Máté Bence születése
13 hosszú éven keresztül vágytunk egy babára, de hiába csináltunk végig kezeléseket nem sikerült. 2010. február 18.-án alhasi fájdalmakkal elmentem orvoshoz, aki közölte velem, hogy terhes vagyok. Valószínűnek tartom, hogy nem nézett normálisnak, mert leálltam vele vitatkozni, hogy az lehetetlen. És mégis... Szerencsére gondtalan terhesség volt. Se hányinger, se szédülés, egy héttel szülés előtt még bicajoztam.
A nagy nap időpontja szeptember 9-e lett volna (a doki szerint), de szeptember 3-án hajnalban éreztem, hogy valami van, mégpedig fájásaim. Felkeltettem a páromat, bementünk a kórházba. A CTG szerint nem voltak elég erősek a fájások, így a szülésznő kiküldött sétálni. Mentünk is vagy két órán keresztül, én úgy éreztem, hogy valamelyik bokor alatt fogok megszülni. Visszamentünk, mielőtt tényleg ez történik.
Nos, az újabb CTG szerint még mindig nem voltak elég erősek a fájások. A páromat elküldtem dolgozni, engem pedig felvittek a szülészetre, azzal a felkiáltással, hogy kétóránként menjek CTG-re. Délután négykor meguntam a kórházat, úgyhogy kísérettel hazajöhettem. Kicsit rendbe kaptam a lakást, hazaért a párom, ettünk, lefeküdtünk aludni, akkor már újra elég erős fájások voltak, de úgy gondoltam, hogy hajnalban se sikerült, most már nem ver át.
Végül fél tízkor szóltam, hogy mégiscsak menni kéne, mert a kádban fogok megszülni, párom összekapta magát és engem, aztán irány a kórház.
Újra CTG, végre elég erősek voltak a fájások, 8 centire nyitva voltam. Örömködtünk, hogy ebből ma baba lesz (hát nem lett). A szülésznő említette, hogy sokszor jót tesz, ha az ember lánya még elmegy pisilni. Hallgattam rá, mentem ahova a király is gyalog jár. Ott ücsörögve egyszercsak egy pukkanást hallottam, aztán azt, hogy ploccs. Megrepedt a magzatburok, elment a magzatvíz. Juppi, mégiscsak ma lesz baba! - gondoltam én
Mikor szóltam, hogy elment a magzatvíz, lefektettek. Szerencsére nem úgy, ahogy a nőgyógyásznál kiterülve fekszik az ember, hanem oldalt. Felemelték a lábam oldalra, és máris nyomhattam, párom tartotta a lábszáram, nehogy letegyem. Szegényt párszor eltoltam álló helyzetéből. A szülésznő mondta volna, hogy csináljam a dolgom, de nekem úgy nem volt jó. Alig több mint egy óra kellett ahhoz, hogy Máté Bence 52 centivel, 3730 grammal meglássa a holdvilágot. Szeptember 4-én 0 óra 7 perckor. Fantasztikus érzés volt mikor rám tették, és megcsodálhattam azt a kisembert, akit magamban hordoztam, aki megrugdosta a bordáim, aki csak akkor nem rugdosott, amikor az apja is figyelte, és ez a csodálat mai napig nem szállt el. Ránézek és ámulok
Köszönöm, hogy elmesélhettem
Írta: Zita Edit (Máté Bence édesanyja)
Küldd el hozzánk Te is a szüléstörténetedet!
