Nórika születése
Igaz, hogy csak 2007. április 20.-ra voltam kiírva, viszont toxémiás lettem, iszonyat magas vérnyomival, vizesedéssel, ezért már március 19-én be kellett feküdnöm a kórházba. Teljesen elkeseredtünk a Férjemmel, mert közölték, hogy innen már csak babával a karomon távozhatok. Épp öt nap telt el, már egészen megbarátkozott mindenki a helyzettel, hogy oda tettem át a székhelyemet, mikor este megint csúcsokat döntögetett a vérnyomim. Kaptam Dopegytet, kértek a nővérkék, egy óra múlva ballagjak oda hozzájuk, megmérik újra.
Szóval: letelő félben volt az egy óra, mikor a semmiből egyszer csak - ha jól mértem -, 5 perces fájásaim lettek! Kb. negyedóránként... ennek a fele sem tréfa! Szülök, vagy mi?! Még korán van ehhez, épp betöltött 36. hét!
Előrecsattogtam a nővérkékhez, megmérték, már jó a vérnyomásom. Mikor közöltem a fájásokat, majdnem leestek a székről! Mértük együtt is, tényleg! Azonnal menjünk a szülőszobára! Gyorsan felhívtam még a Gábort, majdnem szívszélhűdést kapott, azonnal be akart rohanni. A nővérek viszont azt tanácsolták, maradjon még otthon, akármi is lehet, idejében fognak szólni, és együtt lehetünk a szülés alatt.
Vizsgáltak kb. hajnali 2-ig, addigra csitulóban voltak a fájásaim, viszont amikor voltak, a babának mindig elment a szívhangja! Az orvosom pont ezen az egy hétvégén nem volt a városban. Hál istennek viszont az ügyeletes orvos dr. B. B. volt, aki megvizsgált, majd közölte, hogy bár szépen tágulok, - kétujjnyinál tartunk - de ne haragudjak, mert meg kell császároznia! Fuldoklik a Nórika, a nyakára van tekeredve valószínűleg a köldökzsinór! Mit bántam én, ha odaadja a szikét, én magam is megcsinálom!
Szinte fel se fogtam, telefonálhattam a Gábornak, Ő meg a szülőknek, és rohant is befelé. Az idegességtől folyton vérzett az orra szegényemnek!
Közben megkatétereztek, borotváltak, infúziót kaptam és már toltak is be a műtőbe. Meghatódott szüleim és a férjem ott vártak az ajtóban, de nem engedtek be velem senkit. A Karcsipapinak előtte volt az Achilles-ín műtéte, nem tudtak bejönni, otthon izgultak.
Megkaptam az epidurált, egyáltalán nem fájt, a korai óra ellenére nagyon kedves és ügyes volt az orvos-team, akik asszisztáltak, nem is volt alkalmam megköszönni. Nagyon-nagyon fáztam közben, csörögtek az infúziós üvegek, annyira remegtem. Felvágtak és a műtősnő simogatta a fejemet. Mondta, hogy mindjárt kiemelik a Bébit, ne ijedjek meg, hányingerem lehet. És abban a pillanatban, 2007. március 24.-én hajnali 2 óra 56 perckor a doki felemelte a Nórikát, aki csupa vér volt és úgy ordított... én meg kérdezgettem, ugye kislány??? Mindenki nevetett és mondta a dr. B., hogy igen, az!
Elvitték vizsgálatokra, megmosdatni, nekem meg rémes hányingerem lett, de végül nem lettem rosszul. Ekkor már törölgettek belül és ilyen iszonyú fájdalmat még nem éreztem, mikor az érzéstelenített terület fölé nyúltak belül. Olyan gyomorfájásom lett, majdnem elájultam. De aztán mégse, mert visszahozták a Nórikát, és megcsodálhattam ezt a kis Gyönyörűséget! Sajna nem tehettem mindjárt mellre, elvitték melegíteni, engem meg kitoltak az akut szobába lábadozni. Oda már bejöhetett a családom, kaptam fájdalomcsillapítót, szoros kötést a hasamra, melegítő palackokat. Annyira fáztam! Rossz érzés volt, hogy nem érzem, csak látom a lábaim, de elég hamar elmúlt az epidurál hatása. Fájdalmam már nem sok volt, csak mikor köhögtem, és amikor megengedték, hogy felálljak. Alig vártam, hogy kihúzzák a csöveket, már kellemetlen volt.
Másnap délután megnézett a doki, mindent rendben talált, és mivel volt spontán székletem (nevethetsz, de ez nagyon fontos, meg is kell mutatni a nővérnek!), leengedett egy baba-mama kórterembe. Elmondta, hogy adjak hálát a Jóistennek, hogy benn voltam a kórházban, mert ilyen fájásokkal valószínűleg nem indultunk volna el otthonról és reggelre megfulladt volna a baba.
Sosem fogjuk tudni elégszer megköszönni dr. Bakó Bélának, hogy gyors döntésével megmentette a kislányunk életét!
Írta: Kata (Nórika édesanyja)
Küldd el hozzánk Te is a szüléstörténetedet!
