Játék a zoknikkal
A minap zoknikat válogattunk. Nálatok is sok baba-, gyerek zokni gyűlt össze, vagy csak én vittem túlzásba a vásárlást? :) Ha mar sok a zokni, legalább lehet egy jót játszani.
Mi ezeket játsszuk/játszottuk:
Egész piciknek (1 éves vagy annál kisebbeknek):
- Tekerjük fel a zoknipárokat kis labdákká, és gurigázzunk velük.- Dugjunk el
valamilyen apró játékot a föltekert zoknikba, hogy megfogva a pici érezze, hogy
van benne valami. Kérjük meg, hogy keresse meg, nyissa szét, találja ki, mi
lehet az eldugott "kincs". (Ezt az ötletet Nszilvi sugallta. Köszönet érte.)
- Zokni eső: Tegyük
bele a széthajtogatott zoknikat egy szatyorba, majd a két végénél fogjuk meg es
szórjuk ki őket a fejünkre, vagy csak egyszerűen fölmarkolva a zoknikat
dobaljuk föl a magasba. A picik imádják, de még a nagyobbak is, és teljesen veszélytelen.
2 évesekkel már próbálkozhatunk a zoknik párosításával:
Összekeverjük jól a
zoknikat, és kérjük meg a babócánkat, hogy keresse meg mindegyik párját, nehogy
szomorúak legyenek a társaik nélkül. Ha megtalálják, tapsoljunk, örüljünk, táncoljunk.
:) Még a kezünkre is felhúzhatjuk a zoknipárokat. Sőt, ha a kezünkre húzzuk, bábozhatunk
is. Nekünk egy csíkos térdzokni "kígyónk" van.
Meg nagyobbakkal pedig menjünk el a krokodilok szigetére:
A krokodilok éppen
a napon sütkéreznek. A fölöttük átívelő hídról valaki véletlenül beejt a krokók
közé valami - számára értékes - dolgot. Úgy kell kihoznia azt a valamit a krokók
közül, hogy egy hüllőre se lépjen rá. Vagyis zoknikat teszünk a földre (ezek
lesznek a veszélyes krokók), akkora távolságban egymástól, hogy gyermekünk
lábfeje épp elférjen közöttük. Bedobunk a zoknik közé egy babzsákot vagy egy
kispárnát, de pici labda is megfelel, ha nem gurítjuk messzire. Ezek után a
manócskánk dolga az, hogy úgy hozza ki a bedobott tárgyat, hogy ne lépjen rá
egy zoknira sem.
Nagyobb gyerekeknek nehezíthetjük azzal, hogy nekik mindezt fél lábon kell végrehajtaniuk.
És végül, amit imád a fiam:
Zoknikat húzunk az
egyik lábunkra úgy, hogy a sarkunk fedetlen maradjon, vagyis csak félig húzzuk
föl. Négykézlábra ereszkedünk, és az a feladat, hogy a le kell egymás lábáról
húzni a zoknit. Persze mindent meg kell tenni azért, hogy ez a másiknak ne
sikerüljön. (Kis engedményt azért adhatunk.)
Nálunk ezt a
játékot mindig hatalmas sikongatás kíséri. Általában ketten játsszuk, de ha apa
itthon van, akkor még nagyobb a muri. :)
Jó szórakozást!
Köszönjük ezt a jó kis játékot dulinak!
Ha neked is van hasonlóan nagyszerű, kipróbált játékod, oszd meg velünk!