Boglárka születése
Boglárkát apával "jól elterveztük". A
neve már fogantatása előtt megvolt. Szinte biztosak voltunk abban, hogy
Boglárkánk lesz. Igazából két lányt szerettünk volna egyszerre, de majd a
kistesók... Szóval Gréta lett volna a tesója.
2007.07.21-én volt az esküvőnk, hamar nekiálltunk a
baba projektnek. Már 22.-én délután. Ez annyira sikeres volt, hogy esküvő után
9 hónappal indult útnak Boglárka. 2008. április 30-ra voltam kiírva, de ő
tudta, hogy 2008. április 21.-én kell születnie!!!
Éppen aznap kellett volna mennem vizsgálatra,
reggel nyolcra, de Bogi úgy látszik egészen másképp tervezte. Hajnali négy
előtt valamennyivel arra ébredtem, hogy pisilnem kell meg picit éreztem a
pocim, hogy fájdogál (de nem lepődtem meg, mert egy héttel előtte egy perces
jóslóim voltak, azt hittük, megyünk szülni), hát kimentem, de olyan fura
érzésem volt. Aztán visszafeküdtem és éreztem, hogy valami folyt. Hoppá... Kimentem
a fürdőbe megnézni, a magzatvíz volt az. Aztán éreztem, hogy megint folyt. Apát
felkeltettem: "folyik a vizem, de most tényleg"! Hát így még nem
láttam felugrani. Hamar összepakoltuk a cuccokat a már meglévőkhöz, és
indultunk a kórházba, közbe mindig éreztem, hogy folyik, de csak időközönként. Fájás
alig volt. Végig nevettük az utat a kórházig, jól elvoltunk, közbe felhívtam
pár embert, hogy megyek szülni.
A kórházban egy kedves szülésznő vizsgált meg, és
csinált NST-t. Gyenge fájásokat jelzett a gép. Előtte kaptam ágyat, ahol a
cuccaimat hagyhattam, és ott öltöztem át. Vizsgálat után kaptam egy másik
ágyat, de nem is volt baj, mert pont ismerőssel kerültem egy két ágyas szobába.
Aztán ott beszélgettünk és közben fel-le sétáltunk apával a folyosón. Mondanom
sem kell, hogy apa végig velem volt, nem jött haza így volt megbeszélve. Végülis
mondtam neki, hogy egyedül nem szülök, akkor marad bent. :-)
... megszületett Boglárka. Én megkönnyebbültem, ő felsírt. 48 cm és 2400 g ...
Kezdtek erősödni a fájások, aztán meghallottam,
hogy a folyosón beszélik, hogy a "magzatvíz szivárgásosnak burkot
repesztünk"... hát, betojtam kicsit. Egy-két pillanat, és már jöttek is
értem, hogy menjek, mert burkot repesztenek. Apa jött velem.
Aztán sétáltunk a folyosón, egyik végéből a másikba
és beszélgettünk. A fájások erősödtek és már meg kellett állnom, amikor jött. Volt
végig a folyosón korlát, annak dőltem neki, apa pedig szembe velem, és szorítottam
a kezét. Aztán már tényleg eléggé fájt és bementünk a vajúdóba. Csináltak
megint NST-t. Lehet, hogy közben is csináltak, nem emlékszem. olyan hosszú volt
az a nap. Hajnali négytől délután 17:45-ig. Nem is ettem és nem is ittam egész nap.
Férjem állítása szerint csak délután egy óra körül
erősödtek a fájások, szóval ekkor mentünk be a vajúdóba. Ott adtak nekem egy
labdát, kaptam kórházi hálóinget (nagyon csini volt persze), és ültem a labdán,
vagyis rugóztam rajta. Amikor jött a fájás, akkor apa kezét szorítottam ő
szembe állt velem. Fájások között törölgette az arcom, vizet csepegtetett a
számba (titokban), a szülésznőn ki-be járkált, kérdezte van-e már székelési
inger.
A fájások már szinte elviselhetetlenek voltak, de
jól bírtam. Nem kértem fájdalomcsillapítót, eszembe sem jutott. Közben még telefonáltam
is, a nővérem érdeklődött, hogy állunk... jó mi? Vicceket mesélt a férjem,
viccelődött közben, terelte a gondolataimat a fájdalomtól. Már vége felé szét
akart szakadni a derekam, két fájás között azt masszírozta a férjem. Olyan jól
esett. Ha ő nincs ott, hát biztosan nem bírtam volna ilyen jól. Még a doki meg
is jegyezte, hogy milyen türelmes vagyok a férjemmel, szépen beszélek vele, nem
kiabálok, stb. Megjegyezte, hogy szabad ám nyögni meg kiabálni is.
Csak akkor kiabáltam kicsit inkább nyöszörgés volt,
amikor a doki kézzel tágított. Az nagyon nem volt jó. (Ezt a részt kihagyhatták
volna, és akkor tök jó az egész.)
Már ott tartottam, hogy érzem a székelési ingert. Nem
tudom hány óra lehetett, olyan öt óra körül, mert a kitolás nem tartott túl
sokáig. Amikor a labdáról felfeküdtem a szülő ágyra, és megvizsgált a doki,
mondta, hogy jó, akkor nyomhatunk. Én ennek úgy örültem. Előtte sokszor
megkérdeztem, hogy mennyi van hátra, meddig tart még, mert álmos vagyok. Aludjak
egyet, vagy már nem érdemes? Nevettünk...
Szóval végre nyomhattam, hát az első nem sikerült
túl jól, aztán ráéreztem, hogyan is kell. Férjemnek kellett tartani a fejem,
mert olyan erősen nyomtam, hogy a szülésznő nem tudta megtartani. A dokim végig
bent volt velünk, nagyon rendes volt. Ezt úgy értem, hogy amikor már voltak
rendes fájásaim, kb. kora délután akkor jött be. Meg is kérdezte, hogy hogyan
is merek nélküle vajúdni?
A kitolás: Amikor már látták a fejét, hát az nem volt
olyan jó érzés, nagyon feszített lent azt hittem szétrepedek (volt gátmetszés
is valamikor). Egy-két nyomásra megvolt Bogi (ez a része gyorsan történt). Jó
erősen nyomhattam, mert a szemeim is bevéreztek. Aztán végre megszületett
Boglárka. Én megkönnyebbültem, ő felsírt. 48 cm és 2400 g.
Nekem csodálatos élmény volt a szülés, azzal a
fájdalmával együtt, ami vele járt. A legjobb dolog az volt, hogy a férjem végig
velem volt, ez adott erőt! Nagyon várom már a következőt. J
Írta: Mary (Boglárka édesanyja)
Küldd el hozzánk Te is a szüléstörténetedet!
Szólj hozzá Te is a Fórumban!
