Kecske ment a kiskertbe
Kisgyerekkel » Dalok, énekek
Káposztaszüret idején énekelgessünk a gyermekekkel káposztás dalokat. Közülük az egyik legismertebb az alább hallható dalocska. Nézzük most, hogy is szól a szövege! Kecske ment a kiskertbe - Dalszöveg Kecske ment a kiskertbe, a káposztát megette. Vigyázz ...Frankfurti leves recept
Konyhában » Levesek
A kelkáposztát megmosom és kettévágom. A torzsát így könnyen eltávolítom, majd csíkokra vágom a káposztát. Odateszem főni körülbelül 2-3 liter vízben. Mikor már félig megfőtt hozzáteszem a kockára vágott burgonyát, sózom ízlés szerint és 2-3 teáskanálnyi m...Megérkezett Levente Tamás
Picibabával » Gólyahír
2012. november 25-én 14 óra 40 perckor jöttem a világra a debreceni Kórház szülészetén. A szüleim már nagyon vártak. Születésem spontán volt, komplikáció nélkül. Szüleim a Levente Tamás nevet adták nekem. Születési súlyom: 4000 gramm, magasságom: 54 centim...Családi tervező naptár novemberre
Kisgyerekkel » Pályázatok, portálélet
A novemberi naptár töltögetésének is eljött az ideje, így kreáltam naptárat erre a hónapra is. Használjátok bátran! Az emléklapok menüből is el lehet érni, ahol csak a kedvenc fotódat kell beilleszteni, és máris mentheted, nyomtathatod, vagy küldheted. Jó ...Cukros briós recept
Konyhában » Péksütemények
A tejet meglangyosítom, majd egy csipet sóval, egy teáskanálnyi cukorral, valamint az élesztővel felfuttatjuk. Amíg ez készül a többi hozzávalót jól összekeverjük. Ha az élesztős tejcsink felfutott, belekeverjük a már összekevert hozzávalókhoz, és körülbel...Ratatouille - francia lecsó recept
Konyhában » Főételek
A felkockázott hagymát kevés olajon üvegesre pirítom, hozzáadom a piros paprikát, majd ráteszem az előre megmosott és felkockázott cukkinit. Kevés sóval, borssal fűszerezem (én delikátot is szoktam bele tenni). A paradicsomoknak lehúzom a héját, és fél c...Tudsz ajánlani egy igazán bababarát helyet?
Kisgyerekkel » Gyereknevelés
Azért, hogy megkönnyítsük a kismamák és gyerkőcös szülők mindennapjait, mi, a Gabi márka létrehoztunk egy térképes adatbázist, ahol egyszerűen rá lehet keresni a bababarát helyekre. A bababarát helyszínek felfedezésében valódi édesanyák segítenek nekünk. A...Megérkezett Fruzsina
Picibabával » Gólyahír
Örömmel tudatjuk mindenkivel, hogy 2012. július 23-án 13 óra 30 perckor szüleim legnagyobb örömére megérkeztem! Nevem: Karádi Fruzsina, születési súlyom: 3395 g, hosszúságom: 54 cm, születési hely: Fővárosi Szent István Kórház. Születésem komplikáció mente...Kamilla születése
Pocakkal » Történetek
2004. január végén Nóri lányunk elkapta a Calici vírust, amivel robogtunk Kh-ba, mert már kiszáradt. Sajnos a Heim Pálba kerültünk. Sok jót nem tudok mondani. Nórinak bekötötték az infúziót, majd minket haza zavartak. Végig bőgtem az utat és az éjszakát. A...Mazsolás briós
Konyhában » Péksütemények
Az élesztőt kevés langyos, kicsit megcukrozott tejbe felfuttatom. Egy másik edénybe teszem a száraz hozzávalókat, kis halmot képezek belőlük, és a halom közepébe kis mélyedést készítek. Ebbe a mélyedésbe teszem az összes nedves hozzávalót, a felfuttatott é...Megszületett Bruce Willis kislánya
Picibabával » Gólyahír
Megszületett Bruce Willis negyedik kislánya. A csöppség a Mabel Ray Willis nevet kapta – adta hírül a People magazin. "Örömmel közöljük a hírt, hogy családunk újabb taggal bővült. A mama és a baba is jól van. Mabel Ray gyönyörű!" – tudatta a nagyvilággal a...Papír rózsák
Kisgyerekkel » Kézügyesség
A hurkapálca végére ferdén ragasztunk egy 3-4 centis, színes krepp csík elejét. A csíkot kifelé lehajtom, az alját kissé meghúzom, majd feltekerem a hurkapálcára. Ha a krepp csík a tetején túlnyúlna, csak ismét visszahajtom kifele. Mindig a virággal ellent...