Diszlexia óvodás korban
Diszlexia (dyslexia) alatt beszéddel kapcsolatos és olvasási zavart értünk. Ez csak egy részképesség zavar, nem betegség. Maga a fogalom egyértelműen leírja, hogy az olvasás zavara csakis olyan gyermekek (esetleg felnőttek) körében fordulhat elő, akik már tudnak olvasni, azaz ismerik a betűket, képesek a betűket szavakká összeolvasni. A beszéd zavaraira viszont már óvodás korban felfigyelhetünk.
Óvodás korban, mivel a gyermekek nagy része nem ismeri a betűket, így a zavar fennállását sem igazolja semmi. Ugyan felfedezhetünk olyan jeleket, amelyek arra utalnak, hogy az adott gyermek olvasástanulása, későbbi olvasása nagy valószínűséggel akadályokba fog ütközni, nehezebben fog neki menni, de maximum csak a gyermeket egy veszélyeztetett jelzőjű kategóriába sorolhatjuk.
Amennyiben óvodás korban a tesztek a veszélyeztetettséget igazolják, avagy a szülők részéről előfordult igazolt diszlexia, és az esetleges öröklött hajlam megmutatkozását szeretné a szülő elkerülni, úgy érdemes a kisgyermekkel mielőbb szakértő fejlesztőhöz fordulni, aki a mozgásos feladatsorok és kognitív feladatlapok sokaságával jó előre felkészíti a gyermeket a kihívásokra, az akadályok leküzdésére. A fejlesztés segítségével a gyermeket megóvhatjuk az esetleges kudarcélményétől, a túlzott kifáradástól, az alulteljesítéstől.
Biológiailag két fajta diszlexiát különböztetünk meg, de óvodás korban csak az egyik tüneteivel foglalkozunk. A két fajta diszlexia tehát:
- a fejlődési diszlexia és
- a szerzett diszlexia.
Óvodás korban a fejlődési, vagy másképpen öröklött diszlexia tüneteit figyelhetjük meg, amely konkrétan az olvasással csak kevéssé függnek össze. Okozhatja maga az öröklött tényező, esetleg egy születéskor elszenvedett károsodás, vagy talán egy kisgyerekkori fejsérülés, vagy egyéb baleset. Szerzett diszlexiát később az iskolai olvasástanítási rossz módszer, az ezzel kapcsolatos lelki trauma, esetleg egy olyan hátrányos helyzetből érkezés okozhat, amely az olvasástanulás megsegítésére nem képes. Általánosan - a legutolsó tanulmányok, megfigyelések alapján - elmondhatjuk azonban, hogy mindkét fajtájú diszlexia kialakulásával összefüggésbe hozható a primitív reflexek egy éves kor fölötti fennmaradásával, presztizálásával.
Mik azok a jelek, amelyre egy laikus szülő is felfigyelhet az óvodás korú gyermekénél?
- Késői beszédindulás, megkésett beszédfejlődés, szegényes szókincs.
- Önkifejezési nehézségek, szavak keresése.
- Beszédhangok keverése.
- Rossz téri- és időbeli tájékozódás, irányok keverése.
- Lassan kialakuló lateralitás, esetleg lateralitási zavar, keresztdominancia.
- Testséma- és rövid távú emlékezet zavara.
- Ritmustalanság mozgásban, versmondásban, hétköznapi beszédben, egyensúlyi problémák.
- Finommotoros nehézségek: ceruzafogási gondok, labdaelkapási nehézség.
- Az imént említett csecsemőkori reflexeket általánosan erre képzett szakemberek tudják vizsgálni. Ha gyanú merül fel, akkor érdemes egy mozgástesztre a gyermeket elvinni.
Az olyan óvodás korú, iskola-előkészítős kisgyermek esetében, akinél a diszlexia gyanúja fölmerül, érdemes az óvodai logopédust megkeresni, őt akár hivatalosan is megkérni az okok feltárására, terápia kidolgozására.
Milyen a megfelelő terápia?
Egyrészt a gyermeket szemészeti vizsgálatra kell vinni, amely általában meg is oldja a problémát, hiszen egy korrigált, kitisztult látással, a gyermek képesebbé válik a betűk formálását a szájról leolvasni, beszédtanulása megindulhat, hangképzése kitisztulhat, tájékozódása rendeződhet. Azonban, ha nincs látóideg-pálya problémája, akkor feltárt okoknak, és a gyermek sajátosságainak legmegfelelőbb módszer kiválasztása a logopédus feladata.
Érdemes említést tenni Sally Goddard mozgásterápiájáról, Sindelar kognitív terápiájáról, és persze Meixner Ildikó megelőző módszeréről, amelyeket külön-külön, vagy együttesen is érdemes alkalmazni intézményileg egyéni illetve csoportos terápia formájában, illetve otthon a hétköznapokban egyaránt.
Mit tehetünk otthon, ha mindenképp szeretnénk segíteni?
- Kerüljük a tévét, számítógépet, és minden elektromos kütyüt.
- Játsszunk otthon a gyerekkel, próbáljunk ki mozgásos játékokat is.
- Menjünk szabadba, játszótérre, kirándulni, tapasztaljuk meg a világot. Hintázzunk, forogjunk, hancúrozzunk sokat.
- Meséljünk sokat és sokszor. Belekezdhetünk egy könyvbe, amit esténként folytatásosan olvasunk.
- Esténként beszélgessünk a nap eseményeiről, testrészeinkről, egymásról, az évszakokról.
- Énekeljünk, ugráljunk, táncoljunk, tapsoljunk!
És végül ismét szeretném hangsúlyozni, hogy a diszlexia nem betegség, elkapni, továbbadni csak a hajlamot lehet, azt is kizárólag örökléssel. A hajlam megléte viszont messze nem jelenti azt, hogy egy gyermeknél ki is alakul a részképesség zavar.
A diszlexiás gyermekek pedig általában jó eszűek, jó memóriával, éles logikával megáldottak, verbálisan verhetetlenek, az iskolában a szóbeli feleleteikkel könnyedén kijavítják az írásban, olvasásban beszerzett gyengébb osztályzatokat. Egy jó pedagógus tudja kezelni az ilyen gyermekeket, lehetőséget ad az önkifejezésre, sikerélményhez juttatja őket.
Szeretném felhívni a figyelmet egy öngerjesztő folyamatra, amelynek jó esetben soha nincs vége: Ha gyermek dicséretet kap, jobban dolgozik. Ha jobban dolgozik, dicséretet kap. :) Ne spóroljunk vele...
Bátori Adrienn
mozgásterapeuta
