BIKA (IV.21. - V.20.)

A Bika-jegyű gyermek nevelése:
A Bika-szülött Vénusz gyermeke. Ennek megfelelően nyugodt, csendes, de már korai gyermekkorában is észrevehető kisebb-nagyobb fokú csökönyössége, ez azonban nem a tervezgetésében mutatkozik, mint a Kos-jelűeknél, sokkal inkább a vágy és ösztönéletében.Egy darabig némán zárja magába a kellemetlenségeket, mert azonnal nem tud reagálni ezekre - de a hatásuk sokáig és erősen hat. Ilyenkor kirobban és a legvadabb módon vezeti le a feszültségét. A szülőnek tehát elsősorban arra kell rendkívül ügyelnie, hogy igazságtalan bántódás ne érje a gyermeket. Ezt nem bírja ki. Soha ne mondjon a gyermek előtt valótlant, még tréfából sem, mert hallatlan nagy igazságérzete hihetetlenül erősen reagál, és képes szüleit is megutálni, de ha ez nem is következik be, olyan mély nyomot hagyna benne, melyet talán soha nem tudna elfelejteni.
Alaptermészete a szelídség, nyugalom, megbocsátás. Ennek megfelelően a gyermek sem bír el keménységet, általánosítást, elsőbbrendű kezelést. Irtózik az egyhangúságtól és az egyedülléttől. Feltétlen szüksége van a kellemes, szép, harmonikus környezetre, és ez szinte életszükséglete. Nevelésénél elengedhetetlen a szigorúság, a következetesség, de úgy, hogy a gyermek érezze ki belőle mindig a szeretetet, különben elkeseredik.
Már korán keresi a másik nem társaságát és barátságát. Ezt akadályozni nem szabad, csak arra kell vigyázni, hogy az erotika a kelleténél korábban ki ne fejlődjék.
Egyik szép tulajdonság a rendszeretet. Céljai elérésében kitartó, szívós és állhatatos. Érzékeny kedélyű, szereti, ha kényeztetik, mert szeretet nélkül nem tud meglenni. Szófogadó és kisigényű.
Nehezen tanul, de amit megtanult, azt alaposan elsajátítja. Nem szabad tehát kényszeríteni arra, hogy hamar végezzen a feladatával, mindent szép lassan, türelemmel kell megmagyarázni.
Fontos feladata a szülőknek az is, hogy fellelkesítse a gyermekét az új igazságok, felfogások, gondolatok, eszmék, célok befogadására, megértésére, mert a Bika-jelű ember egyik legnagyobb tehertétele, ösztönös húzódása minden újdonságtól. Alkalmazkodóképességét, ha sikerül megerősíteni, és legyőzni a csökönyösségét, a későbbi életében sok-sok keserűséget elkerülhet.
Pályaválasztásnál arra kell a szülőnek ügyelnie, hogy olyan hivatást találjon számára, ahol megnyugvást talál, ahol csendben, békésen élhet és fejheti ki képességeit, erejét, törekvéseit. Különösen alkalmas erre az erdő, a mezőgazdaság, kertészet és állattenyésztés, állatorvos, ének színpad, építészet, divatáru tervezése, előállítása és kereskedelme.
Általában alkalmazotti minőségben, alárendelt állásban a Bika-típus feltétlenül megfelel, mert hűséges, kitartó és szorgalmas munkás.

Személyiségvonások:
- Munkabíró, erős, kitartó, szívós.
- Hűséges, önzetlen, odaadó barát.
- Magabiztos és kitartó, precíz, szorgalmas, céltudatos.
- Higgadt és becsületes, de ingerlékeny, lobbanékony.
- Harmóniára törekszik.
- Őszinte, lelkiismeretes, becsületes.
- Féltékeny, kisajátító, haragtartó és merev.
- Nem újító, fél kockázatot vállalni.
- Túlságosan szereti a biztonságot.
- Hajlamos a konokságra és besüppedni a megszokásba.
- Hajthatatlan, meggyőzhetetlen.
- Türelmetlen, képtelen a várakozásra.
Jelképvilága:
- Eleme: föld
- Uralkodó bolygó: Vénusz
- Fém:réz
- Drágakő:zöld smaragd
- Színei a pasztellszínek