Dióbaba
![]() |
Dióbaba Kellékek:
Eszközök:
|
Az elkészítés menete:
A fél dióhéjat alaposan megtisztítjuk (esetleg le is lakkozhatjuk előre). A fonalat félbe hajtjuk, és az összeillesztett végére csomót kötünk, majd ezt a csomót a dióhéj belsejébe ragasztjuk úgy, hogy a kész dióbabát erre föl lehessen majd függeszteni.
A csipkeszalagot az aljánál összeráncoljuk, félkört képezünk belőle, majd a dióhéj fölső, akasztós végére ragasztjuk, mint egy kispárnát, amin a babánk aludni fog.
A vásznunk közepére tesszük az előkészített vattapamacsot, és a négy sarkát ráhajtjuk, ráragasztjuk, mintha egy kis csomagot készítenénk. Ezt a kis csomagot a ragasztott felével befelé beragasztjuk a dióhéjba. Igyekezzünk a becsomagolt vattát úgy elrendezni, hogy élethűen hasonlítson egy betakart babára. A vászon sarkai, élei ne lógjanak ki sehol, és a felülete lehetőleg ne legyen ragasztós.
A gyöngyöt körberagasztjuk a selyemszalaggal úgy, hogy a szalag a gyöngy két oldalán a lukat takarja. Célszerű a szalagnak csak a széleit ragasztózni, nehogy csúnyán átüssön véletlenül a ragasztó a szalag alól, hiszen ez fogja a baba fején a kis kendőt ábrázolni, d nem éppen dekoratív, ha ragasztófoltos.
Rajzoljuk meg a baba szemét, száját a gyöngy egyik oldalára alkoholos filctollal, és a gyöngyöt ragasszuk a helyére, a már előzőleg felragasztott csipkeszalagra.
TIPP:
- Legegyszerűbb, ha a baba szemét csillagként rajzoljuk meg, de akár lecsukva, alvó szemet is készíthetünk néhány tollvonással.
- A kész dióbaba nem csak nagyszerű ajándék, szép emlék, de félretéve majd a karácsonyfán is szépen mutat majd.
Jó munkát kívánok!
Feltöltötte: Adrienn. Köszönet érte.
Töltsd fel Te is kreatív- és játékötleteidet, receptjeidet, hogy mi is kipróbálhassuk!