Botulizmus
A gyermekek ételeit-italait mindannyian megpróbáljuk kicsit ízletesebbé tenni. A legkellemesebb íz a kicsik számára is az édes, így azt gondolhatjuk, hogy ha édesítünk, akkor jobban megeszik mindenfélét. Ez egyrészt igaz, másrészt viszont csak ideiglenes önátverés. A baba, ha hozzászokik az ételek valódi ízéhez, akkor nagy szeretettel fogja fogyasztani azokat. Édesíteni pedig nem csak fölösleges, de káros is. Ha a megszokott cukrot választjuk, akkor a fogait tesszük tönkre első körben, ha mézet adunk egy éves kor alatt az ételekhez, akkor pedig kitesszük a kockázatnak, hogy elkapja a gyermekbotulizmust. Kicsi a valószínűsége, de nem elhanyagolható a tény, hogy akár halállal is végződhet a dolog. Marad tehát a xilitol, a stevia, meg persze a gyümölcscukor. Mindegyik piszkosul drága, és fölösleges is. Úgyhogy maradjunk csak szépen a natúr ízeknél, még az italokba se tegyünk semmi plusz édesítést. De, hogy ne csak a levegőbe beszéljünk, kigyűjtöttem nektek, hogy mi is az a botulizmus.
Botulizmus
A botulizmus (a latin botulus, "kolbász" szóból) egy ritka, de veszélyes paralitikus (bénulásos) betegség. A botulin nevű idegtoxin (méreg) okozza, amelyet a Clostridium botulinum nevű baktérium termel. A botulin a legmérgezőbb ismert toxin. Blokkolja az idegrendszert, a légzés és a mozgatóizmok bénulását okozza.

A botulizmusnak három fő fajtáját ismerjük:
- Étel okozta botulizmus - ezt olyan étel fogyasztása okozza, amely botulinum toxint tartalmaz.
- Sebbotulizmus, ezt sérülés során szerzik, ilyenkor a seb Clostridium botulinum baktériummal fertőződik.
- Gyermekbotulizmus - ezt a baktérium spórájának elfogyasztása okozza, amely azután tenyészni kezd a belekben és toxint termel.
A botulizmus minden fajtája végzetes lehet, ezért orvosi szükséghelyzetet teremt. Az étel-okozta botulizmus különösen veszélyes, hiszen ilyenkor ugyanabból a forrásból egyszerre többen is fertőződhetnek.
A botulizmus klasszikus tünetei 12-36 órával a fertőzés után jelentkeznek, de ez az idő lehet hat óra is és 10 nap is. A tünetek: száraz száj, nehéz nyelés, nehéz beszéd, izomgyengeség, dupla látás, hányás, heves hasmenés, előrehaladó izombénulással. Ha a fertőzés kezeletlen marad, lebénulhatnak a karok, a lábak, a törzs, a légzőizmok és bekövethezhet a halál. Minden esetben a toxin okozza a fertőzést, nem a baktérium maga.
Rikán használatos magyar elnevezése: kolbászmérgezés.
Minden esetben a toxin okozza a megbetegedést, nem a baktérium maga. Ezt azért fontos megjegyezni, mert a toxin jelenléte önmagában is elegendő a súlyos betegség kialakulásához, így gyakorlatilag baktérium mentes étel is okozhat botulizmust, ha korábban a méreggel szennyeződött.
Diagnózis
A diagnózist a laboratórium, a hányadékból, a gyomormosó folyadékból, ételmaradékból állítja fel, ezért ezeket gondosan meg kell őrizni.
Kezelés és megelőzés
Mivel a Clostridium botulinum a szervezetben csak igen kivételes esetekben képes szaporodni, s a betegséget kizárólag a toxin okozza, nincs értelme antibiotikumot adni. A cél az emésztőrendszerből még fel nem szívódott toxin eltávolítása; illetve a sejtekhez még nem kötődött méreg közömbösítése ellenszérummal. Mivel a botulinum toxin - a legtöbb bakteriális toxinhoz hasonlóan - hőérzékeny, a betegség az ételek megfelelő hőkezelésével megelőzhető.
Fegyverként is felhasználták
"Európában történt mérgezéses esetek közül a legnagyobb visszhangja az 1996-os olaszországi botulizmus mérgezésnek volt, amikor egy fiú meghalt, hatan pedig kórházba kerültek a mascarpone sajt fogyasztása után. Ez volt az első eset, hogy a botulizmus kórokozója tejtermékben előfordult. Az ENSZ ellenőrei már a 90-es évek közepén találtak Irakban olyan robbanófejeket, amelyek botulizmus-toxint tartalmaztak. Irak elismerte a toxin előállítását."
Forrás: Wikipédia
Megjegyzés:
Egy éves kor alatt azért nem ajánlott a csecsemőknek, illetve kisgyermekeknek mézet adni, mert a fokozott allergizáló hatása mellett, csecsemő- illetve kisgyermekkori botulizmust fő okozójának vélik. Jobb félni, mint megijedni!