Édesanya vagyok

Az anya a természet rendje szerint, a szülési fájdalmak első pillanatától kezdve beszűkült tudati állapotba kerül, s csak egy igen kis tartományban marad kapcsolata a külvilággal. Ezen a keskeny ösvényen lehet megközelíteni őt. A szülés külső körülményeit tehát ennek megfelelően kell megteremteni. A szülőszobában ne legyen nyüzsgés, zaj, lárma, nyugtalanság, jövés-menés, feszültség és erő s fényhatás. Helyes, ha a kismama az orvossal idejében megbeszéli, hogy kik lesznek és lehetnek jelen a szülésnél és az hol, milyen környezetben fog megtörténni.

A szülés időpontját - ha csak valamilyen egészségügyi ok nem teszi indokolttá - soha ne tervezzük meg. Engedjük, hogy akkor induljon gyermekünk az útjára, amikor arra megérett. Ne hagyjuk, hogy életének már az első pillanatát is akarata ellenére, valamilyen agresszív beavatkozás következményeként kelljen megélnie.

A szülés időtlenségben zajlik. Akkor lesz ideális az orvos és a vajúdó anya együttműködése, ha mindketten kilépnek a megszokott idő keretből és a tökéletes jelenidejűség abszolút türelmével részesülnek az eseményekben. Ne bóklásszunk tehát a múltban, és ne siettessük a még nem létező jövőt. Csak az legyen, ami éppen abban a pillanatban történik.

Ha az orvos, vagy más jelenlévő kapcsolatba akar kerülni az anyával, azt kifejezetten halkan, őt gyengéden megérintve, az arcához közel hajolva, teljes nyugalommal tegye. Soha ne kiabáljon, ne utasítgasson és ne tegyen fenyegető, zaklató, felkavaró megjegyzéseket. Csak ilyen módon tud rálépni a már említett keskeny ösvényre. A szülő szobában mindennek lassan, kiegyensúlyozottan és nyugodt körülmények között kell megtörténnie.

A gyermek számára a születés hihetetlen erőfeszítés, a külvilág pedig durva atrocitás. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ezeket a hatásokat tompítsuk. Nagyon nehéz dolog az egységből a különválás létformájába kerülni. Születés közben az újszülött lelki állapota legalább annyi törődést és figyelmet igényel, mint az anyáé. Minden gyerek másképpen, a saját pszichés jellemzőivel és temperamentumával érkezik a világba. Hagynunk kell, hogy ez megnyilvánulhasson. Erőszakos beavatkozásoknak, siettetésnek, a mi akaratunk és elképzeléseink mindenáron való érvényesítésének nincs helye. Nem ő a mi gyermekünk, hanem mi vagyunk az ő anyja.

Normális körülmények között a szülést követően az anya hasára fektetik a kisdedet. Ez az első érintkezés a külvilággal. A védtelen gyermek nagy bőrfelületen találkozhat azzal, akiről eddig csak belső tapasztalatai voltak. Lassan, lágyan, nyugodtan, de határozottan, lehetőleg a méh összehúzódásának ritmusában simogassuk meg a hátát - és ne a fejét. A baba feje ugyanis igencsak nagy igénybevételnek volt kitéve a szülőutakban, hagyjuk tehát megnyugodni. Az újszülöttet soha ne rázzuk és ne paskolgassuk vagy ütögessük. Tekintsük őt egyetlen, hatalmas érzékszervnek, aki minden hatást érzékel és jól emlékezik - természetesen az anyai szív és a méhösszehúzódás ritmusára is. Juttassunk neki valamit ebből a megszületés utáni percekben. Jó, ha az anya meleg, szerető szavakkal, hangokkal üdvözli gyermekét. Nyugodtan beszélhet hozzá, hiszen ezek a hangok is ismerősek számára.

Ezekben a felemelő pillanatokban azután tapasztalni fogjuk, hogy a baba szépen elhelyezkedik, majd fejét kissé megemelve körülpásztázza anyja arcát, végül néhány másodpercre erő s szemkontaktust teremt vele. Ezt a műveletet a kicsi többször megismétli, s a harmadik, negyedik alkalommal megjelenik a szopóreflex. Az újszülött tehát, miután megismerkedett anyjával, jelzi, hogy elfogadja őt, s ha ekkor mellre teszik, az sikeres szopást eredményez. Az ilyen, jól sikerült kölcsönös bemutatkozás után jöhet az a rendkívül mély, szinte ájulásszerű alvás, amelyben valóban ki lehet pihenni a szülés fájdalmait és fáradalmait.

