Janka baba története - 2. rész

Otthon aztán továbbra is mértem a fájásokat, melyek ugyan nem szaporodtak, de a jó tíz percre beálltak. Nagymama javasolta, hogy a nénikéddel és Bencével vigyem le sétálni Fanni kutyust, hátha az segít. Jó fél órát sétáltunk, de a helyzet változatlan volt. Estére sem lett másként, bár éjszaka egyáltalán nem akartál aludni, úgy mocorogtál, mintha már indulnál kifelé. Reggel, amikor felkeltem jól éreztem magam, bár a hólyagomat még soha nem láttam ekkorának. Ebből is lehetett tudni, hogy már úton vagy, és nyomod odabent a dolgokat.

Nagypapáékkal elmentünk autóval a Mama óvodájáig, onnantól gyalog és trolival mentünk be a kórházba. Apa szólt is a főnökünknek, hogy lehet, hogy késni fog, mert a vizsgálatok és az arra való várakozás eltarthat egy darabig. Fél nyolcra már bent is voltunk a kórházban, ahol megint megnéztek téged ultrahangon, megnézték a CTG géppel a fájásaimat, és természetesen a doktor néni megint megnézte a méhszájamat. Eleinte haza akart engedni, bár ő sem volt biztos benne, hogy ez a legjobb döntés, de mondtam neki, hogy most már úgy érzem, hogy a fájások erősödnek. Úgyhogy azt mondta, akkor töltsük ki a papírokat, Ő szól az orvosomnak, hogy jöjjön be, és irány a szülészet.

Mire felértünk, az orvos már szólt is egy szülésznőnek, hogy foglalkozzon velünk. A szülésznő egy aranyos, csupa szív hölgy volt, aki nagyon kedvesen bánt velünk. Hála neki, Apukádnak, és a doktoroknak, ezt a szülést, míg élek, nem felejtem el. És nem azért mert olyan rossz lett volna, épp ellenkezőleg. Mikor felértünk betettük a cuccainkat a kettes számú szekrénybe, ismét rátettek a fájásmérőre, és közben a papírokat töltögettük, és a szülésznő megnyitotta a kartonomat a kórházban. Eleinte hülyén éreztem magam, mert a fájásmérő akkor nem produkált fájásokat, és én is úgy éreztem, mintha elmúlnának. Féltem, hogy majd azt mondják, hogy minek jöttem ide, hiszen még nincs itt az idő, menjek haza. De nem így történt.

Miután sikerült túllépnünk a bürokrácián, a szülésznő (amúgy Orsinak hívták) mondta, hogy akkor most jöhet a borotválás és a beöntés. Hála égnek a borotválást már elintéztük otthon, úgyhogy következett a beöntés, aminek egyáltalán nem örültem. Ez után a borzalom után jöhetett egy kis kellemes dolog is, mehettem letusolni. Orsi mondta, hogy olyan meleg vizet engedjek magamra, amilyet még elviselek, ami nem volt nehéz, mert imádom a forró vizet, és addig csináljam, amíg jónak látom. Fél óra elteltével úgy éreztem nekem ennyi elég volt, úgyhogy felvettem a hálóingem. Akkor kiderült, hogy minden szülőszoba foglalt, így várnunk kell, míg fel nem szabadul egy. Úgyhogy addig Apuval csak sétálgattunk, beszélgettünk és néztük, ahogy a megszületett babákat viszik méredzkedni és felöltöztetni.

Délután kettőre végre szabaddá vált a négyes számú szülőszoba, így Orsi elnevezett engem négyeskének. Mielőtt felfeküdtem a szülőágyra még elmentem pisilni, mert ki tudja, mikor juthatok el oda újra. Szegény Apa is tiszta ideg volt, nem tudta hova üljön, felvegye-e a köpenyt, vagy mégsem, hiszen aznap nagy volt a hőség, és majd megsült benne. Mondták neki, hogy nyugodtan vegye le, de Ő nem merte. Már nagyon éhes volt, alig állt a lábán, ezért mondtam neki, hogy nyugodtan menjen el enni, addig én elleszek itt, nem megyek sehová, ha visszaér, ugyanitt fog találni. Közben hozott nekem szőlőcukrot, mert állítólag az ilyenkor jót tesz. Hát sajnos csak mentolos volt a kórház büféjében, amiből csupán egy darabot tudtam megenni. Megjegyzem az a csomag szőlőcukor még hetekig a konyhaszekrényben figyelt, mert senkinek sem kellett.

