Emese születése

Hívtam a szülésznőt, hogy én most szülni fogok??? Megbeszéltük hogy igen, így mentem a zuhany alá. Párom, aki soha nem kapkod el semmit, mondhatnám Pató Pál úr-típus, még be sem léptem a zuhanyba, ő már az ajtóban toporgott a cuccaimmal, indulásra készen. Éjfél körül beértünk a kórházba, egy doki bekukkantott, mi újság odalent, valamit csinált is ami fájt, de alig voltam kitágulva, így küldtek a vajúdóba, férjemet meg haza. A vajúdóban már elkezdtem görcsölni, egyből két perceseket és persze folyamatosan szivárgott a magzatvíz.

Próbáltam aludni, pihenni, persze nem ment. Minden egyes görcsnél majd lerágtam az ágy lábat úgy fájt, de tartottam magam, csöndben szenvedtem. Aztán reggel nem bírtam tovább, mondtam, adjanak fájdalomcsillapítót, vagy bármit, mert kimerültem, nehezen bírom már. Megint bekukkantottak, és közölték, hogy most már nem adnak fájdalomcsillapítót, mert nem lenne értelme, ugyanis már szépen kitágultam, szóval hívják a dokimat meg a férjemet is. Mikor megérkeztek, mentünk a szülőszobába.

Ott még szenvedtem egy darabig a földön egy szivacson (én kértem így), párom a derekam masszírozta felváltva a szülésznővel. Majd mikor már a tolófájások következtek, felültettek a szülőszékbe. Ott próbáltam nyomni, de alig volt már erőm. Szegény dokim próbált bátorítani, hogy már látja a pici lány haját, csak így tovább, szuper!... Aztán valahogy csak sikerült kinyomnom Emesét reggel 8 óra 35-kor, aki végtelen türelemmel tűrte az egészet, és még csak nem is sírt. (3300 gramm, 56 cm) Persze kapott levegőt, csak kicsit szörcsögött még. Egyből rátették a mellemre, betakartak minket és ott pihiztünk egy kicsit. Csodálatos érzés volt! A takaró alól kuksizott kifelé, és csodálkozott hová került. Majd lemosdatták, betekerték egy pólyába, és odaadták az apukájának is. Az egészben ez volt a legszebb, mikor láttam a férjem arcán egyszerre a boldogságot, a büszkeséget és persze némi ijedtséget.

A méhlepényt már nem tudtam megszülni, így a doki kipréselte belőlem. Na az fájt... Majd összevarrták a gátamat, de az nem volt vészes, mert csak 2-3 öltést kellett ejteni. Aztán kivittek a szobámba. Oda már tolókocsival vittek, mert majdnem elájultam, mikor le akartam szállni az ágyról. Aludtam egy óriásit, és egyből kértem, hozzák be nekem. Kisebb problémák miatt hat napig voltunk bent a kórházban. Szerencsém volt, mert Mesi az elejétől végigaludta az éjszakákat. Rengeteget szopizott és rengeteget mosolyog a mai napig. Már a kórházban az előtejből tudtam 100 ml-ket fejni. Örök hálával tartozom a szülésznőmnek, mert rengeteget segített. Végig ott volt velem, támogatott, tanáccsal látott el, figyelt mindenre! Természetesen a dokimnak is, aki végtelen türelemmel hallgatta a nyavalygásom.

Írta: Kriszta (Emese édesanyja)

Küldd el hozzánk Te is a szüléstörténetedet!