2019. augusztus 18., vasárnap - Ilona napja

mt

Lúdtalp

2019-08-13 23:16:06

A lúdtalp jellemzői

Latinul úgy mondják: pes planus. Ez egy olyan elváltozása a láb állásának, amikor a lábfej, a láb szárához képest, kissé kifelé áll, szinte kifordultnak tűnik. Azért látszik így, mert a láb belső széle a lábfej izmainak lazasága miatt kissé megsüllyedt, a külső széle pedig kissé magasabban áll a szokásoshoz képest. A talp teljes egészében éri a talajt, nincs benne a szokásos talpív. A lábfej is ellaposodik, szinte teljesen egyenes a lábfej rüsztje, a lábboltozat is lapos, valamint a bokacsont belül erősen kidomborodik. Megfigyelhető a lúdtalp hátulról is, ha az Achilles-ín ívesen fut le úgy, hogy a domborulata befelé néz.

Az ilyen elváltozásban szenvedő lábak kevésbé teherbíróak. A sétát, szaladgálást, sportolást kevésbé bírják, hamar elfáradnak, és sok esetben fájdalmasak is. Legtöbbször a bokaizület környékén panaszkodik a gyerek lábfájdalomra.

A lúdtalp kialakulása

Születést követően, csecsemő- és kisgyerekkorban a lapos talp teljesen normális dolog. Ebben az életszakaszban ugyanis még nem használja a lábát a gyerek, így a talp izmai sem erősödhetnek, ha nincs, ami eddze őket. Ami kicsike lábboltozat van, azt is eltakarják a cuki babazsírocskák. Mire azonban a gyerek megtanul járni, illetve óvodába kerül, addigra nagy vonalakban kialakulnak a lábfejben lévő, apró izmok, és a normális lábboltozat is létrejön.

láb

Azonban, ha azok az apró izmok nem elég erősek, akkor viszonylag hamar észrevehetően megsüllyed a boka, ellaposodik a láb. Ezt a tünetet komolyan kell venni, foglalkozni kell vele, hogy mielőbb helyreálljon a normális állapot. Az egyeletlen elváltozás kár a gerinc elferdülését is maga után vonhatja.

Nem ritka, hogy a lúdtalp csak serdülő korban alakul ki, amikoris a csontok és/vagy a testsúly hirtelen növekedését az izmok fejlődése csak lassú ütemben követi. Ilyenkor a láb teherbírása lecsökken, mivel az állandó korrigáló izommunkában hamar elfárad.

Mitől alakul ki a lúdtalp?

  • Korai lábra állás, korai elindulás, amikor a láb izmai még nem eléggé fejlettek.
  • Direkt kifelé fordult lábfejjel való járás.
  • Hirtelen testsúlynövekedés, vagy hirtelen lábméret növekedés.
  • Rossz cipő viselete. Ha nem olyan cipőt választunk, ami a láb formájának megfelel.
  • Lábboltozat emelő nélküli cipő viselése. (Ilyenek pl. a belül lapos talpú vászoncipők, amik kisgyermeknek nem ajánlottak.)
  • Sima talajon való járás. Pl.: otthon, a parkettán, megfelelő cipő, szandál nélkül.

Mit lehet tenni, ha már kialakult a lúdtalp?

Ahhoz, hogy a lábfejet visszaállítsuk eredeti állapotába, mindenképp a lábfej izmait erősíteni kell. Erre vannak speciális gyakorlatok. (Pl.: Lábujjhegyen, majd sarkon járás felváltva. Talp összeszorítása, elengedése. Talphajlítással járó gyakorlatok. Játékos feladat lehet a kavicsszedés, vagy papírtépkedés.) Ezek a gyakorlatok a lábboltozat tartó izmait viszonylag gyorsan megerősítik, így a lúdtalp „kinőhető”.

Ha lehet, akkor hagyjuk a gyereket minél többet mezítláb járni kavicsos, homokos, füves talajon.

A láb megemelésére szolgáló talpbetétek engedik a láb izmait pihenni, hogy a terhelést jobban bírják, visszaszoktatják a csontokat, izmokat, ízületeket a megfelelő helyre, nem engedik az ínszalagokat megnyúlni. Léteznek speciálisan olyan cipők, aminek a talpa a belső oldalon vastagabbak. Ezek is ugyanazt a célt szolgálják, mint a talpbetétek, csak használatuk jóval egyszerűbb.

Megosztás:
Ezt a bejegyzést még nem kommentálta senki.

Új hozzászólás
Ahhoz, hogy új bejegyzést készíthess, előbb be kell jelentkezned a fórumon regisztrált felhasználóneveddel és jelszavaddal.
Ha még nem regisztáltál, itt megteheted.
 
 

  • PocakkalHétről-hétre
    • Hányadik hétben vagy?
Kölyökpark
Mozgásterápia, okosító torna
Moonshine MFG Hungary
LogiLand.hu Webáruház
Rio Rendezvénykaszinó
Dr. Bátori-Kallós Picibaba.hu Verseny

Adaptive Media