Közben nekem a szülésznő bekötötte az oxitocint (fájássegítő), hogy felgyorsítsuk a dolgokat. Ez sem ment ám egyszerűen, mert a kanül, amit bekötött rossz volt, és csak új folyt ki belőle a vérem. Képzelheted apukád milyen fehér lett, amikor visszajött, és csak annyit látott, hogy úszok a vérben, a szülésznő meg kiabálja, hogy a fenébe, ez nem igaz. De végül ez is sikerült. Rám kötöttek egy újabb fájásmérőt, ami digitális volt, így már mi tudtuk nézni, hogy milyen erősek a fájásaim. Eleinte nem volt semmi különös, de olyan negyed három körül bejött a doktornő, hogy akkor ő most megnézi a méhszájamat és burkot repeszt. Hát ez sem volt egy kellemes élmény. Az a műanyag eszköz, amivel csinálta, fel is sértette a kis buksidat, és vagy egy hétig ott volt néhány apró kis sebecske a kobakodon.

Akkor már két centire voltam kitágulva, és tudtam, hogy innentől nincs visszaút. A fájásaim is egyre erősebbek lettek, és egyre sűrűbbek. Méregettük és már három percesek voltak. Apa próbált hülyéskedni, mert szegény nem tudott mit kezdeni magával, csak nézte, ahogy harcolok a fájásokkal. Úgy egy óra múlva a doktornő visszajött és megkérdezte, hogy szeretnék-e epidurális érzéstelenítést. Először nem akartam, bizonytalanul kérdeztem tőle, hogy szerinte kellene kérnem, mire Ő közölte, hogy ennél csak rosszabb lesz, úgyhogy szerinte érdemes. Akkor legyen, kérek. Abban a pillanatban, hogy kilépett az ajtón, olyan erős fájás jött, hogy tudtam, helyesen döntöttem.

Negyed óra sem telt el, megérkezett az aneszteziológus, és megkérdezte, hogy érzékeny vagyok-e bármilyen gyógyszerre, vagy volt valami komolyabb egészségügyi problémám, mert arról tudnia kell, mielőtt beadja a gyógyszert. Szerencsémre semmi gond nem volt velem, így szabad volt a pálya. Újabb negyed óra elteltével visszajött egy nővérrel, és elkezdte a dolgot. Kérte, hogy forduljak oldalra, és ne mozduljak meg, mert ha félre szúr, akkor akár le is bénulhatok. Mert ugyebár ezt a gyógyszert az ember gerince mellé adják be. Mondanom sem kell, meg sem mertem mozdulni, de a fájások közben folyamatosan jöttek. Végre végzett, és a gyógyszer hamarosan elkezdett hatni. Nagyon jó volt. A doktornő és a szülésznő közben folyamatosan jöttek, és kérdezgették, hogy minden rendben van-e velem, és jól vagyok-e. És a doktor úr is úton volt már. A nagy pillanat előtt még egyszer bejött az aneszteziológus és megkérdezte hat e még a gyógyszer. Mondtam neki, hogy már kezdem újra érezni a fájásokat, így kaptam még egy adagot. Nem telt el tíz perc sem, a doktornő megnézte a méhszájamat, és már teljesen ki voltam tágulva, már tényleg csak az orvosomra vártunk. Hamarosan Ő is betoppant, rögtön felkapcsolta a lámpát, felnyomta az oxitocin adagomat, és előkészült a szülésre.

Írta: Eszter (Janka édesanyja)

Folytatása következik...

Küldd el hozzánk Te is a szüléstörténetedet!