Szülés közben és után tehát az újszülött megismeri az anya bőrét, minden lehetséges szagát és illatát, hangját, arcát és táplálékának első ízét. Mindez olyan mély kötődési állapotot hoz létre, amely magától értetődővé teszi, hogy az anya hangja, illata, ölelése hosszú évekig szolgálja majd a gyermek alapvető biztonságérzetét.

Sok nő a színes magazinokban látott, tündérien felöltöztetett 5-6 hónapos csecsemőként képzeli el újszülöttjét. Ez azonban irreális elvárás, hiszen szülés után mi sem nagyestélyiben, fodrásztól jövet, friss sminkkel fogadjuk őt. A szülés fájdalommal terhelt fáradalmainak nyomai csak fokozatosan tűnnek el rólunk. A baba bőre eleinte lehet ráncos, vöröses, színtelen vagy hámló, szülés közben kissé deformálódhat a feje, fülei szokatlan helyzetbe lapulhatnak, arca duzzadt, szemhéja, szeme dagadt lehet, az orcán pici sérülések nyomai jelenhetnek meg.

A bőrszín már az első lélegzetvételek után javulni kezd, s a többi tünet is fokozatosan rendeződik. Még a legérettebb és legfejlettebb újszülöttnek is idő re és türelemre van szüksége ahhoz, hogy állandósuljon és stabilizálódjon a légzése, a keringése, a testhőmérséklete és az emésztése. A haja, sőt a szeme színe sem végleges, sokat fog még változni az első életév folyamán.

Az újszülött messze nem annyira tehetetlen, mint amilyen benyomást kelt. Lát, hall, szagol, ízlel, érez, képes figyelni, fejét elfordítja, s teljes biztonsággal jelzi, ha valamilyen segítségre van szüksége. Ha figyelünk rá és bízunk - bízzunk! - női-anyai ösztöneinkben, igen hamar tudni fogjuk, hogy mikor éhes, fázik, bántja a fény, vagy ijedt meg valamitől, mikor csípi a pelenkatartalom, vagy esetleg rossz a közérzete, fáj valamije. Ha elég gyorsan felismerjük és ki tudjuk elégíteni a baba kívánságait, szinte azonnal megnyugszik, s ez számunkra pozitív visszajelzés - tudatja velünk, hogy jó mamák vagyunk.

A szülészetről hazatérő anyát és gyermekét fogadja minden készen otthonukban, s jó, ha az első hetekben a mindennapi tennivalók elvégzésében megbízható segítséget kapnak valakitől. A segítő személynek elsősorban az anya kívánságait kell szem előtt tartania, s főleg ne vindikálja magának az újszülöttel kapcsolatos döntések meghozatalának jogát. A jó anya-gyermek kapcsolat kialakulásának is kölcsönös tapasztalási, tanulási időre van szüksége. A tanácsok sokszor jól jönnek, de az erőszakos akarati behatások az anyát elbizonytalanítják, a gyermeket pedig nyugtalanná, kiegyensúlyozatlanná teszik.

S még valami. Ma bizonyos értelemben nehezebb gyereket nevelni, mint akár csak néhány évtizeddel ezelőtt is. A régebbi, hagyományosnak mondható pedagógiai elvek egyre gyakrabban vallanak kudarcot. Gyermekeink hamarabb ébrednek öntudatra, korábban alakul ki náluk az önálló akarat érvényesítésének igénye. A manipulációs kísérletek, az indoklás nélküli követelések, tiltások és utasítások, az "azért, mert én mondom" elvének érvényesítési vágya manapság elégtelennek bizonyul. Ahogyan a terhesség és a szülés alatt megtapasztaltuk, hogy önálló, értelmes, szabad lényként kell tisztelnünk őt, ne feledjük el ezt az attitűdöt majd a dackorszak és a serdülőkor kritikus pillanataiban sem. A jövendő sikerének a záloga a mostban rejtőzik. Ma síró csecsemőnk szép ölelése segít majd iskoláskorú gyermekünk könnyeinek felitatásában.