2025. február 11., kedd - Bertold, Marietta napja

mt

Sütőtök régen és ma

sütőtök

Sütőtök

Hozzávalók:

  • Egy közepes amerikai sütőtök,
  • esteleg cukor,
  • esetleg darált dió, mandula.

(Elkészítési idő: 30 perc)

Az elkészítés menete:

A megvásárolt tököt megmosom, majd hosszában félbe vágom. Kiszedem a magját, kikaparom azokat a szálakat, amik a magokat tartják, majd keresztben amolyan gerezdekre vágom.

A vágott felével lefelé tűzálló edénybe teszem, és közepes lángon addig sütöm, amíg a kisült lé éppen csak karamellizálódni nem kezd. Akkor kiveszem a sütőből, megvárom, hogy kihűljön, és a gyerekek kezébe adom. Ők a tök héjáról ügyesen leeszegetik a tök húsát, de az sem baj, ha a héjából is megesznek egy picit. Bajuk nem lesz tőle, az más kérdés, hogy milyen ízű, állagú.

A tök viszont cukrozás nélkül is kellően édes-krémes csemege, nagyszüleink, szüleink mégis szinte minden alkalommal meg szeretnék nekünk cukrozni. Nem is értem, hogy miért, talán azért, mert őket hozzászoktatták ehhez. Nagypapámnak volt egy spéci töksütési receptje, amit tényleg minden gyerek imádott a közelben.

Töksütés hagyományos módon:

Annak előtte nem is lehetett amerikai tököt kapni, csak a jó öreg kerek, általam csak Halloween-töknek nevezettet. Nagyapó ezt a tököt anno alaposan megmosta, félbe vágta, majd kikaparta a magokat belőle. A magot természetesen ilyenkor nem kidobta, mint a mai ember, hanem gondolt a következő évre, és némi agyon olvasott újságpapír darabra tette, hogy megszáradjon, hogy a következő évben ismét legyen finom sütőtök a háznál, majd tavasszal ezt vetette el.

A félbe vágott tököket még 4-4 részre vágta, majd héjával lefelé tepsire tette, és a kemence felső nyílásába tette őket sülni. Amikor félig megsültek, kivette őket, és egy hosszú villát döfött bele, aztán a fölső, ehető oldalát cukorba nyomta, majd úgy cukrosan visszatette sülni. A cukor néhol lefolyt, néhol kicsit karamellizálódott a tökön, de volt olyan rész is, ahol csak simán ráolvadt mire teljesen megsüt a finomság. Ez volt az én kedvencem, de jó öreg Nagyapóm szeretett a még meleg, cukormázas tökre némi reszelt diót is szórni. Tulajdonképp teljesen megforgatta a dióban a tökök felső felét. Akkor nekünk nem volt diódarálónk, így általában csak reszeltük a diót, de darálva is pont olyan finom lehet.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

ALLERGIÁSOK FIGYELMÉBE AJÁNLOM, HOGY EZ AZ ÉTEL:

Tejmentes
Tojásmentes
Gluténmentes

Jó étvágyat kívánok!

Töltsd fel Te is kreatív- és játékötleteidet, receptjeidet, hogy mi is kipróbálhassuk!

Megosztás:

  • PocakkalHétről-hétre
    • Hányadik hétben vagy?

Adaptive Media