Ehető nyaklánc
Ehető nyaklánc Kellékek:
Eszközök:
|
Az elkészítés menete:
A gabonagolyókat és puffasztott mindenféléket sorba rendezzük, mintha gyöngyök lennének, olyan sorrendben, ahogy szeretnénk őket felfűzni. A cérnát befűzzük a tűbe, és a csemeténk kezébe adjuk. Ha mégpicike a művelethez, akkor inkább mi fűzzük, az ő feladata pedig az adogatás legyen. Igazán kreatív kis láncocska készülhet, ha egy pöttöm rakja sorba a szemeket.
Közösen felfűzzük a golyócskákat. Az apróbb szemeket óvatosabban szúrjuk a tűre, mert könnyebben szétrepedhetnek, szétpattanhatnak. A lánc közepére még kis medált is tehetünk egy amaránttallérból.
Ha a nyakláncot elég hosszúra fűztük, a két végét összecsomózzuk, majd a fölösleget levágjuk, de csinálhatunk belőle kígyót vagy kukacot is.
Figyeljünk arra, hogy a gyermek a cérnát ne egye meg, a nyaka köré szorosan ne tekerje, és viselés közben ne akadjon be semmibe!
TIPP:
- Célszerű tízórai időben készíteni, így ha egy pár szemet megeszik a pöttöm, akkor már csak gyümölcsöt kell mellé adni.
- Ha így adjuk elé egy tányéron, akkor ha véletlenül kiborítja, akkor nem gurul szét, és a cérnáról könnyen lemajszolja majd a kicsi.
- Válasszunk olyan gabonapelyheket, amiket szeret, szívesen fogyaszt.
Feltöltötte: Adrienn.
Töltsd fel Te is kreatív- és játékötleteidet, receptjeidet, hogy mi is kipróbálhassuk!