Hogyan altassunk? Avagy hogyan ne?
Az
embernek vannak ugye elvei. Főleg, mielőtt elkezdené a gyereknevelést. Nekem is
voltak. Az egyik például, hogy gyerek a gyerekágyban alszik. Lehetőleg a saját
szobájában. Eddig az elmélet, most nézzük a gyakorlatot!
Amikor
megszülettek az ikreink, akkor egyértelmű volt, hogy egy szobában fogunk aludni
velük, már a bölcső halál lehetősége miatt is, hiszen úgy tudtam, hogy akkor
kisebb a kockázat. Éjjelente külön keltem a két gyerekhez, attól függően, hogy
mikor sírtak fel. Így aztán a napi nyolcórai alvásomat öt, hat részletben
aludtam át. És a hab a tortán, hogy a kislányom már akkor reggel hatkor
szeretett ébredni. Na, képzelheted! Most már ez nem zavar, de akkor nagyon
szerettem volna tovább aludni. Meg is találtam a megoldást: ha a lábamra
raktam, akkor hajlandó volt visszaaludni. De szigorúan visszaraktam őket minden
szoptatás után eleinte a mózes kosárba, később a kiságyba, mert gyereknek ott a
helye. Egészen addig tudtam ezt tartani, amíg a kimerültségtől el nem aludtam a
szoptatás közben. Ez főleg a kislányomnál esett meg.

Körülbelül
hat hónaposak lehettek, amikor úgy döntöttem, hogy most már eljött az az idő,
amikor a saját szobájukban alhatnak. Így hát éjszakánként átjártam szoptatni a
másik szobába. Ebben az időszakban azt hittem, hogy már soha sem lesz normális
az életem, örökké szenvedni fogok az alváshiánytól. Az alváshiánynak pedig a
migrén lett a következménye. Annyira rosszul voltam, hogy többször ki kellett
hívni hozzám az ügyeletet, mivel szoptatás alatt nem igen szedhettem
gyógyszert. Ennek az lett az eredménye, hogy annyira rosszul lettem, hogy már nem
tudtam ellátni a gyerekeket, de az ilyenkor kapott injekció egy órán belül
csodát tett: jobban lettem.
Nos,
ekkor beláttam, hogy változtatni kell az elveimen. Tehát: gyerekek a saját
szobájukban alszanak el, de amikor felsír a kislányom, én magamhoz veszem, és
vele alszom. A kisfiam ekkora már átaludta az éjszakát. Sőt, egy éves korára
már nem igényelte az éjszakai szopit sem. Azért, hogy ne legyen egyedül, a
férjem aludt vele a gyerek szobában. Tehát lányok egyik szoba, fiúk másik
szoba.
A
kislányom már jóval elmúlt egy éves, amikor kezdett elegem lenni az éjszakai
felkelésekből a szopi miatt. Egyik este ezért megbeszéltem vele, hogy innentől
kezdve nincs éjszakai szoptatás, csak tea van. Két éjszakát kellett kibírnom vele,
amikor járkáltam, ringattam, hogy ne sírjon. Utána, láss csodát: a kislányom
nem kérte éjjel a cicit. Kevesebbszer riadt fel éjjel, és sikerült ilyenkor is
könnyen megnyugtatnom.
A
következő állomás az volt, hogy elhatároztam mégis átszoktatom a kislányomat a
gyerekszobába, aludjon csak a testvérével. De, hogy ne legyen neki nagy trauma,
a kiságyuk mellé letettem egy szivacsot, és én is velük aludtam. Ekkor már
egyiküknek sem volt rács az ágyukon, mivel többször is kimásztak belőle. Ezért
nem okozott gondot a kislányomnak legördülni az ágyáról, s mellém feküdni. Mihelyt
ezt észrevette a kisfiam, ő is igényt tartott arra, hogy anyával aludjon.
Rendszerint hárman ébredtünk a szivacson. Egy idő után feladtam az elveimet.
Mert ha a gyerekeimnek így jó, akkor miért ne legyen így? Nekem? Nekem is jó,
mert ha felriad valamelyikük, csak odanyúlok hozzá, megsimogatom, suttogok
néhány szót, és alszunk tovább. Nincsenek már gyakori migrénes rohamaim. Ha van
is, nem olyan szörnyű, mint régen. Persze, én könnyen mondom, hogy jó ez, mivel
olyan házasságban élek, ahol a férjem is szívesen alszik a gyerekekkel. Szeret
velük aludni. Hetente egyszer, kétszer - a kedvesem időbeosztásától függően - szabadságot
kapok esténként. Ilyenkor tudok megnézni egy-egy filmet.
Már
nem idegesítem magam azon, hogy hogyan kellene aludnunk. Megtanultam, hogy az a
lényeg: találjunk olyan megoldást, ami mindenkinek jó, szülőknek és gyerekeknek
egyaránt.
Írta: V.B.Cs.