Jó kis játék a zsákbamacska!
Újabb esős nap, újabb itthon töltött délelőtt, csak az "időelütő" játék az új. Azaz csak neki új, hiszen én óvodás koromban rengeteget játszottam a zsákbamacskát.
Az a szuper ebben a játékban, hogy nem kell hozzá sem előképzettség, sem előkészület, spontán lehet játszani akármikor, akárhol. Az anyagszükséglet is csupán egy tornazsák, vagy egy nem átlátszó szatyor, ezek híján egy pléd, vagy nagy törölköző is megteszi. Ez lesz a zsák. Ebbe kell beletenni (a plédnél, törölközőnél pedig alátenni) a legkülönfélébb dolgokat.
A játék lényege, hogy legféltettebb kincsünk NE lássa, hogy mi kerül a zsákba. Nálunk ezt a legnehezebb megvalósítani. Kisfiam üvöltve szalad utánam, hogy ő is beleteszi a valamit a zsákba. Ha rákérdezek, hogy milyen valamit szeretne beletenni, a válasz csak ennyi: "Valamit! Azt a valamit! Jaaa, azt a valamit! Adjál valamit Anya légy szíves!!" Ekkor persze simán oda lehet neki adni bármit, azt beleteszi a zsákba, majd kiveszi a zsákból, majd beleteszi a zsákba, majd... na jó, ha ezen túljutottunk, akkor kezdődhet a tényleges játék.
Szóval, érdekes dolgokat kell beletenni a zsákba úgy, hogy ő ne lássa. Ezt én csak úgy tudom kivitelezni, hogy sétálgatok lassan körbe-körbe a lakásban - kicsi maszatom a nyomomban -, közben folyamatosan kérdezgetem, hogy: "Naaa, mit teszek bele vajon???". Kinyitok egy szekrényt, pakolászok benne, mintha onnan szeretnék választani, aztán, amikor már derékig lóg be a polcok közé, akkor egy hirtelen mozdulattal megmarkolom a szomszéd szekrény polcáról a kiválasztott tárgyat és a másodperc tört része alatt a tasakba varázsolom. A kérdezgetést így folytatom, hogy: "Naaa, mit tettem bele vajon?", és lassan lecsücsülök a kanapéra. Ekkor már ugrál, visít, toporzékol mellettem, és szinte extázisban kérdezi, hogy "Mit? Mit? Mit?".
A szabályok szerint neki tilos belenéznie a zsákba, csak az egyik kezét szabad bedugnia, és ki kell tapogatnia, majd egyértelműen megmondania, hogy mi is a kiválasztott tárgy. Előre vetítem, hogy legelőször egy tiszta gumikesztyűt választottam. Képzelhetitek: Először belenyúlt a zsákba, és azzal a mozdulattal ki is rántotta a kezét. Kapkodni kezdte a levegőt, az adrenalin szintje a plafonon volt. Látszott rajta, hogy nagyon meglepődött, de borzasztóan érdekelte, hogy mi az, ami ott van benne. Folyamatosan kérdezgette, hogy:" Az mi az? Az mi az?". Aztán bátorságot gyűjtött, megint bedugta az egyik kezét, ki akarta rángatni a "valamit", amit persze nem engedtem neki. Lassan megértette, hogy ez a játék nem erről szól. Aztán egyre bátrabban tapogatott én pedig kérdezgettem: "Milyen érzés? Hideg? Kemény? Puha? Gumis? Nedves? Száraz? Szúrós?", ő meg csak kapkodta a levegőt, és toporzékolva válaszolgatott: "Igen. Igen. Nem. Igen..." Látnotok kellett volna, amikor a felismerte. Azonnal megnyugodott és fele olyan hangerővel, de mérhetetlen magabiztossággal mondta: "Guuumikeeeesztyűűűű!", persze közben mérhetetlen büszkeség töltötte el, hogy milyen ügyesen, teljesen egyedül kitalálta.
A következő körökben dörzsis mosogatószivacs, körömkefe, hajkefe, gyurma, kavics, építőkocka és egyéb gyerekjátékok landoltak a szütyőben. Hasonló sikert aratott mind.
3 éves kor fölött a játék játszható úgy is, hogy neki kell mondogatni a tulajdonságokat, amíg rá nem jön a feladványra, ez egy kis szókincset igényel. 4 éves kor fölött társasan is játszható, hogy egy valaki mondogatja a tulajdonságokat, a többiek hallgatják, aki kitalálja, az tapogat a következő körben. 5 éves kor fölött pedig 2 zsákkal is játszható, mindkét zsákba egyformán több dolgot elhelyezünk. Az egyikből kiveszek valamit, és a másik zsákból ugyanazt kell kikeresni úgy, hogy nem szabad belenézni. Még időmérést is lehet végezni.
Akárhogy, akárhol, akármikor játsszuk, mindenképp jó móka, kiváló manuális készség fejlesztő, és a szülő-gyermek kapcsolatot is nagyszerűen építi.
Jó szórakozást!
