Adribaba születése

Reggel jött értem a szülésznő, megkaptam a beöntést, branült meg ami kell, aztán feltettek NST-re. Nem volt valami jó a szívhang (meggyőződésem szerint még aludt a picúr). Felvittek a szülőszobára, aztán az orvosom megvizsgált. Olyannyira nem voltam kitágulva, hogy még a kisujja sem fért be, és elmondása szerint kemény volt a méhszáj, mint a beton. Hurráá... Három orvos összedugta a fejét, és arra jutottak, hogy semmi értelme megindítani, úgyhogy irány a műtő. Én telefonálok apukának, hogy jöjjöm gyorsan, most lesz gyerek, nem délután. Szegény jött is fénysebességgel, tudta, nélküle is kiveszik ha kell.

Megkaptam az epidurálist (nagyon féltem tőle, de nem volt gáz, csak egy tűszúrás), aztán letakartak. Innentől kezdve csak annyit éreztem, hogy matanak a hasamnál, meg húznak-taszítanak. Adri baba 10 perc alatt kint volt, felsírt, olyan hangerővel, hogy anyáék még a folyosón is hallották. Innentől kezdve bántam is én hogy nyitva a hasam, ha ő rendben vagy az a lényeg! Engem meg csak összefoltoznak valamikor. Ez majdnem egy órába telt már alig győztem kivárni.

Gyanús lett hogy olyan sokáig tart. Mint utólag kiderült, elöl fekvő méhlepényem volt, ujjnyira tágult erekkel. Mikor aztán azokat átvágták, szépen lejött több mint fél liter vér. Gyanús is volt, hogy egyszer az orvosom könyékig véres kézzel fölém hajolt, hogy biztos hogy jól érzem magam? Gondoltam, eddig jól voltam... Végre kitoltak az őrzőbe, ott megkaptam a lábujjamra a szívverésfigyelő-izét, a karomba meg 3 egység vérplazmát és két egység vért.

Picurt kihozták szopizni, nagyon ügyes volt, egy percig sem kellett biztatni. Sírtam is boldogságomban! A párom elég sokáig ott lehetett velem. Az orvosom nagyon rendes volt, az éjszaka folyamán is szinte óránként rám nézett. 24 órát voltam az őrzőben, míg végre kikerültem osztályra. Annyira gyenge voltam, hogy a fürdőbe is alig bírtam kimenni, állandóan szédültem volna el. Aminosav-hiányos lettem, úgyhogy napokig napi 2 infúziót kaptam, meg három szurit. Már tűpárna lett a hátsóm mire hazajöttünk. A kicsivel minden rendben volt, ki is vittem magamhoz a második napon. Nem tudom hogy az orvos járta-e ki, de egyedül voltam egy kétágyas szobában, végig, meg az őrzőben is. Így jó volt, senki nem zavart bennünket, és mi sem zavartunk senkit.

Egy hét múlva varratszedés, és irány haza! Vééggreee! Nagyon rendes volt velem mindenki, amiért most is hálás vagyok, a két hét bentlét alatt az orvosom is meg a szülésznő is jött minden nap. A csecsemősök sem hajtottak el, mikor mentem kezdő anyukaként a hülye kérdéseimmel. Utólag nem bánom hogy így történt, pedig úgy indultam neki, hogy ha szülünk, nem kérek én csak "mosolyfakasztó" gázt, nincs az az Isten, hogy valaki tűt szurkáljon a gerincembe!

Aztán nem volt választási lehetőségem... Az orvos utólag elmondta, a sors akarta hogy így legyen, a babának félre volt fordulva a feje, tehát soha nem is tudott volna megszületni, meg ki tudja hogy hol lennénk ha azok az ujjnyi erek elrepednek egy hosszú hüvelyi szülés alatt. De szerencsére itt vagyunk, jól vagyunk, Adribaba egy csoda!

Írta: Zsani8 (Adribaba édesanyja)

Küldd el hozzánk Te is a szüléstörténetedet!