Babzsák baba
![]() |
Babzsák baba Kellékek:
Eszközök:
|
Az elkészítés menete:
Első lépésként kivágunk két nagyjából a képen látható formát, tetszés szerinti méretben. Ez lesz a baba teste. A két formát összevarrjuk, majd kifordítjuk. A nyakrészt hagyjuk szabadon, ide rögzítjük majd a fejet.
Ez után elkészítjük a baba fejét. Egy négyzetet vágunk ki a fehér anyagunkból, ügyeljünk arra, hogy a testtel arányos legyen. (Ha a baba teste 15-20 cm hosszú, a fejhez 10x10-es négyzetet használjunk.) A hüvelyk és mutatóujjunkból kört formálunk, ráhelyezzük a fejhez szükséges anyagot, majd a másik kezünkkel beletömködjük a vattát a kívánt forma eléréséig, úgy, hogy egy madzaggal össze tudjuk majd kötni a csücsköket.
Ezt követően a baba testét a nyakrésznél hagyott nyíláson keresztül feléig megtöltjük apró szemű babbal, de használhatunk rizst, vagy bármilyen apró magvat is. A baba feje alatti elkötött részt a nyílásba helyezzük, majd összevarrjuk a nyakrésznél.
A baba haját fonal segítségével készítjük el. Pompomot készítünk, úgy hogy 3 ujjunkra fonalat tekerünk, majd a két szélső ujjunknál elvágjuk, középen pedig összekötjük. Ezt is varrással rögzítjük a fejhez.
A baba szemét, száját rajzolhatjuk, de lehet ezeket is hímzéssel készíteni.
Díszíthetjük a nyakrészt csipkével gallérként, vagy színes szalagból masnit készíthetünk.
A kisebbeknek kedves morzsolgatható játék, a nagyobbak pedig segíthetnek az elkészítésben.
Beküldő: Takács-Stéber Edina (Budapest)
Vegyél részt Te is Kreatív pályázatunkon! Küldd be hozzánk Te is kipróbált ötleteidet!
Szólj hozzá Te is a Fórumban!