Párolt rák
2008-10-28 23:28:53
![]() |
Párolt rák (Shrimps) (Elkészítési idő: 20 perc) Hozzávalók:
|
Az elkészítés menete:
Általában az okoz gondot, hogy honnan szerezzünk rákot, amit elkészíthetünk. Meglepően olcsón találtam a minap gyorsfagyasztva, vettem is egy kilónyit gyorsan. Ennek a felét készítettem el.
A vajat serpenyőben megolvasztottam, rányomtam a fokhagymákat, picit pirítottam őket, vigyázva arra, hogy ne barnuljon meg, mert akkor már keserű az íze. A megpirult foghagymára ráborítottam a felolvasztott rákokat, és egy kevés fűszert tettem rá (sültcsirke pácot használtam, ami tudom, nem a legszerencsésebb, de mi nagyon szeretjük). Sózni nem kell, illetve a sótartalmú fűszerkeverékektől tartózkodjunk, mivel a rák amúgy is sós tengerben él, ezért húsa kissé sós. Fedő alatt pároltam a rákokat, amíg föl nem engedtek, közben gyakran megkevertem, megrázogattam őket. Mikor látszólag átmelegedett az étel, akkor egy marék apróra vágott petrezselyemzölddel megszórtam (használhattam volna többet is), és még 3-4 percig pároltam fedő alatt. A tűzről levéve fél citrom levével meglocsoltam.
TIPP:
A rák húsának íze hasonlít a hal ízéhez, de kicsit édeskésebb. A kisgyerekek imádják a különleges ételeket, és a rák tisztogatása még kézügyesség-fejlesztő is. A rákhús fehérjében gazdag, koleszterincsökkentő zsírsavakat tartalmaz. Viszont kisgyerekekkel vigyázni kell, allergizáló hatásuk miatt arra hajlamos gyermekeknek óvatosan adjuk.
KÖRET TIPP:
Friss salátaágyon, esetleg kapros vagy fokhagymás öntettel kiváló, de van, aki csak simán, fehér kenyérrel eszi.
ALLERGIÁSOK FIGYELMÉBE AJÁNLOM, HOGY EZ AZ ÉTEL: Tejmentes Tojásmentes Gluténmentes |
Jó étvágyat kívánok!
Küldd be hozzánk Te is a kedvenc receptedet fotóval!