A köldöksérvről
Amikor hazavittük ikreinket a kórházból, az első háziorvosunk már másnap megvizsgálta őket, és megállapította, hogy köldöksérvük van. Rögtön meg is nyugtatott, hogy ez nem nagy ügy, mivel az esetek nagy százalékában ez magától elmúlik, komplikációkat nem okoz. Valóban, ha megnéztem, mindkét babánknak a köldöke nem homorú, hanem domború volt.
Mi is az a köldöksérv? Hogyan alakul ki?
A köldökzsinór elvágása után hagynak egy kis csonkot, amit az anyának kezelnie kell nap, mint nap. Ez a kis csonk az idő múlásával elszárad, majd magától le is esik, és jobb esetben kialakul a besüppedt köldök. Mivel a koraszülés miatt mi tovább maradtunk kórházban, így a köldökcsonk kezelését is a nővérek végezték helyettem. Ezért történhetett meg, hogy csak otthon vettem észre, hogy gyermekeink köldöke nem homorú, hanem domború. Ez attól alakul ki, ha a köldöknél lévő kötőszövetes gyűrű gyenge, és ezért nem záródik megfelelően. Ebben az esetben a bőr alá hashártyaredő, és vékonybélkacsok türemkednek be. Így kialakul a köldöksérv.

Ennek a rendellenességnek az a jellemzője, hogy
síráskor jobban kidudorodik, mivel ilyenkor megnő a hasüregben a belső nyomás,
és ez a dudor megnagyobbodását idézi elő.
Mivel ez egy viszonylag ártatlan betegség, ritkán
van szövődménye, ezért nem aggódtuk halálra magunkat, csak rendszeresen megmutattuk
a gyerekorvosnak. Időközben elköltöztünk, ezért új doktor nénink lett. Ő azt
javasolta, hogy készítsünk kis labdacsot vattából, egy kicsit csippentsük össze
a bőrt, és ragasszuk le a köldököt. Erről a módszerről eltérnek a vélemények. Van,
aki ajánlja, van, aki azt mondja, hogy a se nem árt, se nem használ kategóriába
tartozik. Mi kipróbáltuk, de a ragtapasz eltávolítása olyan macera volt
sírással kísérve, hogy inkább feladtuk a küzdelmet, és bíztunk benne, hogy a mi
gyermekeink is abba a 90%-ba fognak tartozni, akik maguktól meggyógyulnak. Nem
így történt.
Egy évesen megmutattam a kisfiam a gyereksebésznek,
hogy ellenőrizze, nincs-e fitymaszűkülete. Mivel ott voltunk, kértem,
ellenőrizze a köldökét is. És ha már itt vagyunk, ugyanezt tegye meg a
kislányomnál is. Kiderült, hogy mindkettőjüknek megmaradt a köldöksérve, de
műteni csak két éves korban kell. Addig reménykedjünk, hogy be fog záródni. Egyes
orvosok még későbbi időpontot javasolnak a műtétre: 5-6 éves kor körül. Mi úgy
döntöttünk, hogy megbízunk ebben az orvosban, és két évesen előjegyeztettük
őket a beavatkozásra.
Mit kell tudni a műtétről?
Az operáció előtt legfeljebb egy héttel kell vér és vizeletvizsgálatot
készíttetni. A vizelet reggeli, középsugaras legyen-, mondta az orvosunk. Itt
kezdődnek a szülő megpróbáltatásai. Mert egy két éves gyereket lehetetlen
rávenni, hogy pisiljen abba a kis kémcsőbe, amit kaptunk. Így marad a
vizeletgyűjtő zacskó. Több módszert is kipróbáltunk, hogy sikerüljön. Nagyon
nyomasztott, hogy csak egy hetem van a próbálkozásra. Abban bíztam, hogy a
kisfiamnál könnyebb dolgom lesz. Az legalább 50%-os siker. Már azon
gondolkoztam, hogy felhívom a kórházat, hogy mi van, ha nem sikerül levenni. De
aztán a férjem tanácsára megtaláltam a megoldást. Reggel, amint kibontottam
őket a pelusból, rögtön alvázmosást végeztem, majd felragasztottam a zacskókat,
és nem pelust, hanem bugyit adtam rájuk. Így amint pisiltek, rögtön észre
vettem, és már nézhettem is, hogy van-e a zacskóban valami. És volt! Nem baj,
ha nem megy minden a tasakba, hiszen a kicsi kémcsőbe kicsi folyadék fér.
