Ádám baba érkezése
2009.augusztus 13.-án tudtam meg hogy babát várunk a vőlegényemmel, és nagyon boldogok voltunk mindketten. 2010. április 3-ra voltam kiírva. A terhességem nem alakult jól. Már az elején bevérzésem volt, így pihenésre lettem ítélve, de az esküvőnk napja már ki volt tűzve, így arra készülni kellett. Szeptember 19-én volt a nagy nap, ami remekül indult, de a klinikán kötöttem ki, mert majdnem elvetéltem (12.hét). Mindent rendben találtak hála Istennek, de onnantól fogva még szigorúbban be kellett tartani az orvos utasításait, ha nem akartuk hogy nagyobb baj történjen.
Aztán jött a genetikai ultrahang. Nyaki bőrredő vastagabb... Persze egyből amniocentézis (magzatvíz mintavétel), ami nem volt kötelező, de erősen ajánlották. Nem sokat hezitáltunk, a baba érdekében mindent megtettünk volna, így megcsináltattam. 5 hétig vártunk az eredményre, és ott is minden rendben volt. Így már csak az maradt, hogy szépen nyugisan kihordjam a fiamat.
Március 8 (nőnap): Jött a védőnő. Arról kérdeztem, hogy milyen az, amikor elfolyik a magzatvíz, csak hogy tudjam, ha esetleg az lenne, akkor ne lepődjek meg. Meg is beszéltük, és miután elment, ledőltem. Délután fél kettőkor ébredtem, amikor kikeltem az ágyból, éreztem, hogy valami folyik. Egyből telefonáltam a dokinak, utána a férjemnek, aki jött is értem és már vitt is be a klinikára. Ott megvizsgált az épp ügyeletes doktornő, aki közölte, hogy 4 ujjnyira ki vagyok tágulva, és szivárog a magzatvíz, úgyhogy készüljünk, mert nemsokára szülők leszünk. A férjem a munkás ruhájára kapta föl a kék ruhát, én meg átöltöztem, és vártam, mert egy minimális fájásom sem volt.
4-kor bekötötték az oxitocint, amit nem az ügyeletes szülésznő csinált, mert közölte, hogy ő nem bírja a tűt. Hoppá :) ... Jól indul... A dokim se volt a városban, de azt mondta, hogy igyekszik. Ő meg is érkezett, de a fájások még akkor sem, így emeltek a dózison. Én sétálgattam, a férjem és a dokim meg rendelt kaját, és vacsorázott. Vártunk.
Este 8 körül már a maximum oxitocin folyt, és végre jöttek a fájások. A férjem a ctg-t nézte, mert ott hamarabb látszódott, hogy jön a fájás, mint ahogy én éreztem és nagyon aranyosan mindig szólt előtte, hogy készüljek, mert mindjárt jön. Negyed 10-re kitágultam teljesen, és jöhetett az igazi meló. Sajnos nem voltak toló fájásaim, így csak az orvosom segítségével tudtam kinyomni a kisfiamat, de 21:28-kor már meg is volt. 36+5 napra 3050g és 50cm!
Végülis másfél óra alatt, minden lezajlott. Szerencsém volt. Szülésznőt nem fogadtunk, de aki az ügyeletes volt, annyira megszerettük egymást ez alatt a kis idő alatt, hogy nem is ment haza, amikor lejárt a munkaideje, hanem ott volt végig velünk. Az orvosom remek volt, a férjem pedig fantasztikus. A kisfiam pedig számomra a legcsodálatosabb. Szóval jó kis csapat volt:)
A fiam most 16 hetes, és annyira édes. Egy nagy mosoly az egész kisfickó. Nagyon jó baba! Boldogok vagyunk!
Jó babázást mindenkinek!
Írta: Kriszta (Ádám édesanyja)
Küldd el hozzánk Te is a szüléstörténetedet!
