Ha mégis császár
Minden kismama gondol a szülésre. Ahogy közeledik a
nagy nap, egyre többet. Mindenki elképzeli, hogy mi hogyan fog történni. Talán
elfolyik a magzatvíz, aztán beindulnak a fájások, egyre keményebb fájdalmakat
kell majd átélni, de érdemes, mert a végén a kisbabánkkal a kezünkben már nem
számít mekkora áldozatot kellett érte hozni.
De mi van
akkor, ha mégis úgy alakul, hogy császármetszésre van szükség?
Sok nő úgy érzi, elvették tőle a szülés élményt.
Szakirodalmak szólnak arról, hogy a természetes szülés küzdelmére az anyának és
a babának is szüksége van. A szülőcsatornán keresztülhaladó kisbaba
összetalálkozik azokkal a bacilusokkal, amelyekkel meg kell ismerkednie, hogy
immunrendszere kialakuljon, ha ezt kihagyja nem lesz elég ellenálló. Sajnos még
olyat is hallani, hogy az anya-gyermek kapcsolat rovására mehet a drasztikus
elválasztás, a császármetszés. Mindezek a vélemények a császáros kismamákat
elkeseríthetik, lelkiismeret furdalást kelthetnek, amiért nem sima úton
szültek.
Nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy a császármetszés életmentő műtét. A lelkiismeretes nőgyógyász a műtéti és a komplikációt ígérő szülés kockázata közt kell, hogy mérlegeljen. Ha rosszul dönt, és olyan esetben vezet le sima szülést, amikor nem szabadott volna, bizony komoly veszélybe sodorja az anya és a csecsemő életét is. Amennyiben az orvosunk a császármetszést választja, gondoljunk arra, hogy kisbabánk megmenekült a veszélytől, pillanatokon belül egészségesen a kezünkben tarthatjuk. Ebben a helyzetben az anya semmi mást nem tehet, mint elfogadja az orvosa döntését.
Személy szerint kétszer estem át ilyen műtéten, de
nem hagytam magam elkedvetleníteni, és eszembe sem jutott, hogy ettől kevésbé
érzem majd magam anyának. Megkönnyebbülést éreztem, amikor a műtőbe toltak, és hálálkodtam,
amiért nem születtem akár egy századdal korábban, amikor talán túl sem
éltem/éltük volna hasonló esetben a szülést. Még 30-40 évvel ezelőtt is jóval
komolyabb, kockázatosabb, veszélyesebb beavatkozást jelentett a császármetszés.
Akkoriban többnyire mély narkózisban történt a műtét, a kiemeléshez jó nagy
vágást ejtettek a hasfalon.
Közben a "technológia" sokat változott. Ma egy pici
szúrást kell csak elviselni a katéter bevezetéséhez, majd az epidurális térbe
(a gerincvelő mellé) adott érzéstelenítő hatására fájdalomérzet nélkül, de
tiszta tudatállapotban élhetjük át gyermekünk világrajöttét. Halljuk az első
felsírást, és azonnal láthatjuk, sőt kamerával rögzíthetjük is gyermekünk első
másodperceit.
A mai császármetszés során, a has alján kis sebet
ejtenek, épp csak akkorát, amin ki tudják billenteni a babát, vagyis nem
nagyobbat, mint amekkora szükséges, ahhoz, hogy a feje kiférjen. Ez a kibillentés
bizony érezhető, kisebb-nagyobb húzás-vonás, de nem elviselhetetlen. A vágáskor
nem sérülnek a hasizmok, azokat félrehúzzák. Így a gyógyulás jóval kevésbé
fájdalmas. Csak felszívódó varratot használnak, a seb pedig szinte láthatatlan
lesz a gyógyulási folyamat végére.
Az epidurális érzéstelenítés azt is jelenti, hogy a
műtőből kitolva semmi fájdalmat nem érez az ember, szívesen végigtelefonálja a
rokonságot. 6 órával később viszont lábra kell állni. Ez nem könnyű feladat és
még jó pár napig nem lesz az. De minden egyes nap egyre könnyebb, a fájdalmak
csökkennek.
Személyes tapasztalatom, hogy a műtét másnapján
mindkét kisbabám szopizott, a tejelválasztás azonnal beindult. Ez nem
általános, többnyire néhány nappal később kezdődik meg a tejtermelődés a
császárosoknál.
Az áldozathozatal csak most kezdődik. Ugyanis a
műtött hassal jóval nehezebb mozogni, felugrálni a kisbabához, és a szoptatáskor
jelentkező méhösszehúzódások is jóval több kellemetlenséget jelentenek. Más
módon, de ugyanúgy megszenvednek a kisbabájukért a császárral szült mamák is. A
sebgyógyulást segíthetjük körömvirágteával való borogatással, a hasi fájdalmakat
enyhíti egy haskötő, gyógyászati segédeszközboltban beszerezhető.
Végezetül egy nagyon fontos jótanács: a szüléssel
kapcsolatban ne tervezzünk meg előre minden apró részletet. Adjunk lehetőséget
a spontán eseményeknek, pozitív-negatív eltéréseknek egyaránt. Előfordulhat,
hogy a párunk, aki lelkesen készül a "közös" élményre, az utolsó pillanatban
mégis megfutamodik, de az sem kizárt, hogy mi nem kívánjuk majd a jelenlétét.
Fekve, ülve, állva, csend vagy zene? Majd akkor kiderül, mi esik jól. Ha így
készülünk fel, a velünk történő eseményeket könnyen befogadva, akkor nem fog
minket annyira megviselni, semmiféle váratlan fordulat. Bőven ráérünk, ha a
gyermekünk 1. születésnapjára készülünk előre kigondolt programmal, a 0.
alakuljon a természet rendje szerint.
Írta: Nojka