|
Donászy Magda: Hóember
Hóna alatt seprűt szorít,
pedig nem is sepreget.
Bizony ésszel fel nem éred,
ez az ember ki lehet.
Hóval, faggyal nem törődik,
tűri némán, szótlanul,
De mikor a tavaszt érzi,
mint a patak, könnye hull.
Enyedi György: A hóember
Fekete szén a szemem,
szép sudár a termetem,
orrom répa, nagy darab,
a fejemen vaskalap.
Szám is van, fülemig ér,
hónom alatt seprűnyél,
s hósubámon - még ilyet!
kilenc apró gomb fityeg.
Ág hegyéről csöpp veréb
szállt a vállamra elébb:
arra volt kíváncsi tán,
hogyan szelel a pipám?
Gazdag Erzsi: Hóember
Udvarunkon, ablak alatt
álldogál egy fura alak.
Hóból van a keze, lába,
fehér hóból a ruhája,
hóból annak mindene,
szénből csupán a szeme.
Vesszőseprű hóna alatt,
feje búbján köcsögkalap.
Krecsmáry László: Hóember
December, december-
készül már a hóember,
hóból van a pocakja,
hóból van a kobakja,
hóból van a kabátja,
hóból van a nadrágja,
hóból van a keze, lába,
hóból van a nyaka, válla,
hóból van a füle, szája.
Csak az orra répa,
csak a szeme szén,
s egy lyukas lábas
csücsül a fején!
Szalai Balázs: Hóember
Mikor a hó már
bőven esett,
gondolt egyet
három gyerek.
Összegyúrtak
sok-sok havat-
s hóember lett
percek alatt:
Kövér, pókhas,
mint egy basa
gömbölyödött,
nagy a hasa.
Búbján ócska
lyukas kalap,
meg ne süsse
fejét a nap.
De a kalap
bárhogy védte,
sűrűn hullt
a verítéke.
A hóember
egyre fogyott,
meg sem érte
a másnapot.
Helyén csak egy
tócsa maradt,
no meg az a
lyukas kalap.
Pápai Ildikó: Hóbarátok
Golyó, golyó, golyóbis,
azt hiszem, legalább is,
olyan mint egy emberke,
pont, pont, vessző, vesszőcske,
ahogy körbe rajzolom,
Kövér lesz, ha akarom,
vagy soványra sikerül,
majd a végén kiderül.
Lényeg az, hogy mosolyog,
álldogál, nem tántorog,
rossz fazék a fejébe,
régi seprű kezébe,
sárgarépa nagy orra,
így minden gyerek tudja,
s ha meleg a december, hát
firkából lesz Hóember.
|
Mentovics Éva: A hóember
Álldogál egy vidám legény,
jégcsap lóg az orra hegyén.
Hó a keze, hó a lába,
deres minden porcikája.
Körülötte mély a hó,
pocakja vagy hét akó.
Messze virít répa orra,
cakkos sálját vígan hordja.
Éjfekete szén a szeme,
vasfazék a cilindere.
Füléig ér mókás szája,
a hófúvást büszkén állja.
Egy cseppet sem didereg,
jól bírja a hideget.
Söprűnyél a sétapálca,
hómezőket azzal járja.
Osváth Erzsébet: A három hóember
Körös-körül
hótenger.
Rajta három
hóember.
Oly egyforma
mind a három,
mint tojások
a vásáron.
Barátkoznak a
varjakkal,
a rigókkal,
cinegével.
Villanyokként
világítanak
sötét este,
sötét éjjel.
Hósubában
sosem fáznak.
Hógombócot
vacsoráznak.
Tóthárpád Ferenc: A hóember
Bár neve: ember,
hóból a lába,
hóból a törzse,
hó a ruhája.
Tán nem is ember!
Vagy talán mégis?
Meg sose moccan,
tudja a szél is.
Két szeme: két gomb,
Répa az orra.
Szén-mosolyáért
Pisti csúfolja.
Karjai ágak,
„ég fele néznek”!
Hessegetik a
széncinegéket.
Csukás István: Dal a hóemberről
Hideg szél fúj, hogy az ember
majd megdermed.
Kinek jó ez? Csak a kövér
hóembernek!
Szeme szénből, az orra meg
paprikából.
Lába nincs, de minek is, ha
így sem táncol.
Ütött-kopott rossz fazék a
tökfödője,
Megbecsüli, hiszen jó lesz
még jövőre.
Seprűnyél a nagyvilági
sétapálca,
El is mehetne, ha tudna,
véle bálba.
Ilyen ő, az udvarunkon
nagy gavallér,
Bár rajta csak ujjal rajzolt
az inggallér,
Mégse fázik, mikor minden
majd megdermed,
El is mennék, ha lehetne,
hóembernek!
Sarkady Sándor: Hóember
Szikrázik a hótenger,
elkészült a hóember!
Hótenger, hótenger-
répaorrú hóember!
Seprűnyél a kezébe,
vaskalap a fejébe!
Hótenger, hótenger-
répaorrú hóember!
|
