Nóra születése
2002. június végén a közelgő esküvőnkre kézbesítettük a meghívókat! Összekötve a kellemeset a hasznossal, elmentünk Sárospatakra kirándulni, megnéztük a Rákóczi várat. Bejutottunk, és gyönyörködtünk a belső szépségében. Ám egyszer csak, elemi erővel tört rám a hányinger, nem bírtam a szagokat/illatokat, szédelegtem. Az unokatesóm felesége azonnal rávágta, hogy terhes vagyok. Kinevettem, és elmondtam neki, hogy kizárt, ugyanis a legelső dokim azt mondta, hogy sosem lesz gyerekem. Ebbe én beletörődtem, a párom így is szeretett, szóval nem volt okom, hogy rendesen kivizsgáltassam magam. Erősködtek, hogy vegyek egy tesztet. Ekkor jött a meglepetés! A teszt pozitív lett! Döbbenten álltunk a teszt előtt, és egymásra bámulva kérdezgettük, hogy ez hogy lehet!? Még Sátoraljaújhelyben kerestünk gyorsan egy orvost, hogy igazolja a terhesség tényét. Igazolta! Haza jöttünk, és azonnal kerestem egy másik dokit. Megtaláltam, azóta ő az orvosom. Októberben volt az esküvőnk, nagyon jól viseltem, 4 hónapos terhesen.
2003. február 28-ra voltam kiírva, de természetesen a kisasszony nagyon jól érezte magát odabent. Ekkor mondta doki bácsink, hogy hétfőn megindítja a szülést, mer már a magzatvíz is kezdett zavaros lenni. Csalódott voltam, mert szerettem volna spontán szülni. Beletörődtem, mert persze a baba egészsége sokkal fontosabb volt.
Itthon aztán megbeszéltük a férjemmel a hétfői napot, lelkileg felkészültünk rá. Március 1-én este 7-kor indultam WC-re, de közben éreztem, hogy valami folyik belőlem. Azt hittem, hogy bepisiltem, de nem éreztem könnyebnek a hólyagomat. Dolgom végeztével kissé zavartan botorkáltam ki a WC-ről és mondtam a férjemnek, hogy azt hiszem itt az idő. Felhívtam a dokimat, aki azonnal bezavart a kórházba, hogy ott megvizsgálnak, és a bentiek szólnak neki, ha jönnie kell. Tusolás, készülődés, irány a kórház. Az éjszakás szülésznő megvizsgált, közölte, hogy én már nem megyek sehova, viszont apa még haza mehet.
Nóra bizony már ekkora.
Betelepítettek a vajúdóba, ahol nem tudtam pihenni, aludni, részint az izgatottság miatt, részint azért, mert közben két kismami megszült. Nagyon vártam a nagy találkozást. Reggel 6-kor már éppen elpilledtem az egész éjszakás ébrenlét után, ám ekkor megjelent a szülésznő, hogy akkor most megnézi, van-e fájásom, ill. tágultam-e. Fájásom nem volt, viszont 2 ujjnyira nyitva voltam. Irány a szülőszoba, megindítják a szülést. Apát és anyósomat riasztottam, hogy azonnal tápászkodjanak fel, és robogjanak be hozzám. Anyósom a biztonság kedvéért lett berendelve, ha esetleg a férjem nem bírná. Kb. 20 perc múlva már bent is voltak. Az infúzió már be volt kötve, a monitor rajtam. Fájásom nem volt, sőt, jókat nevetgéltünk, beszélgettünk.
Szülésznő berobogott, rápillantott a monitorra, és döbbenten kérdezte, hogy nem fáj? Nem fáj! Közölte, hogy végül is így is lehet szülni. Én nagyon örültem, hogy megúszom ennyivel. 8 óra körül megérkezett a nappalos szülésznő, aki a dokimmal együtt érkezett meg. Mindketten kezelésbe vettek. A szülésznő közölte, hogy most bizony burkot kell repeszteni, mert már félő, hogy a baba magzatvíz nélkül van. Hurrá!
Megtörtént a burokrepesztés, és innentől kezdve tudtam, hogy mire gondolt az éjszakás szülésznő. Anyósom jobb oldalamról, férjem bal oldalamról, szülésznő és a dokim az érkezési oldalról biztatott, hogy jól csinálom, csak így tovább. Én nem éreztem úgy, hogy jól csinálom, már szerettem volna, ha kint van Nórikám, mert borzasztóan fájt. Fáradt voltam, éhes voltam. Semmi erőm sem volt már. Bő 3 órányi kegyetlen fájdalom után a 2. nyomásra megjelent Nórika buksija. Ekkor valami nagyon kellemetlent éreztem odalent, kérdőn néztem a szülésznőre, hogy már megint mit akar tőlem? A fel nem tett kérdésemre azonnal jött a válasz, hogy a baba izeg mozog, mert a vállát szeretné kiszabadítani.
Még két nyomás, és Nóri baba kint volt. 2003.03.02-án 12:45-kor 3720 grammal és 56 centiméterrel látta meg a napvilágot. Anyósom majdnem összeesett, mert Nórika nyaka köré 2x volt tekeredve a köldökzsinór, és nagyon lila volt szegény. A szülésznőnek volt annyi lélekjelenléte, hogy elzavarta anyósomat a fényképezőgépért. Közben apa elvágta a köldökzsinórt. Kicsit megtörölgették Nórikát, majd a mellkasomra fektették. Addig dokim összevarrt, mivel sajnos a gátmetszést nem tudtam megúszni. Igen kikerekedtek a szemeim, mikor megláttam, hogy egy akkora fecsi van a doki kezében, amivel egy elefántot is le lehet teríteni, és kínomban megkérdeztem tőle, hogy azt mind én kapom-e!? Én kaptam!
Elvitték fürdetni, majd szépen felöltöztetve visszahozták, és apa büszkén sétálgatott vele. 3 órát voltunk együtt, közben megérkezett a nagypapi is, hozott pizzát. Piszkosul éhes voltam, így gyorsan befalatoztam egy-két szeletet. Amikor lábra kellett állnom, begörcsölt a gyomrom, a szülésznő megkérdezte, hogy csak nem tán ettem? Bevallottam, hogy de! Na, kaptam is érte, mert mi van, ha valami miatt a műtőbe kell engem tolni? Nem kellett! 3 napot töltöttünk bent, szorgalmasan szopizott, nem sárgult be. Így 9 év távlatából már kicsit megkopott az emlék, ráadásul bő 12 órája nem aludtam már a vajúdáskor.
Nagyon hálás vagyok az orvosomnak, hogy a 9 hónapot kibírta velem és nem küldött a fenébe, pedig igen gyakran és sok kérdéssel bombáztam.
Írta: Szilvi81 (Nóra, Kamilla, Zolika édesanyja)
Küldd el hozzánk Te is a szüléstörténetedet!