Hét közben felhívott a sebészünk, és érdeklődött,
hogy minden rendben van-e, a gyerekek egészségesek? Felhívta a figyelmünket,
hogy nagyon kell porontyokra vigyázni. Ezt meg is tettem. Azon a héten nem mentünk
gyerekközösségbe.
Ezután vasárnap bevonultunk a kórházba. Előbb értünk
oda, mint az orvos, de így legalább megnézhettük, hol leszünk elszállásolva
arra a néhány órára, amit itt töltünk. Ugyanis ez csak egy napos műtét. A
doktor bácsink után megérkezett az altató orvos, és az aszisztenseik is. Minden
úgy ment, mint a filmekben. Látszott, hogy ők egy összeszokott csapat. Úgy
tűnt, együtt szoktak dolgozni, mint egy utazó társulat, a kórházat csak "kibérlik" néhány órára. Minden tervszerűen, olajozottan ment.
Először megvizsgálták a gyerekeket. Ezen a napon kb.
8-an várakoztunk a műtétre. Mivel mindenkit megfelelő állapotban találtak, és a
vér, vizelet adatok is rendben voltak, ezért elfoglalhattuk a kijelölt kórházi
ágyakat. Majd rövid idő múlva megkapta kislányom a nyugtató kúpot. Ő volt az
első aznap. Apa vitte a műtőig, így a kissé kábult gyereknek el tudta
magyarázni, hogy mi fog történni vele. Húsz perc múlva ugyanez játszódott le a
kisfiammal is. A műtét csak 5 perc, az altatás 15.

Eddig minden simán ment. Ezután jött a neheze a
szülők számára. De ezt is tudtuk előre, a nővér felkészített erre. Ugyanis a
műtét után minden gyerek ordítva ébred. Több tíz percig nem lehet őket
megnyugtatni. Csak akkor fordult jobbra a helyzet, amikor a kimerültségtől elbóbiskoltak,
és utána megnyugodva ébredtek. Szóval ezt a 20-30 percet kell megküzdeni a
szülőnek. Szörnyű hallgatni, és nem tudsz igazán segíteni.
Utána viszont, mint ha elvágták volna. Alig lehetett
örökmozgó gyermekeinket az ágyban tartani. Fontos, hogy vigyél magaddal vizet,
vagy üres teát, hogy a felébredő gyermeket, ha a nővér már megengedi, meg tudd
itatni. Enni nem kaphatnak a kórházban. Otthon is csak pépeset ehetnek, pl.
gyümölcs joghurtot, gyümölcs darabok nélkül.
Mivel gyermekeink nem hánytak, és szemmel láthatóan
jól voltak, ezért négy óra körül haza mehettünk. Varratszedés egy hét múlva
volt. Ez nem jár fájdalommal, de mikor meglátták a doktor bácsit, iszonyú
üvöltést csaptak. Még élt bennük a rossz élmény.
Nagyon fontos, hogy a műtét után 2-3 hétig a gyerek
ne emeljen, és a mozgása is visszafogottabb legyen. Minket eltiltottak a
motorozástól, a csúszdázástól, sőt még a hintázástól is. Maradtak a hosszú
séták, hogy kielégítsem a mozgásigényüket. Ami nem kis feladat, főleg, hogy a
séták alkalmával mindig kell lenni úticélnak. Tehát nap, mint nap újabb dolgot
kellett kitalálnom, hogy mit és hogyan fogunk aznap megnézni.
Írta: V.B.Cs.