2024. október 12., szombat - Miksa napja

mt

Marczibányi játszótér - Budapest II. kerület

Az elmúlt év során a Marczibányi Téri Művelődési Központ mellett található játszó és pihenőpark is némi felújításon esett át. A játszóvárak, csúszdák kiegészültek biztonsági szempontból előnyös rudakkal, a játszótér aljzatát fenyőkéreg-törmelékkel borították, illetve a babaház is új oldallapot kapott. A jól körülkerített tér külön személybejárót is kapott, így a csak parkolni vágyók mostmár kit maradnak, ami nem utolsó szempont a kisgyerekek szempontjából.

Marczi

A játszóteret három részre osztanám. Az egyik, ami közvetlenül a Művelődési Ház mellett található, aszfaltos rész kiváló lehetőséget ad a kisgyermekeknek biciklizésre, motorozásra, vagy egyszerű aszfaltrajz készítésére. A másik, füves részre nyugodtan le lehet telepedni az uzsonna, tízórai elfogyasztásához, de a fákkal, bokrokkal körülvett rétet fogócskával is jól ki lehet használni. Ha már itt járunk, figyeljük meg, hogy milyen madarak találhatók a növények között. Az eligazodást táblák segítik, felhívva a figyelmet, hogy a növény és állatvilág védelmét, megszerettetését mennyire fontos már kicsi gyermekkorban elkezdeni.

Marczi

A harmadik rész maga a játszótér. Tartsunk egy rövid leltárat, hogy mi is található itt:

  • 2 db hinta mellett a piciknek 2 db fészekhinta,
  • 2 játszóvár csúszdával, az egyik alatt babaház,
  • egy igazi külön babaház,
  • árnyas homokozó csúszdával,
  • rugós játékok (elefánt, halacska, motor, 2 rugós libikóka),
  • egy igazi, nem rugós mérleghinta,
  • pici kötélmászóka,
  • pihenőpadok, és ivókút.
Nagy előnye az ivókútnak, hogy a homokozótól viszonylag messze van, így a sarazások nem dagonyázásként végződnek.

Marczi

A játékok méretüket tekintve kicsik, így csak az óvodás korosztálynak felelnek meg, de nekik tökéletes mindenféle mozgásigény kielégítésére. Illetve, ha kellően kiszaladgálták magukat, akkor a füves rész közepén található kő teknősbéka, illetve gyík-krokodil-gekkó (ez a gyerekek között mindig vita tárgyát képezi) hátán megpihenő pöttömöknek az anyukák akár még mesét is mondhatnak.

Mutasd be nekünk Te is a kedvenc játszótered. Készíts hozzá leltárat, rövid leírást, pozitívumokat, negatívumokat, és illusztráld fotóval!
Megosztás:

  • PocakkalHétről-hétre
    • Hányadik hétben vagy?

Adaptive Media