2010. szeptember 06., hétfő - Zakariás napja
-

A hosszú nyári szünetben sokkal nehezebb megoldani a gyerekek étkezését, így könnyebben előfordulhat, hogy az iskolások azt esznek, amit éppen találnak otthon, vagy gyorsételekre költik a zsebpénzüket. Ráadásul a rendszeres testnevelésórák és edzések hiánya is okozhat náluk súlygyarapodást, így érdemes ebben az időszakban is nagyobb hangsúlyt fektetni az egészségükre.
»
-

Amikor már ügyesen iszik szelepes pohárból, megpróbálkozhatunk a szelep kiszerelésével vagy adhatunk neki szűk szájú bolti üdítősüvegből inni. Valószínűleg jó pár alkalommal fogja nyakon önteni magát, de hamar megtanulja majd, hogy nem kell olyan erővel szívni az italt, hanem folyik magától, és a nyelvével, valamint az üveg dőlésszögének változtatásával képes lesz megfékezni, hogy a nyakába boruljon az egész.
»
-

Bizony nem egyszerű feladat jóllakatni, ráadásul egészségesen táplálni gyermekünket, ha nincs étvágya. Az étvágytalanság lehet átmeneti, okozhatja valamilyen lappangó betegség, fogzás, esetleg vitaminhiány, de az is előfordulhat, hogy alkatilag "rossz evő" a gyermekünk.
»
-

Általában igyekszem én is otthon főzni, rosszabb esetben kész, meleg ételt rendelni, de néhanapján azért csak eszembe jut a bohó fiatalkorom, amikor betértünk egy, egyébként nem olcsó hambira, és egyből kettőt is ettünk belőle, majd az egészet egy adag kólával leöblítettük. Hmmm… milyen finom is volt. Egészen a mai napig nem is éreztem azt, hogy miért ne ehetnék ott a kicsikkel.
»
-

Napok óta azon töröm a fejem, hogyan lehetne a kenyérből könnyen kivágni egy szívecskét. Valentin nap felé közeledve ez nem elhanyagolható feladat. Próbáltam tésztaszaggatóval kivágni, de ennek három hátránya van. 1 - A felső éle is eléggé bántja a kezet. Nem erre van kitalálva. Egy egész szendvicset pedig elképzelni sem tudom, hogyan lehetne kivágni ezzel.
»
-

"Spenót, ez Popey kedvence!" A kedvenc mesehőshöz kötött ételek is felkeltik az érdeklődést, csak a kedvenc mesehősök modernizálódtak. Ma már nem igazán Donald kacsa a menő. Örökzöld mondjuk Micimackó, akihez sokféle ételt köthetünk: gyümölcsöt, mézet. Ennek a trükknek csak a fantáziánk szab határt, én mondtam már zöldségekre, hogy azt a Kisvakond imádja, joghurtra, hogy Thomas minden reggel azt issza, és szinte bármire, hogy a Verdák csak akkor tudnak versenyezni, ha ilyesmit esznek.
»
-

Gondolom, mondanom sem kell, hogy nagyon büszke vagyok Botondra, aki 4 évesen elkészítette élete első ebédjét. Persze kapott hozzá némi segítséget, és nem is a legnehezebbel kezdte, de minden esetre nagy dolgot vitt véghez ezzel.
»
-

Minden szülő rémálma, hogy gyerekük néhány (általában egészségtelen) ételen kívül nem hajlandó mást enni. Sok mindent lehet tenni azért, hogy az étkezések ne naponta ismétlődő tortúrák legyenek - állítja egy brit szakértő.
»
-

A fejlődésben levő gyerek egészséges étrendjéből a fehérjék, a szénhidrátok és a zsírok sem hiányozhatnak. Valamennyi tápanyagra szükségük van, azonban korántsem mindegy, melyikből mennyit fogyasztanak, hiszen például a túlzott szénhidrátbevitelt, azon belül is főként az egyszerű szénhidrátbevitelt (cukrok, édességek, fehér liszt) a szervezet nem tudja hasznosítani és zsír formájában raktározza el.
»
-

Sok, kimondottan gyermekeknek szánt gabonapehelyben több a cukor, mint a fánkban - erre a megdöbbentő eredményre jutottak az amerikai fogyasztóvédők. A nemzetközileg ismert pelyhek közül van olyan, amely kalóriatartalmának 60 százalékát a hozzáadott cukor adja - vagyis egészségesebb lenne inkább egy jó krémes süteményt adni a gyereknek reggelire. Van azonban megoldás!
»
-

Közös
étkezésekhez már kezdettől fogva a saját asztalunkhoz ültethetjük, ehetünk
közösen, ha érdeklődik ételeink iránt, nyugodtan megkóstolhatja az életkorának
megfelelő falatokat. Az se baj, ha csak nézelődik vagy játszik az etetőszékben
ülve, miközben mi eszünk: közben figyeli, mit csinálunk, és elsajátítja a
mozdulatainkat.
»