2024. december 09., hétfő - Natália napja

mt

Boglárka születése

Boglárkát apával "jól elterveztük". A neve már fogantatása előtt megvolt. Szinte biztosak voltunk abban, hogy Boglárkánk lesz. Igazából két lányt szerettünk volna egyszerre, de majd a kistesók... Szóval Gréta lett volna a tesója. 2007.07.21-én volt az esküvőnk, hamar nekiálltunk a baba projektnek. Már 22.-én délután. Ez annyira sikeres volt, hogy esküvő után 9 hónappal indult útnak Boglárka. 2008. április 30-ra voltam kiírva, de ő tudta, hogy 2008. április 21.-én kell születnie!!!

Éppen aznap kellett volna mennem vizsgálatra, reggel nyolcra, de Bogi úgy látszik egészen másképp tervezte. Hajnali négy előtt valamennyivel arra ébredtem, hogy pisilnem kell meg picit éreztem a pocim, hogy fájdogál (de nem lepődtem meg, mert egy héttel előtte egy perces jóslóim voltak, azt hittük, megyünk szülni), hát kimentem, de olyan fura érzésem volt. Aztán visszafeküdtem és éreztem, hogy valami folyt. Hoppá... Kimentem a fürdőbe megnézni, a magzatvíz volt az. Aztán éreztem, hogy megint folyt. Apát felkeltettem: "folyik a vizem, de most tényleg"! Hát így még nem láttam felugrani. Hamar összepakoltuk a cuccokat a már meglévőkhöz, és indultunk a kórházba, közbe mindig éreztem, hogy folyik, de csak időközönként. Fájás alig volt. Végig nevettük az utat a kórházig, jól elvoltunk, közbe felhívtam pár embert, hogy megyek szülni.

A kórházban egy kedves szülésznő vizsgált meg, és csinált NST-t. Gyenge fájásokat jelzett a gép. Előtte kaptam ágyat, ahol a cuccaimat hagyhattam, és ott öltöztem át. Vizsgálat után kaptam egy másik ágyat, de nem is volt baj, mert pont ismerőssel kerültem egy két ágyas szobába. Aztán ott beszélgettünk és közben fel-le sétáltunk apával a folyosón. Mondanom sem kell, hogy apa végig velem volt, nem jött haza így volt megbeszélve. Végülis mondtam neki, hogy egyedül nem szülök, akkor marad bent. :-)

Bogi
... megszületett Boglárka. Én megkönnyebbültem, ő felsírt. 48 cm és 2400 g ...

Kezdtek erősödni a fájások, aztán meghallottam, hogy a folyosón beszélik, hogy a "magzatvíz szivárgásosnak burkot repesztünk"... hát, betojtam kicsit. Egy-két pillanat, és már jöttek is értem, hogy menjek, mert burkot repesztenek. Apa jött velem.

Aztán sétáltunk a folyosón, egyik végéből a másikba és beszélgettünk. A fájások erősödtek és már meg kellett állnom, amikor jött. Volt végig a folyosón korlát, annak dőltem neki, apa pedig szembe velem, és szorítottam a kezét. Aztán már tényleg eléggé fájt és bementünk a vajúdóba. Csináltak megint NST-t. Lehet, hogy közben is csináltak, nem emlékszem. olyan hosszú volt az a nap. Hajnali négytől délután 17:45-ig. Nem is ettem és nem is ittam egész nap.

Férjem állítása szerint csak délután egy óra körül erősödtek a fájások, szóval ekkor mentünk be a vajúdóba. Ott adtak nekem egy labdát, kaptam kórházi hálóinget (nagyon csini volt persze), és ültem a labdán, vagyis rugóztam rajta. Amikor jött a fájás, akkor apa kezét szorítottam ő szembe állt velem. Fájások között törölgette az arcom, vizet csepegtetett a számba (titokban), a szülésznőn ki-be járkált, kérdezte van-e már székelési inger.

A fájások már szinte elviselhetetlenek voltak, de jól bírtam. Nem kértem fájdalomcsillapítót, eszembe sem jutott. Közben még telefonáltam is, a nővérem érdeklődött, hogy állunk... jó mi? Vicceket mesélt a férjem, viccelődött közben, terelte a gondolataimat a fájdalomtól. Már vége felé szét akart szakadni a derekam, két fájás között azt masszírozta a férjem. Olyan jól esett. Ha ő nincs ott, hát biztosan nem bírtam volna ilyen jól. Még a doki meg is jegyezte, hogy milyen türelmes vagyok a férjemmel, szépen beszélek vele, nem kiabálok, stb. Megjegyezte, hogy szabad ám nyögni meg kiabálni is.

Csak akkor kiabáltam kicsit inkább nyöszörgés volt, amikor a doki kézzel tágított. Az nagyon nem volt jó. (Ezt a részt kihagyhatták volna, és akkor tök jó az egész.)

Már ott tartottam, hogy érzem a székelési ingert. Nem tudom hány óra lehetett, olyan öt óra körül, mert a kitolás nem tartott túl sokáig. Amikor a labdáról felfeküdtem a szülő ágyra, és megvizsgált a doki, mondta, hogy jó, akkor nyomhatunk. Én ennek úgy örültem. Előtte sokszor megkérdeztem, hogy mennyi van hátra, meddig tart még, mert álmos vagyok. Aludjak egyet, vagy már nem érdemes? Nevettünk...

Szóval végre nyomhattam, hát az első nem sikerült túl jól, aztán ráéreztem, hogyan is kell. Férjemnek kellett tartani a fejem, mert olyan erősen nyomtam, hogy a szülésznő nem tudta megtartani. A dokim végig bent volt velünk, nagyon rendes volt. Ezt úgy értem, hogy amikor már voltak rendes fájásaim, kb. kora délután akkor jött be. Meg is kérdezte, hogy hogyan is merek nélküle vajúdni?

A kitolás: Amikor már látták a fejét, hát az nem volt olyan jó érzés, nagyon feszített lent azt hittem szétrepedek (volt gátmetszés is valamikor). Egy-két nyomásra megvolt Bogi (ez a része gyorsan történt). Jó erősen nyomhattam, mert a szemeim is bevéreztek. Aztán végre megszületett Boglárka. Én megkönnyebbültem, ő felsírt. 48 cm és 2400 g.

Nekem csodálatos élmény volt a szülés, azzal a fájdalmával együtt, ami vele járt. A legjobb dolog az volt, hogy a férjem végig velem volt, ez adott erőt! Nagyon várom már a következőt. J

Írta: Mary (Boglárka édesanyja)

Küldd el hozzánk Te is a szüléstörténetedet!

Szólj hozzá Te is a Fórumban!

Megosztás:

  • PocakkalHétről-hétre
    • Hányadik hétben vagy?

Adaptive Media