Volt egyszer egy nagyon akaratos, makrancos, mogorva és dacos kisfiú. Amikor például bevásárolni ment az édesanyjával vagy az édesapjával, mindig jelenetet rendezett, ha nem kapta meg az üzletben azt, amit kiszemelt magának. Ilyenkor visított, toporzékolt, míg csak köréjük nem gyűltek a bevásárlók, úgyhogy szülei végül is kénytelenek voltak megvenni az árut. A kisfiút az sem érdekelte, hogy a kiszemelt játékból vagy más tárgyból otthon már volt egy ugyanolyan. Amit a fejébe vett, abból nem engedett.

Napjainkban divatos a pelenkázó szekrény. Én is szerettem volna ilyet, de aztán ez elmaradt, és csak egy pelenkázó betétet használtam, amit bárhova lehet helyezni, pl. egy asztal tetejére. Egészen addig, amíg a baba nyugton fekszik. Mert amint rájön, hogy milyen jó izegni, mozogni, sőt átfordulni hasról hátra és vissza, na attól fogva a francia ágy közepére tettem a pelenkázó betétet. Amint ezt kinőtték, maradt a textil pelus, amit alájuk teszek, nehogy balesetet szenvedjen az ágy.