Óvodakezdés, beszoktatás
Itt az óvodába beiratkozás ideje. Jó esetben már túl vagyunk az első szülői értekezleten, de legkésőbb szeptember első hetéig minden óvoda kiírja az időpontot, amikor minden mini- vagy kiscsoportos anyuka először látogatja meg az óvodát. Először találkozunk az óvónénikkel, megnézhetjük a csoportszobát, kiválasztjuk a jelet, amit mindenre fel kell hímezni, megkapjuk az óvodakezdési instrukciókat, éves ütemtervet, beszereznivalók listáját. Mégis valahogy egy dolog, ami minden szülő fejében motoszkál ilyenkor: Tényleg itt fogom majd hagyni egész napra? Eddig egy órát sem voltunk külön, és most egy egész napot? Szeptembertől minden nap? Mi lesz vele nélkülem? Ki törli meg a fenekét? Vigyáznak majd rá? Ki fogja megvigasztalni, ha sír? Még nem is tud egyedül rendesen enni, 30 gyereket hogy fognak megetetni?
Ezek közül mégis a legfontosabb kérdés az otthagyás. A legtöbb óvoda a fokozatosság híve. Ez azt jelenti, hogy első nap a szülővel együtt eltölt a manó egy pár órát a csoportszobában, de második naptól a szülő már a csoportszobába be sem mehet. Ez teljesen érthető, mert ha minden szülő bemehetne, akkor cipőt kellene levenni, meg miért csak én mehetek be, a Petike meg ott sír az anya után… tehát, a legjobb megoldás, ha tényleg nem megyünk be a csoportszobába, akárhogy is kéri a szemünk fénye. Egyszerűen meg lehet vele beszélni, hogy a csoportszoba a kicsiké, a felnőttek nem férnek be, a pici székre anya nehezen tud csak leülni, az a gyerekeknek van kitalálva.
Aztán meg lehet vele beszélni, hogy elszalad anya vásárolni, mondjuk 2-3 óra múlva érte is lehet menni. Ergo ott szépen ebédel a többiekkel, és ebéd után már lehet is hazahozni. Ezt az első héten szokták az óvónők javasolni, és a hét utolsó napján már néhány gyerkőcnek javasolják is, hogy nyugodtan aludjon ott. Ők a strapabíróbb gyerekek, vagy előtte már jártak bölcsibe, vagy sokat voltak nagyszülőre, babysitterre bízva, így kénytelenek voltak megszokni az anya hiányát. Mi fél évig mentünk délben a nagyfiamért, aztán egyik napról a másikra kérte, hogy had aludjon ott. Mi csak azért nem erőltettük azelőtt, mert nekem tökmindegy. Úgyis itthon vagyok a kicsivel…
Viszont tapasztalat: Az első hónapban, ha nem sír a gyerek az anya után, akkor később fog. Persze nem törvényszerű, de az esetek 99%-ában így van. Nincs beszokás törés nélkül. Nincs elválás, elválasztás sírás nélkül. Viszont onnan már az egy hét elteltével már nyugodtan bent aludhat a gyerek az oviban. Az első héten, ha mentek érte, akkor lesz ideje megszokni a közösséget, de a második héttől, ha bent alszik, akkor nem marad ki a buliból, nem érzi másnak magát a többitől. Az én fiam is nagyon szeret bent aludni. Saját pici ágyikója van, saját pici takarója, saját pici párnácskája, az ágyszomszédja mindig a kis szerelme, úgyhogy jó móka neki. Ami eleinte nehéz, az az ébredés. Ha az ébredés után mihamarabb nincs ott a szülő az első időszakban, akkor eltörik a mécses. Aztán persze jó móka lesz a többiekkel kimenni az udvarra, és ott szaladgálni, játszani... de én úgy gondolom, hogy mindenhez fokozatosan kell szoktatni – már, ha van erre lehetőség és idő. Inkább essen rosszul, hogy délelőtt nincs ott anya, aztán essen rosszul, hogy ott kell aludni, aztán essen rosszul, hogy alvás után nincs még ott anya, de mindez hetek alatt, minthogy egyszerre úgy érezze, hogy anya eltűnt...
Egyébként meg gyereke válogatja. Van olyan, akivel meg lehet tenni rögtön az első héten, hogy nem megy érte a szülő csak este, és van olyan, aki még nem érett az óvodára, így hónapok múlva is csak zokog, hogy hol van Anya. És ettől nem kevesebb vagy több a gyerek, csak más. Azt szokták mondani, hogy a jobban szeretett gyerekek nehezebben válnak el a szülőtől. Ez teljesen érthető, hiszen ahhoz van hozzászokva a manó, hogy Anya mindig ott van, és mindig segít, ha szükség van rá, és mindig Ő fogja a kezét.
És meg kell tanulnia a gyereknek, hogy nem mindig csak anya segíthet, hogy az óvónéni is lehet olyan okos, mint anya, és támaszkodhat rá akármikor. Ki kell, hogy alakuljon ez a bizalmi viszony a gyerek és óvónéni között, és akkor nem fog annyira hiányozni az, akit addig megszokott. És ezt kell segítenie minden anyának. Ha a gyerek azt látja, vagy érzi, hogy a szülő tele van aggodalommal, hogy fáj neki, hogy ott kell hagyni a csöppséget az óvodában, akkor a gyerek is félni fog, és neki is fájni fog.
Legyen az elválasztás épp olyan természetes, mint a szoptatás-végi elválasztás. A gyerek és a szülő is tudatában kell, hogy legyen, hogy ez így jó, hogy ettől jobb megoldás nincs. És az első napokban, amikor a gyerkőc sír, hogy nem akar ott maradni, akkor próbálják ki a következőket – nekem bevált: Reggel gyors átöltözés, gyors búcsúzás, puszi, megbeszélni az időpontot, hogy mikor jön anya. Ez utóbbi nagyon fontos, hogy a csöppecske tudja, hogy meddig nem szabad kétségbe esnie. Aztán a csöpp kicsi kezét belenyomni az óvónéni kezébe, és akárhogy sír, mosolyogva elbúcsúzni, integetni, amíg eltűnik a csoportszoba ajtajában. Nos, én itt nem tudtam otthagyni, így elbújtam egy félre eső zugban, hogy biztos, ami biztos, ha szükség lenne rám, kéznél legyek. És mértem az időt. (Visszamenni tilos! Az a gyerekben azt a tudatot erősíti, hogy csak sírnia kell, és megkapja Anyát. Mi pedig pont ezt nem szeretnénk.) Az első nap 5 perc telt el, de a sírás abbamaradt, így nyugodtan hagytam ott az ovit. A második nap már csak 3 percig sírt, a harmadik naptól pedig már csak a búcsúzás volt könnyes, és egy hét elteltével rendszerint már puszit adni is elfelejtett, úgy rohant a többiekhez.
