Vakáció - vigyázzunk gyermekeinkre!
Az alábbi írás inkább iskolás korú gyerekek szüleinek fontos, de jobb, ha a kisgyerekes anyukák már most - amíg a gyerek kicsi - sorra veszik magunkban, hogy mi mindent kell megtanítani neki, mi az, amit jobb, ha hamar megtanul. Ezeket a dolgokat már óvodás korban gyakorolhatjuk vele. A lakás ajtaját kinyitni, a szomszédhoz átcsöngetni, az étel-ital helyét megmutatni nem nagy kunszt. Fokozatosan felkészülhetünk mi is, hogy a gyerekünk egyszer iskolás lesz, és biztosan otthon kell majd töltenie kisebb-nagyobb időszakokat egyedül is. Lehet, hogy Ő is kulcsos gyerek lesz.
Kulcsos gyerekek - Hogyan előzhetjük meg, hogy gyermekeink a nyári szünidő alatt se kerüljenek bajba?
Az alábbi tanácsokkal szolgálnak a szakemberek – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a Pest megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Jön a nyár, a gyerekeknek befejeződik az óvoda, az iskola és elérkezik a várva várt SZÜNIDŐ. Ez a fajta szünidő a felnőttek világában, vagyis a munkahelyükön sajnos nem adott. Más megoldást kell találniuk a gyerekek felügyeletére. De mit tehetnek azok a szülők, akik sem táborba, sem nagyszülőkhöz, rokonokhoz nem tudják elhelyezni a gyereküket? Ha tényleg nincsen semmilyen megoldás arra, hogy gyermekünket egyedül hagyjuk, akárcsak néhány órára is, akkor célszerű átgondolni az alábbi tanácsokat:
1. Először is nagyon fontos a gyermekünkkel az őszinte kommunikáció. Kérdezzük meg tőle, hogy tényleg nem zavarja-e ha egyedül kell maradnia, nem fog-e félni, nem veszi-e rossz néven ha magára hagyjuk.
2. Fontos, hogy fokozatosan szoktassuk hozzá az új feladatához. Először csak rövidebb ideig menjünk el otthonról, a hosszabb egyedüllét csak némi gyakorlás után következzen. Ha megoldható, akkor napi 6-8 óránál tovább még a nagyobb gyerekeket se hagyjuk magukra, éjszakára pedig semmiféleképpen sem.
3. Maradjunk mindig elérhetőek! Ezen a mobiltelefonok virágkorszakában már nem lehet annyira nagy probléma. Ha mégis a munkahely miatt esetleg nem lennénk elérhetőek, úgy mindig legyen egy jó szomszéd, rokon, aki abban az időben "riasztható" a gyermek számára. Fontos, hogy gyermekünk tisztában legyen a segélykérő telefonszámokkal is, hogy vészhelyzetben őket is fel tudja hívni.
4. Gyakoroljunk el vészhelyzeteket. Soha ne kelljen ezeket élesben is alkalmazni, de jobb, ha felkészítjük gyermekünket mit kell tennie tűz, csőtörés, áramszünet, rosszullét vagy bármilyen rendkívüli helyzet esetén.
5. Fektessünk le szigorú biztonsági szabályokat. Kit engedhet be a lakásba, kinek mondhatja, hogy egyedül tartózkodik otthon és kinek nem? Hívhat-e barátokat, hányat, kiket? Elmehet-e otthonról amíg mi nem vagyunk otthon, ha igen, hová és kivel? Mihez nyúlhat szülői felügyelet nélkül, mihez nem, annak ellenére, hogy már használta egyedül amikor mi otthon voltunk ( pl.: háztartási gépek, vegyszerek, kerti szerszámok, Internet…)
6. Készítsük ki neki mindazt amire szüksége lehet. Legjobb, ha az ennivalót, sebtapaszt, zsebkendőt, póttekercs vécépapírt, zseblámpát, felmosórongyot, seprűt stb. kikészítjük neki, vagy legalább is megmutatjuk neki hol találja őket.
7. Fontos azt is letisztázni, hogy mivel fogja eltölteni azt az időt amíg egyedül van. Nem szerencsés, ha az egyedül töltött délutánokon mindig csak tévét néz vagy számítógépes játékokkal játszik. Adhatunk nyugodtan neki feladatokat. Az unatkozó gyerek mindig sokkal veszélyesebb önmagára nézve is illetve a környezetére nézve is.
Olvashattuk a tanácsokat a Polgár Infón