Mikor kezdjen el enni a baba?
2023-02-04 23:00:30
A legmodernebb kutatások szerint továbbra sem javasolják a jól táplált, anyatejes babák hozzátáplálásának megkezdését fél éves koruk előtt. Ez az ajánlás viszont nem azt jelenti, hogy naptárra pontosan a 6. hónapot betöltve szabad csak megkínálni a csecsemőt bármilyen más, számára idegen táplálékkal. Ez csak egy körülbelüli időpontot jelent. Nem jelent gondot, ha néhány nappal előbb, vagy akár hetekkel, hónapokkal később kezdjük meg a hozzátáplálást. Olyan családokban például, ahol valamilyen allergiás reakció előfordul, ott a háziorvos is gyakran tanácsolja, hogy egy picit később kezdje meg az anyuka a baba hozzátáplálását.
Egyetlen dolog miatt érdemes az első falatokat a lehető legkorábban adni, ez pedig nem más, mint a baba szervezetének vas-háztartásának lassú kimerülése. A terhesség alatt ugyanis az anyai szervezetből magához vette a szükséges mennyiséget, ezt sokszor az anyuka is érzi, hiszen a vasat nagyon sok esetben pótolni kell a terhesség során, a születést követően viszont nincs közvetlen összeköttetésben az anyai szervezettel, így nincs honnan elvenni a hiányzó mennyiséget. Utánpótlásra pusztán a hozzátáplálás útján van lehetőség.
Mindezek mellett a baba 6 hónapos korára már olyan aktív, mozgékony életet él, hogy a legvitamindúsabb, legzsírdúsabb anyatej is kevés lehet a szervezetének energiaszükségletének kielégítésére.
Azok a csöppségek, akik valamilyen okból kifolyólag anyatejhez nem, vagy csak korlátozott mennyiségben jutnak, és számukra a tápszeres kiegészítés elengedhetetlen, még hamarabb, akár 3-4 hónapos koruk körül megkaphatják az első falatokat. Az időpont pontos meghatározásában segítségünkre van a védőnő és a gyermekorvos, aki a gyermek folyamatos mérésével, megfigyelésével hozzáértően véleményt tud mondani arról, hogy a baba anyatejes és/vagy tápszeres táplálása mikor nem elegendő. Mikor nem fejlődik rendesen, átlagosan a csöppség, mikor van szükség arra, hogy más, komolyabb, több energiát adó étel hozzáadása megkezdődjön.
Figyelem! Ha a baba kellő ütemben fejlődik, nyugodt, kiegyensúlyozott, megtölt naponta 5-7 pelust, akkor a hozzátáplálás megkezdése helyett próbálkozzunk egy sűrűbb állagú, táplálóbb, 2-es jelzésű tápszerre váltással. Mivel a baba növekedésével tápanyagigénye is növekszik, így 4 hónapos kor után indokolt a sűrűbb tápszer, esetleg tejpép bevezetése.
Anyatejes babák esetében előfordulhat, hogy az anyatej mennyisége kevesebb, összetétele hígabb lesz a szükségesnél. Ilyenkor próbálkozzunk a gyakoribb mellre-tétellel, vagy a hosszabb szoptatással, esetleg átmenetileg, amíg az anyatej minősége, mennyisége ismét eléri a kívánt szintet, visszatérhetünk a két mellből történő szoptatáshoz. Nem szükséges azonnal a szilárd táplálékhoz menekülni, hátha az megoldja a problémát.
A hozzátáplálás folyamatának megkezdése éppen olyan természetesen kell, hogy történjen, mint a szoptatás megkezdése. A babát félig ülő helyzetbe hozzuk, és így próbáljuk az előre odakészített táplálékkal kínálni. Az anya folyamatos összhangban kell, hogy dolgozzon a babával. Az, hogy a kicsi nem azonnal érez rá a dologra, hogy a nyelvével eleinte kitolja a táplálékot, hogy szopómozdulatokat végez a szájával kóstolás közben, az teljesen természetes. Nem szabad, hogy türelmetlenek legyünk, apró lépésenként, sok gyakorlással jutunk el addig, míg a csöppség az ételt szépen forgatja, nyálával keveri a szájában, majd lenyeli. Eleinte lehet olyan érzésünk, hogy több jön ki, mint amennyit beraktunk. :)
Sokszor találkozhatunk olyan esetekkel, amikor a gyermek hosszú próbálkozások után is elutasítja, nem kéri az ételt, esetleg hangot is ad ellenérzésének, sír, amikor meglátja a kanalat. Fontos, hogy ilyenkor se veszítsük el türelmünket, ne emeljük fel a hangunkat, hiszen ezzel a gyermeket megijesztve az akár éhségsztrájkba is kezdhet. Az elutasítás ilyenkor csak az új dolognak szól. A csecsemő még nincs felkészülve az újíz, az új táplálék befogadására. Ne erőltessük, térjünk vissza rá másnap, vagy esetleg néhány nap múlva.