Illemtan kicsiknek

Az illemtan összes szabályát valószínűleg – sajnos - még mi felnőttek sem ismerjük, alkalmazzuk maradéktalanul. Mégis előbb-utóbb a legfontosabb szabályokra fel kell hívnunk gyermekünk figyelmét. Íme, néhány szabály, amit már a kisgyerekek is meg tudnak tanulni és jól teszik, ha betartják.

Rendszeretet: Elsősorban a saját játékaik között tartsanak rendet. A legjobb, ha minden játék használat után visszakerül a polcra. Persze ezt nagyon nehéz megszokni, kis engedménnyel a nap végén pakoltassuk el velük a játékokat. A rend kialakításhoz igyekezzünk a gyerekek számára könnyen pakolható polcrendszert kiépíteni, sok kosárral, dobozzal. Ide tartozik még a ruhák rendben tartása is, bár ezt nehéz elvárnunk még egy óvodástól. Már az is nagy előrelépés, ha a levetett ruhákat nem dobálja szét, hanem kiviszi a szennyeskosárba. Jól tesszük, ha a legegyszerűbb otthoni feladatokba mielőbb bevonjuk a gyerekeket, ne higgyék, hogy az étel az asztalon, a tiszta ruha a szekrényben terem magától.

Játék a közösségben: Akár a játszótéren vagyunk, akár az oviban, bölcsiben, akár otthon a testvéreink társaságában tanítsuk a gyerekeket közösen játszani. Az egyszerű társasjátékozást is meg kell tanulni. Egyszer az egyik dob, majd a másik, most te jössz, aztán sorban a többiek. Nem kapkodjuk ki egymás kezéből a játékokat, megvárjuk, míg a soron következő befejezi. A komolyabb társasjátékok használata során arra is alkalmunk nyílik, hogy elfogadtassuk velük, veszteni tudni kell. Ilyenkor sem borítjuk fel a játékpályát, ha vesztésre állunk, akkor sem szállunk ki a játékból, és főleg nem sírunk, hisztizünk. A csalást ne engedjük kibontakozni, a becsületes játékot díjazzuk!

Az irigységet, önzést a gyerekek egymásból hozzák ki, természetes jelenség, hogy a saját játékukat féltik a többi gyerektől, nem engedik elvenni, így tanulják meg a birtoklás, tulajdonlás tényét. Mi szülők mégis igyekszünk rávenni őket, hogy adják kölcsön a játékot, mutassák meg a másiknak, engedjék kipróbálni a társuknak. Ilyenkor valójában le kell gyűrniük magukban az önzésüket, nem kis feladat, nekünk pedig az a dolgunk, hogy az illendőség felé terelgessük őket, de azért csak finoman, büntetés nélkül.

A csúfolódás a kisgyerekek kegyetlensége. Próbáljuk felkelteni bennük az empátiát, kérjük meg őket, hogy képzeljék el, nekik milyen rosszul esne a többiek csúfolódása. Általában ennyi elég is, hogy abbahagyják.

A játszótéren azt is megtanulhatják, hogy más munkáját nem illik tönkretenni, a homokvárat szétrombolni, az összegyűjtött gesztenyét vagy faleveleket szétszórni bosszantó és nem illendő dolog. Hívjuk fel a gyerekek figyelmét arra, hogy segítsenek a kisebbeknek. A verekedést, durvaságot határozottan tiltsuk meg!

Vendégségben: természetesen nagyon fontos megtanítani a gyereket, hogy köszönjön, amikor találkozik valakivel illetve búcsúzáskor. Nem kell mindig ráparancsolni, vagy hangosan rákérdezni, hogy "köszöntél?", elég, ha jó példával járunk elöl, tőlünk tanulja meg a leghamarabb a köszönést. Ugyanez érvényes a "kérem, köszönöm, szívesen, nincs mit" használatára is.

Mielőtt asztalhoz ülnénk, mindenképp mossunk kezet, ez persze nem csak vendégségben megszívlelendő tanács. Az asztalnál nem illik bohóckodni, játszani az étellel, szándékosan kiönteni, dobálni az ennivalót. Pedig ez társaságban ragadós móka, az ovisokat nehéz erről leszoktatni.

Ha ajándékot viszünk, és azt közösen választjuk ki, próbáljuk rávenni a gyereket, hogy olyasmit válasszon, aminek a megajándékozott örülni fog, ne pedig azt, aminek ő örülne. Nagy dolog, amikor rájön, mekkora öröm ajándékot adni, és örömet okozni. Ezt fokozhatjuk a saját készítésű ajándékokkal. Ha mi várunk vendégeket öltözzünk fel szépen, csináljunk otthon rendet, terítsük meg együtt az asztalt. Játszunk, beszélgessünk a vendéggel, mutassuk meg neki a játékokat. Nem illik ilyenkor félrevonulni, egyedül játszani, olvasni vagy mesét nézni szótlanul. Arra is érdemes rászoktatnunk őket, hogy ilyenkor ne a felnőttek társaságát keressék, egymással szórakozzanak, így mi szülők is tudunk beszélgetni, kikapcsolódni.

Színházban, templomban, esküvőn: Igazi illemtani erőpróba, itt aztán uralkodniuk kell magukon. Csendben kell maradni, nem zavarni a többieket, nincs futkározás, se bohóckodás. Ennek megtanulása is időigényes és nem könnyű feladat. Ráadásul a helyzetből adódik, hogy fegyelmezni sem lehet őket feltűnően. Ha valamit túlzásba visznek, inkább hagyjuk el velük a helyszínt, mielőtt minden szem ránk szegeződik, mert ez valóban kínos szituáció. Egy kis "prédikáció" után visszavihetjük, hátha addigra lehiggadt és a hátralévő időt már ki fogja bírni.

Bizony hasznos helyzetgyakorlatok ezek, a közösségi élet elvárja majd tőlük, hogy néhány alkalommal meghatározott ideig uralkodjanak magukon, és viselkedjenek rendesen. Bár az iskola még valószínűleg messze van, de gondoljunk csak a tanórákra, vagy az iskolai ünnepélyekre!

Minden esetben elmondható, hogy mi vagyunk a gyermekünk előtt a példa, igyekezzünk jó példává válni, így büszkék lehetünk majd rájuk!

Írta: Nojka