Enci születése
Akkor én is leírom, hogy hogyan tette teljessé az életünket Enci világrajövetele
18-án bevonultam a kórházba, mondván, hogy már akkor jócskán túlléptem a 40.-ik hetet és nálunk a terminus után befektetik a kismamákat. Reggel becuccoltunk anyuval, felvették az adataimat, majd megkaptam az aznapi "programot": NST, vizsgálat, UH. NST rendben volt, amnioszkópia rendben volt, bár nem igazán akart rövidülni a nyakcsatorna, de ezzel akkor még nem foglalkoztunk, UH alapján a picikém feje 94 mm volt, jó Doppler és kp. magzatvíz volt.
Csütörtökön voltak már fájásaim, de szokás szerint másfél óra kitartó mérés után, és a zuhanyzás után megszűntek...megint kiakadtam...
Végre péntek volt, következett a második OTT. Pont bent volt még a szülésznőm, mert éjszakás volt aznap és mielőtt még leadta volna a műszakját, gondolta megcsinálja nekem az OTT-t. Ezen a napon voltam 40+6 napos, és rendkívül nyugtalan, mert tudtam, hogy anyu aznap utazik haza, és szinte a lelki szemeim előtt láttam, hogy ez az OTT sem hozza meg a várva várt eredményt. Az infúzió lecsöpögött, fájások jöttek mentek, egyik jobban fájt, mint a másik, szép rendszeresek voltak, de nem eléggé erősek. Letelt az 1 óra OTT, a doki jött és megvizsgált, pont akkor, amikor jött a fájás, ezt már ő is érezte ott bent. Majd felajánlotta, hogy mi lenne, ha ma szülnénk. Naná, hogy nem mondtam nemet... és milyen jól is tettem... Ekkor volt reggel fél 9.
Burokrepesztés, magzatvíz sehol... Megint megpróbálta, de még mindig semmi. Irány a vizsgáló, hogy amioszkóppal is megnézze, hogy mi a helyzet... magzatvíz nincsen!!! Irány az ultrahang, ott is megerősítette a dokit, hogy bizony Enci körül szinte teljesen eltűnt a magzatvíz. A doki szerint terminus után ez eléggé gyakori.
... az ujjaimmal hozzáérhettem ...
Vissza a szülőszobába, megkapom a beöntést és borotválást - hát nem fog a kedvenceim közé tartozni. Közben megindultak a fájások, már lassan 2 percesek voltak.
Kimentem a folyosóra sétálni anyukámmal, közben befutott a párom is izgatottam (egyem a szívét, nagyon édes volt). Sétálunk, sétálunk, fájások jönnek-mennek, szabályos 2 percesek. 11 előtt visszamentünk a szülőszobába, hogy a szülésznő megvizsgáljon, szerinte szűk 2 ujjnyi volt a méhszájam, viszont a nyakcsatorna még mindig nem eléggé vékony. Jött a dokim is, ő is megvizsgált, és a vizsgálattal egyidejűleg jött egy kevés magzatvíz is, ami már mekóniumos volt. Na, ekkor döntött úgy a doki, hogy az ágyon maradok végig és figyeljük a fájások között a pici szívhangját. Pokolian szenvedtem, de igyekeztem mindezt csendben tűrni és arra gondolni, hogy minden egyes fájással kijjebb kerül Encikém, ez segített túlélni a fájásokat.
Délután 14 órakor volt a nagy vizit, doki megint megvizsgál, szinte ugyanaz a helyzet, nem tágulok. Főorvos úr dönt: Ha 2 órán belül (azaz délután 4-re) nincsen meg a baba, akkor császár. Valahol örültem is neki, meg nem is. Nem így képzeltem el a szülést, de örültem neki, hogy végre túl leszek rajta, és nehogy baja legyen a picimnek.
Egy ilyen drága csöppségért mindent!!!
Eljött a 4 óra, már szinte önkívületemben voltam a fájásoktól. Megkaptam a katétert, savlekötő folyadékot itattak, áttoltak a műtőbe. Ott nehezen (két fájás között), megböktek, egyből jött a zsibbadás, fájások elmúltak és már siettünk is a műtőasztalra, ahol gyors előkészület után már vágtak is, kifejtették Encit, én meg öklendeztem, isteni érzés volt...
Végig hallottam, ahogy hangosan ordít a lelkem a másik szobában ahol tisztították, majd mikor végeztek vele, áthozták, hogy vessek egy pillantást rá és az ujjaimmal hozzáérhettem. Egyből jöttek a könnyek, olyan jó volt látni. Aztán őt ki is vitték anyuéknak megmutatni, meg fényképezkedni. Engem meg közben összevarrtak, és toltak is át a gyerekágyra. Közben anyuékkal is találkoztam, nem győztünk pityeregni, hogy milyen csodálatos is a pici lányom, annyira kis tökéletesnek láttam/látom a mai napig.
Anyukámtól el is köszöntem, mert ő utazott is már fel Pestre, tényleg ki volt számítva, hogy pont ott lehessen a szülésnél. Enci nagyon kiszámolta magát, na meg persze a dokim is.
Aznap még megkaptam Encit egy kis időre, hogy ismerkedjünk, aztán másnap reggel is, végül pedig délután (22.-én) kibotorkáltam érte a csecsemős nővérhez, megkaptam, mellre tettem, és azóta is csak "kis vámpírnak" hívjuk.
Hát "röviden" ennyi lenne. Hihetetlen volt. Sok-sok fájdalmon mentem keresztül szülés előtt, majd szülés után is, vérnyomásom össze-vissza ingadozott, állandóan levert a víz, majd kijött rajtam a spinális érzéstelenítés mellékhatása is, mert "felrobbant" a fejem. Szóval kijutott azt hiszem minden kellemetlenség nekem, de bármikor újból vállalnám. Egy ilyen drága csöppségért mindent!!!
Írta: Krisz (Enci édesanyja)
Küldd el hozzánk Te is a szüléstörténetedet!
