Gyógyító mesék: Ha a gyerek rosszat álmodik
Gerlinde Ortner: Egy-két-hár, nem félsz már
Anyu! Anyu! -
kiabál riadtan Klaudia. - Gyere be! Félek! Olyan rosszat álmodtam! - Édesanya
megnyugtatja, Klaudia pedig kérdezősködni kezd: - Miért álmodom mindig olyan rosszat?
Mitől vannak a rossz gondolatok? Igazából mi is az, hogy gondolat? Honnan jön
az álom? Miért nem álmodhatok mindig szépeket? A felnőttek is álmodnak rossz
dolgokról, anyu? Te meg apu miért nem szoktatok félni éjszaka?
- Mennyi kérdés! -
mosolyog édesanya - Egyszerre nem is tudok ennyire válaszolni. Persze hogy a
felnőttek is szoktak rosszat álmodni. Ilyesmi mindenkivel előfordul. A gondolat
- az már nehezebb dolog. Talán jobban megérted, ha mesélek neked valamit.
Képzeld el, hogy a gondolatok apró kis emberkék. Valójában persze nem azok, de
hát ez most mese lesz.
Nos, ezek a
gondolatemberkék eleinte nagy békességben éltek, és szorgalmasan dolgoztak.
Minden egyes gondolatemberkének megvan a feladata. Az egyik gondolat például el
tudja neked újra mesélni azt a mesét, amit anyu felolvasott. A másik újra
megmutatja a sok szép játékot, amivel a barátnődnél játszottatok. Némelyik
gondolat segít emlékezned arra, amire a szüleid tanítottak, amit mutattak, vagy
amit az óvodában vagy az iskolában gyakoroltál. Egyik gondolat nagyon jól
számol, más gondolatok segítenek megtanulnod a verset.

Történt egy napon,
hogy a gondolatemberkék összevesztek. Hogy hogyan is kezdődött a csetepaté,
arra már senki sem emlékszik - csak annyi biztos, hogy a békességnek
befellegzett. Az egyik gondolatemberke egyszeriben fontosabbnak képzelte magát
a többinél. - Én igen fontos gondolat vagyok. Fel sem tudná építeni a gyerekünk
a várat, ha én nem súgnám meg neki, hogyan folytassa. Egyszóval: sokkal
fontosabb vagyok, mint te! - vágta oda ez a gondolatemberke a
számológondolatnak. - Láttál már olyan gyereket, aki örül, ha számolnia kell?
- Lehet, hogy nem
örül - vágott vissza mérgesen a számológondolat -, csakhogy én segítem hozzá a
gyerekünket, hogy jó tanuló legyen, hogy egyedül tudjon vásárolni, hogy
megtanulja beosztani a zsebpénzét!
- Ugyan, mit
vitatkoztok - szólt közbe egy harmadik gondolat. - Hisz mindenki tudja, hogy én
vagyok a legfontosabb, engem illet a dicsőség. Abból a sok szépből, amit a
gyerekünk átél, én barkácsolom össze számára a leggyönyörűbb álmokat. Ugyan,
van-e annál jobb, mint szépeket álmodni?
Az álomgondolat
pöffeszkedése láttán a többi gondolatemberke majd megpukkadt mérgében. De minél
dühösebbek lettek, annál jobban örvendezett az álomgondolat. Felfuvalkodott, lábujjhegyre
állt, hogy megmutassa a többi gondolatemberkének: csakugyan ő a legnagyobb,
legfontosabb minden gondolat közt. Egyre több és több gondolatemberke gyűlt a
fontoskodó gondolat köré. Először megpróbáltak a lelkére beszélni: ne legyen
már olyan fennhéjázó, hisz ők valamennyien együtt fontosak és jelentősek a
gyereküknek - mindegyik gondolatemberke a maga módján. Csakhogy az álomgondolat
nem volt hajlandó egyikükkel sem összemérni magát. No, akkor támadt csak
haddelhadd! Egymás szavába vágtak, ordítoztak, hadonásztak, de egyiknek sem
sikerült letromfolnia az álomgondolatot. Kénytelenek voltak belátni, hogy
szavakkal nem mennek semmire.
Összedugták hát a
fejüket a gondolatemberkék, és azon tanakodtak, hogyan győzhetnék le a
pöffeszkedő álomgondolatot.
- Majd mi
megmutatjuk, hogy egy gyereknek egyáltalán nincs szüksége álmokra! Na várj
csak!
Mérgükben nem sokáig gondolkodtak-fontolgattak: eltökélték, hogy majd jól
megtréfálják a hetvenkedő frátert! Eszükbe sem jutott, hagy a tréfa talán balul
sülhet el.
