Baj esetén fõ a nyugalom
Picibabával » Panaszok, félelmek
Számos veszély leselkedik a világra kíváncsi, felfedezésre vágyó, veszélyérzettel pedig még nem, vagy alig rendelkező gyerekekre még a saját, megszokott környezetükben is. A legfigyelmesebb szülővel is előfordulhat, hogy gyermekét valamilyen baj éri. Össze...A kórházi csomag az anyukának
Pocakkal » Előkészületek
Csokorra szedtem, hogy szerintem mi az, amire a kismamának szüksége lehet a kórházban a szüléskor és az azt követő napokban. A lista az én igényeimet tükrözi, némi kiegészítéssel, de remélem, hogy mások is hasznát veszik majd.8. hét 2D felvételek
Pocakkal » 2D 3D 4D Ultrahang Felvételek Hétről-hétre
A második kimaradó menstruáció előtt illik elmenni orvoshoz, hogy a terhesség tényét megállapítsa. Azért írom, hogy illik, mert sokaknál előfordul, hogy csak ezt követően keresik fel orvosukat. gyakrabban fordul elő ez a többedszer, harmadszor-negyedsze...Mit tegyünk, hogy szeressen olvasni?
Kisgyerekkel » Gyereknevelés
Az olvasás megszerettetése a legkisebb korban kezdődik. A könyvek tiszteletét, a mesék által okozott örömet, mi szülők adjuk át gyermekeinknek azzal, hogy fokozatosan és rendszeresen vezetjük be életükbe azokat. Nagyon fontos, hogy mindig a gyermek korának...A császármetszésről
Pocakkal » A szülés
Mivel én magam nem császárral szültem, így csak feltételezni tudom a folyamat testi-lelki velejáróit. Biológiailag tudom, hogy hogyan zajlik ez az egész, de szerencsére átélnem nem kellett. Akik császárral szülnek, sajnos nem tapasztalják meg a hüvelyi szü...A szoptatás lelkisége
Picibabával » Anyatej, hozzátáplálás
Minden asszony, aki még nem élte át a szoptatás különleges élményét, eleinte szorongva, aggodalommal gondol rá. Tart tőle, hogy nem fogja tudni, hogy kell csinálni. Esetleg attól fél, hogy a tej nem lesz elég vagy elég jó a babának. Összefüggéseket keres é...Dobozból akvárium
Kisgyerekkel » Kézügyesség
Színes papírokból vágjunk mindenféle mozaik darabot. A vízhez a doboz oldalára leginkább a kék, a föld, az aljzat ragasztásához pedig a barna árnyalatait használjuk. Az előre felaprított mozaikdarabokat tapétaragasztóval, vagy bármilyen más papírragaszt...Horgászkészlet házilag
Kisgyerekkel » Kézügyesség
Akár sablon alapján, akár saját kútfőből vágjunk ki dekorgumiból néhány halacskát, illetve vízi állatot. Én a halak mellett siklót, polipot, csillagot, teknősbékát készítettem. Alkoholos filctollal rajzoljuk meg a mintákat a kivágott forma mindkét oldalára...Vízközeli állatok kifestői
Kisgyerekkel » Színezők, kifestők
A hideg téli napokon néhány nyáridéző, tengerparti és folyómenti állatot rajzoljunk és színezgessünk. Nagyon szeretem a telet. Jó szánkózni, síelni, hógolyózni, hóembert építeni, de egy picit már kezd hiányozni a nyár és a meleg. Gondolom, nem vagyok ezzel...Hogyan tanítsuk meg önállóan inni
Kisgyerekkel » Táplálkozás
Olyan 6-8 hónapos kor körül, amikor már az anyatejen kívül más folyadékot is adunk a csecsemőnek, felmerül a kérdés az anyukákban, hogy miből érdemes adni, hogyan kínáljuk a csöppséget. Ilyen fiatal csecsemőknél még a pohárral való itatást nem sokan vállal...A Down-kór terhesség alatti szűrése
Pocakkal » Vizsgálatok
A Down-kór olyan kromoszóma rendellenesség, amely jellemző küllemmel járó értelmi fogyatékosságot okoz. Gyakorisága az anyai életkor előrehaladtával növekszik. A rendellenesség esetleges jelenlétére a magzati kromoszómavizsgálat ad diagnózist, de a m...Down-szűrés
Pocakkal » Vizsgálatok
Szűréssel előzzük meg a bajt! Fiút szeretnétek vagy lányt? Mindegy, csak egészséges legyen! – halljuk számtalanszor családoknál. Gyermekünk egészségéért mindent megteszünk, édesanyaként odafigyelünk táplálkozásunkra, mozgásunkra, a család pedig ránk fig...