2024. október 12., szombat - Miksa napja

mt

31. hét 4D felvételek

Édes kicsi 40 centiméteres csöppségednek már másfél kiló körüli súlya van. Ezt cipelni is elég. (És még nem számoltuk hozzá a magzatvíz, a méh és a placenta súlyát.) Nem csoda tehát, hogy néha, a séták során, vásárlás közben gyakran meg kell állni, mert egyszerűen elfogy a levegő. Sőt, ami még rémisztőbb, ha sokat lóg kezed-lábad (mondjuk egy nagybevásárlásnál az áruházban), akkor pillanatok alatt képes bevizesedni, bedagadni. (Persze, akik rendesen szedik a vitaminokat, azoknak kevésbé...) Érdemes tehát egy időre megválni a gyűrűktől, s ezt még életed párjának is meg kell értenie. Készítsd fel rá, hogy a szülést követő hónapokban másodszor is az ujjadra húzhatja. Egyébként csöppségetek szépen kerekedik, bőre simul, zsírpárnái sokasodnak, ennek köszönhetően bőre már rózsaszín, nem vörös. Körmöcskéi növekedésnek indulnak, már az ujjuk végéig ér. Van olyan baba, aki egészen hosszú körömmel születik erre a világra.

Megosztás:

  • PocakkalHétről-hétre
    • Hányadik hétben vagy?

Adaptive Media