Ugyan, mit főztek ki a gondolatemberkék? Elhatározták, hogy jól összekavarják
az álomgondolat szép álmait. Olyan buzgón törték a fejüket újabb és újabb
tréfákon, annyira örvendeztek, hogy milyen jól felbosszantják majd az
álomgondolatot, hogy közben egészen megfeledkeztek szegény gyerekükről, akinek
meg kell szenvednie a sok rossz álmot. Nagy sokára azután elült a nagy hűhó, és
előlépett a legértelmesebb gondolat.
- Ne légy annyira
elbizakodott - tanácsolta az álomgondolatnak. - Mindannyian egyformán fontosak
vagyunk. Mindegyikünkre szükség van, de egyikünknek sem szabad azt hinnie, hogy
ő a legfontosabb. Csak akkor segíthetünk a gyerekünknek, ha összefogunk, ha
sutba vágjuk a vitát.
Az álomgondolat
megfogadta a legértelmesebb gondolat jó tanácsát. A többi gondolatemberke is
megbocsátott neki, és többé nem ártotta magát a munkájába. Így aztán az
álomgondolat megint szép, derűs álmokkal ajándékozta meg a gyereket.
Hanem, mivelhogy
igencsak hiú volt őkelme, néha bizony megfeledkezett jó szándékáról. Hencegett,
hetvenkedett, mindenáron le akarta tromfolni a többieket. Csakhogy a
gondolatemberkék résen voltak. Már aznap éjjel jól összezavarták az álmokat,
egészen addig, amíg az álomgondolat megint meg nem juhászodott.
Ezért aztán még
manapság is megtörténik, hogy a gondolatok összekapnak, te pedig rosszat
álmodsz. Rossz szellemekről, rablókról, gonosz emberekről - de ha így van, az
csak a gondolatemberkék veszekedésének köszönhető, akik máskor anyu aranyos
meséit mondják el neked újra meg újra. Ha már iskolába jársz, és azt álmodod,
hogy hosszú-hosszú számoszlopot kell összeadnod, de sehogy sem érsz a végére -
hát ebben a számológondolat a ludas. Ha álmodban fenyegető csatasorba fejlődnek
a játékaid, vagy pedig felkerekednek, és világgá mennek - nos, ennek az a gondolat
az oka, amelyik máskor is segít neked várat építeni.
Most pedig
elárulom, hogyan teremthetsz rendet a buta gondolatok között, hogyan bírhatod
rá őket, hogy mindegyik szép rendesen végezze a dolgát. Meglátod, sikerül -
hiszen te vagy a gondolataid kapitánya!
Ugye, hallottál már
a vidám varázslóinasról? Te is lehetnél ám varázslóinas. De bizony eleinte a
varázslóinasoknak sem sikerül mindig a varázslás a varázsigékkel. Még a
hatalmas, jóságos varázslómester sem járt különbül hajdanában, varázslóinas
korában. Neked is gyakorolnod kell egy kicsit, hogy nagyra növekedjen a
varázserőd.
Mi az a három
fontos dolog, amire minden varázslóinasnak szüksége van? Varázsige, varázsvessző
- és: TÜRELEM! A varázsigét könnyű megjegyezni: "Egy-két-hár, nem félsz
már." Következik a varázsvessző, ami talán még a varázsigénél is
fontosabb. A varázsvesszőt helyettesítheti a legkedvesebb játékod. Ugyan, mi
az? Talán a maci? Vagy a kutyus? Vagy a nyuszi? Lehet persze a kedvenc babád
is. Fogd meg, szorítsd jól magadhoz, és úgy mondd el a varázsigét. Most pedig
igen fontos mozzanat következik. Miután elmondtad a varázsigét, gondolj valami
nagyon szépre vagy nagyon mókásra. Képzeld el, például, milyen aranyos képe van
a macidnak, és milyen puha a bundája. Vagy gondold el, milyen jól fogsz holnap
játszani vele. Szorítsd jól magadhoz a kedvenc játékodat, és nagyon erősen
gondolj a sok szép dologra.
De ha még most sem
hagynak békében a buta gondolatok, ha még most is ijesztgetnek, próbáld elölről
kezdeni az egészet. Mindjárt jobban és biztonságosabban érzed magadat. Segít
ebben a kedvenc játékod is. Ha sikeres volt a varázsige, másnap reggel mesélj
róla a szüleidnek, hadd örüljenek ők is, hogy az ő kis varázslóinasuk milyen
ügyes.