom bőrét forró fürdő után egy
mozdulattal lehúzom, a magvakat eltávolítom, majd felkockázom a húsát. A
bazsalikomot folyó víz alatt megmosom, a leveleit vékony csíkokra, majd apró
kockákra vágom. A felkockázott paradicsomot, az apróra vágott bazsalikomot
kevés olíva olajjal összekeverem. Pici sót, borsot adok hozzá ízesítésképpen,
és barna kenyérre kanalazva kínálom.
-

A burgonyát alaposan megmosom, megtisztítom, kockára vágom, majd sós
vízben felteszem főzni. Amíg fő, addig a paradicsomot héjától
megtisztítom, magjait eltávolítom, húsát kockára vágom, majd a megfőtt
burgonya levét rászűröm, és 3-4 percig főzöm benne. A főtt krumplit, a
megfőtt paradicsommal és a banánnal összeturmixolom, majd együtt pár
percig forralom még.
-

A csirkecombot folyó víz alatt alaposan megmossuk, kicsontozzuk, a
bőrét lehúzzuk. A húst kis kockára vágjuk, annyi vízzel, hogy éppen
ellepje, feltesszük főni. A burgonyát alaposan megmossuk, meghámozzuk, felkockázzuk,
és annyi vízzel, hogy éppen ellepje, ezt is feltesszük főni. Amikor a csirkehús már jól szétfőtt, darálón
ledaráljuk, a megfőtt, leszűrt, villával összetört burgonyával együtt adjuk a
babának.
-

A burgonyát megmossuk, meghámozzuk, apró
kockákra vágjuk. Feltesszük főni annyi vízben, hogy éppen ellepje. (Esetleg
pici sót teszünk a főzővízbe.) 10 percig főzzük, majd hagyjuk a saját levében
kihűlni. A testhőmérsékletű burgonyát krumplitörőn áttörjük.A paradicsomokat forrásban lévő vízbe mártjuk, és a héjukat lehúzzuk.
Eltávolítjuk a paradicsomok magjait is, majd összeturmixoljuk a zellerlevéllel
és adunk hozzá egy mokkáskanálnyi olajat. A paradicsompépet addig forraljuk,
amíg sűrűsödni nem kezd.
-

Egy lapos, széles, zárható tetejű tálkába teszek 1-2 marék gabonapelyhet (én a puffasztott gabonakarikákat szeretem, de az anyósom az előzőleg forró vízbe áztatott zabpehelyre esküszik - ki, mit szeret), leöntöm kb. 1 dl tejjel. Nem kell, hogy ellepje a karikákat a tej, csak épphogy felszívja kicsit.
-
Burgonyapüré (6 hónapos kortól, tápszeres babáknak 4 hónapos kortól)
Hozzávalók: 1 db közepes méretű burgonya.
Elkészítése: A burgonyát alaposan megmossuk, meghámozzuk, apró kockákra vágjuk. Kisméretű főzőedénybe tesszük, és annyi vizet öntünk rá, hogy éppen ellepje. Forrástól számított 10 percig főzzük, majd saját levében hagyjuk kihűlni. Botmixerrel pépesítjük. A megfelelő állag eléréséhez hígíthatjuk a pépet a burgonya főzőlevével, anyatejjel, vagy HA jelzésű tápszerrel.
-

A mangót vágjuk ketté, a magját távolítsuk el. Hámozzuk meg és a húsát kockázzuk fel. A barackot hámozzuk meg, a magját távolítsuk el és a húsát kockázzuk fel. A mangót a barackkal együtt helyezzük egy lábosba, és adjunk hozzá négy evőkanál vizet. Addig főzzük, amíg a mangó szét nem fő, illetve a barackdarabok meg nem puhulnak (kb. 5-10 perc). A pépet hagyjuk kihűlni. A keveréket rúdmixerrel pépesítjük.
-
Paradicsomos borsópüré: 5 dkg zöldborsót megpárolunk. 1 közepes paradicsomot
egy kis apróra vágott petrezselyemmel és egy negyed apróra vágott zellerrel összepárolunk,
ha megpuhult a borsóval összeturmixoljuk vagy villával összenyomkodjuk.
Paradicsom helyett 100%-os paradicsomlevet is használhatunk.
-

A spenótot levelenként megmossuk,
a szárait letépjük. 4-5 percig forró vízben főzzük, majd hideg vízzel leöblítjük
(csak így marad szép zöld). A banánnal együtt pépesítjük. A burgonyából pürét
készítünk a szokott módon, majd hozzákeverjük a spenótpürét. Bármilyen feltét
illik hozzá.
-

Vízben felteszem főni a marhahúst és a megmosott, meghámozott, kockára
vágott burgonyát. A krumpli hamarabb megfő, mit a hús, úgyhogy csak
később tegyük a húshoz. A megmosott, kimagozott meggyet kevés vízben
felfőzöm, pici cukrot lehet bele tenni, ha nagyon savanyú la meggy.
-

A burgonyát alaposan megmossuk, meghámozzuk, majd másfél cm-es kockákra vágjuk. Az édeskömény gumót is alaposan megmossuk, a rossz részeket kivágjuk belőle, majd csíkokra vágjuk. A burgonyakockákat és az édeskömény csíkokat egy csipet köménymaggal megszórva, 2-3 evőkanálnyi vízzel, fedő alatt puhára párolom. Az egész művelet - forrástól számított - 10-15 percnél ne legyen több, hogy az értékes vitaminokból a lehető legtöbbet megőrizzük.
-

A csecsemők számára a legjobb táplálék az anyatej, amely mindig steril, megfelelő hőmérsékletű és kéznél van. 6 hónapos korban viszont - a baba igényeinek növekedésével - ideje megkezdeni a hozzátáplálást. Mielőtt azonban hozzákezdenénk a bébiételek gyártásához, néhány szabályt meg kell jegyeznünk.