Játék a lufikkal
Az utcai árusoktól megvásárolt szilveszteri "csodák" mellett mi magunk is készíthetünk minimális anyagi ráfordítással sokfele "játszanivalót". Az alább felsorolt ötletek legnagyobb része nem kizárólag a szilveszterhez kötött, az év bármelyik részében, ünnep-, vagy hétköznapokon is elkészíthetjük őket. Tapasztalatból mondom, barmikor vevők lesznek rá a gyerkőcök.
Az ötletek egy része saját, a másik, gyűjtés innen-onnan, illetve azok átalakítása. Kezdjük egy nélkülözhetetlen "buli" kellékkel, a léggömbbel.
1., Fújjunk fel léggömböket, ha lehet, szerezzünk be különböző nagyságú és formájú lufikat, és adjunk a gyerekek kezébe filctollat (jó, ha van olyan filctollunk, amelynek nyoma mosással eltávolítható a ruhából, ha nincs ilyen, akkor adjunk a manókra olyan rucit amit nem sajnálunk). Hagyjuk, had díszítsék ki a lufikat kedvük szerint. Persze mi is kreatívkodjunk velük együtt. Rajzoljunk rá szemet, orrot, nevetős szájat, a "fejére" pedig ragaszthatunk színes szalagokat, vagy papírcsíkokat haj gyanánt. Játsszunk a lufikkal, vagy lógassuk föl őket szerte a lakásban.
2., Szórjunk a - még föl nem fujt - lufikba kevés rizst, vagy babot, sárgaborsót, stb. Fújjuk fel a lufikat, kössük meg! (Persze ki is díszíthetjük őket.) Csudajó hangjuk van! Rázogassuk, dobaljuk, gurítsuk egymásnak!
3., A fölfújt lufikat, akár üresen, akar megtöltve a font leirt dolgokkal, akar díszítve, akar díszítés nélkül lógassuk le pl. egy ajtókeretről, annyira hogy elérje a gyermek a kis kezecskéjével. Maris kezdődhet a bokszolás! Egy másik variáció, hogy csak annyira lógatjuk le, hogy az apró kezecske épp ne érje el. Adjunk a kezébe gyerekütőt, de egy fakanál is tökéletes, és hagyjuk, hadd ütögesse az ide-oda mozgó lufikat. Az en kisfiam imádta. Zárójelben jegyzem meg, hogy boksz-zsákot készíthetünk úgy is, hogy egy kisebb, természetesen tiszta szemeteszsákba, vagy reklámszatyorba összegyűrt újságpapír labdacsokat teszünk, a zsákot összezárjuk, és egy madzagon, vagy gumiszalagon fellógatjuk. Az újságpapír összegyűrése is jó móka a kicsiknek.
4., Fújjunk föl lufikat, de ne kössük meg, csak az ujjainkkal fogjuk össze a lufi száját. Tartsuk a fejünk fölé magasra, majd engedjük el. Mókás hangot ad, ahogy a levegő távozik belőle, és az is jó ahogy ide-oda csapódik amíg végül földet ér, de ezt mar biztosan mindenki próbálta. Ha többen vagyunk és vannak nagyobb gyerekek is, akkor versenyezhetünk, hogy kinek a lufija fog egy kijelölt pontnál messzebbre repülni.
5., Ha lufikat ütögetünk egymásnak, ne csak mindig kézzel-lábbal tegyük ezt. Sokkal élvezetesebb - és könnyebb - a kisebbeknek is, ha valamilyen ütővel, pl. ping-pong ütővel vagy a szivacslabda ütőjével teszik ezt. Az én kisfiam legalábbis jobban szereti. Már 3 évessel is lehet olyat játszani, hogy a levegőben tarjuk fönn a lufit, nem engedjük leesni a földre. A sikongatás és a kacagás garantált.
6., Nagyobb gyerekekkel, vagy olyan kisebbekkel, akik nem félnek a lufi durranás hangjától, megtölthetjük a lufikat színes krepp-papír csíkokkal, vagy konfettivel, majd felfújjuk a léggömböket, és fellógatjuk a lakásban, aztán egy tűvel (vigyázzunk!) kidurraszthatják a lufikat, amelyekből színes papíreső hullik ránk. (Anyának lesz mit takarítani,de ki bánja!)
7., Szinten nagyobb gyerekeknek való a következő játék is. A felfújt léggömböket a térdük közé szorítják, es egy kijelölt pontig el kell menniük, úgy hogy ne essen ki onnan a lufi. Az a jó, ha többen játsszák.
Jó szórakozást!
Köszönjük ezeket a jó kis játékokat dulinak!
Töltsd fel Te is kreatív- és játékötleteidet, receptjeidet, hogy mi is kipróbálhassuk!