Teknőst ragasztottunk
A tankönyvek szerint naponta legalább egy óra kötött foglalkozás szükséges a gyerekeknek. Szerintem ez nagyon kevés. Mindenesetre cikksorozatommal megpróbálok ötleteket szolgáltatni, mivel foglald el gyermekedet legalább egy órán keresztül. Igyekszem majd mindenféle fejlesztő dolgokat kitalálni és kipróbálni itthon. Ezek közül, aminek nagy sikere lesz kisfiamnál, azokat megosztom veletek, hátha Ti is ihletet kaptok ilyeneket csinálni.
Tegnap például nagyon rossz idő volt odakint, és nem volt értelme játszótérre mennünk. Előszedtük a tartalékban lévő összes színespapírt, közösen kitaláltuk, hogy teknősbékát és nyuszit szeretnénk ragasztani. Mostanában ez a két állat a sláger nálunk. Megterveztük, hogy milyen "alkatrészekből" fogjuk összeragasztani. Kisfiam hűségesen sorolta, hogy mire lesz szükségünk: "- Egy fejeee, egy páncéljaaa, sok-sok mintájaaa, kell egy kezeee, másik lábaaa, másik kezeee és egyik lába is. A fenekére pedig farkincaaa." Kiválasztotta a hozzájuk tartozó színeket és mindenféle előrajzolás nélkül, csak úgy, ahogy esett, kivágtam mindent szépen sorban. Ez után jött a dolog nehezebbik része.
Kezembe vettem a ragasztót, és pici pöttyöt rajzoltam vele oda, ahova a kiválasztott testrész kerül. A harmadik pöttyöm után heves kapálózások közepedte ugrándozva visította, hogy Ő szeretne ragasztani. Na, eddig tartott a kellemes közös foglalkozás. :) Teljesen átvette az irányítást. Már nem is volt rám szükség, és ezt tudtomra is adta. Akárhogy igyekeztem, hogy segítsek neki, csak eltolta a kezem, és harsogta, hogy: "- Majd éééén! Csak éééén!" Nekem nem maradt más feladatom, csak figyelnem kellett, hogyan alakulnak a békák, nyuszik, répák - mert ugye eleséget is kellett az állatoknak gyártani. Egy szót sem szóltam akkor, amikor kicsi virágot is ragasztott a páncélra szánt mintákból, amikor a béka lába fordítva került fel, amikor a nyuszi füle kicsit elcsúszott, amikor a páncél mintázata már nem volt szimmetrikus. Csak ragasztott és ragasztott. Olyan nagyon ügyesen. Amikor közölte, hogy kész, akkor filctollal megrajzoltam a hiányzó szemeket, orrokat, füleket, bajuszokat. Természetesen ezt is Ő fejezte be. Teljesen egyedül!
A könny is kicsordult a szememből, ahogy figyeltem, hogyan alakul a nyuszi arcocskája. Hihetetlen, hogy ez a kis manó, aki nemrég még az ágy közepén feküdve csak ennyit tudott mondani, hogy "- Eeeööö, dej-dej!", mostanra önállóan ragaszt és rajzol. Rohan az idő...
Mindenesetre a ragasztással töltött két óra alatt megismerkedtünk az anyagok tulajdonságaival, az eszközök használatával. Bővültünk szeretettel, jó adag türelemmel és kitartással. Gazdagabbak lettünk egy élménnyel és egy gyönyörű alkotással.
