Viktor születése

2006. augusztus 16.

Ezen a gyönyörű, szép napon nálunk semmi előjele nem volt annak, hogy Viktor igyekezne kifelé. Egész délután jöttünk-mentünk apával: elmentünk a videokameráért, meglátogattuk apukámat, elmentünk apa biztosítását intézni.

Tudat alatt biztosan éreztem, hogy közeleg a nagy nap, pedig igazából még két és fél hét volt hátra. Este 22.00 órakor, éppen lefeküdtünk aludni, valami furcsát éreztem. Kellett néhány perc, mire felfogtam, hogy mi ez: elkezdett szivárogni a magzatvíz. Apát 10 perces alvásból felráztam. Felhívtuk a szülésznőt, aki mondta, hogy éppen ügyeletes, induljunk el a kórházba. Pakolás, be a kocsiba, és mire 23.00 körül beértünk, arra már jelentkeztek a fájások is, akkor 15 percenként.

Orvosom még éppen szabadságát töltötte, úgyhogy az ügyeletes orvos megvizsgált, azt mondta, dél körül meglesz a baba. Felmentünk a szülőszobára, ott a szülésznő feltett a szívhang gépre, minden rendben volt. Beöntés (brrr, de akkor ott minden mindegy volt), és borotválás, aztán zuhanyozás után apával a vajúdóban meg a folyosón sétálgattunk. Szerencsére nyugalom volt, mert akkor éjjel nem volt más a szülőszobán és a tv-ben is épp a Rémálom az Elm utcában valamelyik része ment, szóval minden ideális volt.

Közben ücsörögtem a gumilabdán, nekem nagyon jól esett, főleg hogy apa közben a hátamat, derekamat masszírozta. Hajnali kettőre nagyon sűrűsödtek és erősödtek a fájások, akkor már kértem fájdalomcsillapítót is. Bementünk a szülőszobába. Először felfeküdhettem az ágyra, viszont akkor nem haladtunk előre semmit, úgyhogy fel kellett állnom az ágy mellé. Azt hittem nem leszek képes állni, de azért kitartottam. Apa segített. Tartotta bennem a lelket. Pedig hol volt még a neheze.

Végeérhetetlennek tűnő percek, órák (?) után újra feküdhettem. Ez sem volt jobb, annyira fájt a derekam, azt hittem szétszakadok. Sajnos Viktor hiába igyekezett kifelé, minden nyomás után visszahúzódott. Doki feküdt a hasamon, tágítottak kézzel. Akkor már a szívhang is kezdett rossz lenni, úgyhogy az orvos hívta a kollégáját, hogy szerinte is megcsászározzanak-e.

Másik doki jött, még be sem mosakodott, csak rám nézett, és akkor beindult a dolog. Kb. az ötödik nyomásra Viktor megszületett.

Közben olyan fájdalmakat éltem át, hogy abban a pillanatban el sem tudtam képzelni, hogy valaki képes ezt másodszor is végigcsinálni. Nem is emlékszem, mikor sírt fel. Csak azt tudom, hogy apával mindketten sírtunk. Nekem nagyon sokat jelentett, hogy ő végig velem volt, simogatott, masszírozott, fogta a kezem, beszélt hozzám. Ez a közös élmény, ha lehet, még jobban összekovácsolt minket, pedig már 10 éve együtt vagyunk jóban, rosszban, de ez a pillanat mégis nagyon sokat adott hozzá a kapcsolatunkhoz.

Aztán Viktort odatették a hasamra. Gyönyörű volt. Leírhatatlan, amit akkor érez az ember, mikor először pillantja meg, érintheti meg a gyermekét, miután világra hozta. Pár perc után Viktort elvitték fürödni, méredzkedni. Apa ment vele, és amíg engem összevarrtak, háromnegyed óra alatt, nemtomhány tekercs cérnával, addig ő folyamatosan hozta az információkat a fiúnkról. Felöltözve Viktort is behozták pár pillanatra, de nagyon fázott, úgyhogy betették melegedni az inkubátorba. Amikor apa először látta, hogy kicsi Dudavárink csak az egyik szemét nyitotta ki, azt is olyan kacskán, gondolkodott, hogy a Culombo nevet adjuk a kicsinek, de aztán végül mindkét szemét sikerül ügyesen kinyitnia és maradtunk a Viktornál. Persze annyira kivoltam, hogy teljesen elfelejtettem apa mennyire szeretné a második névnek a Vajkot. De sebaj, ez megmarad az öcsinek!

Utána még két órát az őrzőben maradtunk, ahol Viktor is velünk lehetett és szopizhatott is kicsit. Engem aztán levittek a gyermekágyas osztályra, ahonnan apát hazaküldtem pihenni, és még két óra múlva Viktort is hozták mellém.

Írta: Lizy (Viktor édesanyja)

Küldd el hozzánk Te is a szüléstörténetedet!

Szólj hozzá Te is a Fórumban!