Ákos és Noel születése
Első terhességem izgalmas vol,. mivel veszélyeztetett terhes voltam az ikrek miatt (vékony testalkat, a méhem eléggé túlfeszített volt). Állandóan bennem motoszkált az a gondolat, hogy nehogy koraszülöttek legyenek. Eme félelmemet nem is igazán mertem megosztani semmivel, mert mondják, ha valami rosszra gondolunk, az biztos be is fog következni. A 29. terhességi héten (2009 júniusában), egyik szerda este menstruációszerű görcsöket éreztem, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget, mert még nem volt itt az idő.
A 40. héttől még 11 hét választott el bennünket. Még a barátnőmet is felhívtam, hogy mondja már el, hogy milyenek a szülési fájdalmak, mert ugye én még sohasem szültem. Este hazajött a férjem, neki is elpanaszoltam mit érzek. Ő mondta, hogy hívjunk orvost, de én erősködtem, hogy nem, biztos csak vaklárma. 21.00 óra után viszont már erős jelek mutatkoztak arra vonatkozóan (vérzés), hogy beindult a szülés, úgyhogy mentők, kórház, ahol már biztosra vehető volt – a vizsgálat után – hogy elindult a szülés folyamata, 1111-es lett az értékem.
Nagyon megijedtem, hisz még olyan sok időt kellett volna bent tölteniük a pocakomban, a jó melegben, ami megvédi őket mindentől. A gyógyszerek, amiket kaptam sajnos nem segítettek, hiába reménykedtem a csodában, sokat hánytam tőle, az izmaim teljesen elernyedtek a nagy dózistól. Végig fájásaim voltak, elég erősek, de nem mertem hangosan vajúdni, inkább a párnába szorítottam a fájdalmamat.
…sokszor felidézem magamban a történteket…
Nagyon nagy segítség volt a férjem jelenléte, aki végig mellettem volt és támogatott. A szívhangjuk hál istennek végig rendben volt. Péntek reggel közölte az ügyeletes orvos, hogy készüljek, ma biztosan világra jön az én két drágaságom. Valóban így is lett. Péntek délután miután már olyan erősek lettek a fájások, hogy a nővérkék is meghallották szenvedésem, az orvos megvizsgált és beindították a szülést, akkor már négyujjnyira voltam kitágulva. (Az orvosnak hálás köszönet, mivel még arra is gondolt, hogy az ügyelet kezdete előtt meglegyenek, hogy mind a két gyerekemmel külön-külön neonatológus tudjon foglalkozni).
Burkot repesztettek, bekötötték a oxitocint, de közben Noel szívhangja hirtelen leesett, megijedtem egy pillanatra, de hamarosan már a szülőszobába toltak. Végül spontán szüléssel a 30. héten, az apukájuk jelenlétében megszületett az én két drága gyönyörű fiam Ákos és Noel, 1 perc különbséggel. Noel köldökzsinórja fonatszerűen volt összetekeredve, ő le is volt lilulva (a férjem elmondása szerint, talán ő indította be a szülést). Kis súllyal látták meg a napvilágot (1440 és 1320 gramm), koraszülöttségük miatt nem is vehettem őket a karjaimba, hanem egyből elvitték őket, hogy minél hamarabb inkubátorba és lélegeztető gépre kerüljenek, ami elengedhetetlen volt az „életben maradásukhoz”. 6 hetet töltöttünk kórházba és hála Istennek egészségesen jöttünk haza, örök köszönet a kórház orvosainak, nővéreinek.
Sokszor felidézem magamban a történteket, az átsírt napokat a szülés után, hogy miért velünk történt meg ez, de látva a fejlődésüket, hogy napról, napra egyre több mindent tudnak, ahogy rám mosolyognak, odabújnak, talán nem is történhetett volna másként...
Írta: Éva (Ákos és Noel édesanyja)
Küldd el hozzánk Te is a szüléstörténetedet!
