Janka baba története - 1. rész

Édesapád és én 2005. áprilisában találtunk egymásra. Azt nem mondom, hogy szerelem volt első látásra, de talán úgy az ötödikre már igen. Szépen alakultak a dolgok, éltünk kettecskén boldogan, amikor is 2006-ban megszületett unokanővéred, Luca. Abban a pillanatban, ahogy megláttam, beleszerettem, és tudtam, hogy egy napon nekem is lesz egy ilyen gyönyörű babám. És már akkor tudtam, hogy mindezt apukáddal fogom létrehozni. Persze akkor még egyáltalán nem álltunk készen a szülői szerepre, hiszen egymást sem ismertük igazán.

Már majdnem öt éve voltunk együtt, amikor megérkezett családunkba unokabátyád, Bence. Hát mit ne mondjak, drága jó apád teljesen belezúgott. Azt hiszem ott, és akkor, amikor meglátta, érezhette azt, amit én a Lucánál, de még mindig nem éreztük késznek magunkat. Aztán teltek-múltak a hónapok, elérkezett az ötödik évfordulónk, és Apa bejelentette, hogy készen áll, belevághatunk. Mondanom sem kell, hogy madarat lehetett volna fogatni velem. Ezen felbuzdulva eltöltöttünk még egy nyarat kettesben a Balatonnál, utána pedig abbahagytam a fogamzásgátló szedését. És mintha tudtad volna, hogy zöld az út, nem is kellett sokáig várni Rád, azonnal megfogantál.

Így 2010 augusztusában a fellegekben jártam, mikor a terhességi teszten a kontroll csík mellett megjelent az a bizonyos második csík is. Először ugyan csak halványan, de tudtam, hogy már a szívem alatt hordalak. És mikor a doktor bácsi is megerősítette, hogy igen, márpedig itt baba van készülőben a boldogságtól szinte szóhoz sem jutottam. A születésed várható időpontját pedig 2011. április 29-re írták. Ennek nagyon örültünk, hiszen aznap lett volna a hatodik évfordulónk, és mi lehetne szebb annál, mint szerelmünket annak gyümölcsének érkezésével ünnepelhessük meg.

A hetek egyre csak teltek, és én minden héten olvasgattam, hogy most éppen hogyan fejlődik az én kis pocaklakóm. Alig vártuk, hogy végre megláthassunk, ezért a 13. terhességi héten elmentünk egy 4D-s ultrahangra, ahol végre megpillanthattunk téged. Arcocskád még ugyan nem volt teljesen kifejlett, de végre láthattuk, ahogy izegsz-mozogsz odabent. Olyan hihetetlen volt számomra, hogy egy kis emberi lény fejlődik bennem, mégis annyira természetesnek vettem.

Sajnos akkor még nem tudták megállapítani, hogy kisfiú vagy kislány vagy e, de az anyai ösztönök azt súgták, hogy te bizony a szebbik nemet képviseled. Aztán a születésnapomon, akkor már 16 hetes voltál, elmentem egy újabb ultrahangra, és mintha tudtad volna, hogy nem vágyom semminél sem jobban a születésnapomra, csak arra, hogy megtudjam milyen nemű vagy, végre megmutattad magad. De akkor is csak egy pillanatra, és mocorogtál tovább. És KISLÁNY! Tudtam Én! Azonnal szaladtam apukádhoz, hogy elújságoljam neki a hírt, de nem érte meglepetésként, mert Ő is érezte.

A hetek csak úgy repültek, jártunk rendszeresen a vizsgálatokra, mindig minden rendben volt veled. Elmondhatom, hogy semmi különösebb probléma nem volt velem, amíg a pocakomban voltál, minden úgy ment, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Aztán elérkezett az esküvőnk időpontja, december 18-a. A család apraja-nagyja eljött, hogy lásson minket ezen a szép napon. Emlékszem csak úgy szakadt a hó, olyan gyönyörű volt. És Te is velünk voltál, ott szunyókáltad végig az egész szertartást, és az utána levő bulit is. A családunk majdnem összes tagja megfogta a hasamat, hátha érezhet téged, de Te nem mocorogtál ám akárkinek. Általában esténkét ébredtél fel, de akkor úgy mocorogtál, mintha egyszemélyes házibulit rendeztél volna.

A villamost sosem szeretted, a csengetésétől mindig felébredtél. Így éldegéltünk hármasban: Apa, Én és Te. A neveken nem kellett sokat törnünk a fejünket, igen hamar eldöntöttük, hogy Janka leszel. Apukádnak is ez lett volna a neve, ha kislánynak születik. De hála égnek, hogy nem így történt, nem igaz? Lassan, de biztosan haladtunk: kitapétáztuk a szobát, hogy szép, tiszta otthonba hozhassunk haza. Minden hónapban vettünk valamit, amire szükséged lehet: kiságy, komód, matrac, ruhácskák, és még sorolhatnám.

Egészen április elejéig dolgoztam veled. És utána sem sok időt hagytál nekem a pihenésre, összesen csak két hetet töltöttem el itthon nélküled. Mivel már közeledett a kiírt időpont így hetente kellett meglátogatnunk a doktor bácsit a MÁV Kórházban a vizsgálatok miatt. Épp egy ilyen vizsgálatra mentünk április 18-án hétfőn reggel, és a szokásos vizsgálatok után az orvos megnézte a méhszájamat, és kiderült, hogy egy ujjnyira már nyitva vagyok. Ezzel nem is lett volna semmi gond, de a CTG (fájásmérő) szép fájásokat mért nálam. Nekem ez fel sem tűnt, mert már egy ideje csinált ilyet a hasam, mindig azt hittem, hogy te feszengsz odabent, de kiderült, hogy rosszul gondoltam. Így a doktor úr mondta, hogy ugyan Ő másnap nem lesz bent, de a felesége igen, jöjjek be hozzá, hogy újra megnézzen, hogyan is állunk, mert lehet, hogy nem várod ki a kiírt időpontot.

Írta: Eszter (Janka édesanyja)

Küldd el hozzánk Te is a szüléstörténetedet!