2024. március 29., péntek - Auguszta napja

mt

Dóri születése

2008. július 15-re voltam kiírva, de a mi pici lányunk úgy gondolta, marad még. Nagyon nehéz terhességem volt, a kezdeti "megmarad vagy nem marad meg?" után a folyamatos, még a 7. hónapban is rendszeres hányingerek nagyon megnehezítették a terhességet. Szerencsére miután tudtuk, hogy egészséges a baba, a reggeli kellemetlenségek elhomályosultak a nap többi részében. 2008. július 18-án a szokásos NST után az orvosom megvizsgált, azt mondta bő 2 ujjnyira ki vagyok tágulva, ha ma nem szülök, akkor következő nap beindítja. Nem nagyon szerettem volna, ha ez így lesz, inkább jöjjön spontán, akkor nincs idő foglalkozni azzal, hogy mi lesz, csak csinálni kell, amit mondanak.

Hazamentünk, lepihentem kicsit, majd elkezdtem főzni, közben jött nagybátyám felesége a 3 hónapos kisfiával. Beszélgettünk, mutogattam a csajos ruhácskákat és közben éreztem, hogy eléggé bekeményedik a hasam. Sebaj, volt már ilyen, majd ha elmennek, lefekszem, s most is elmúlik ugyanúgy, mint eddig. Férjem és nagybátyám felesége közben mondta, hogy elég furi arcokat vágok, pihenjek le.

babaláb

Lefeküdtem és elaludtam, mire felébredtem elmúlt a keményedés is. Folytattam a főzést, de 14:30-kor elkezdett fájni a derekam, majd ez a pocakom alsó részébe sugárzott. 15 perc múlva megismétlődött, majd megint és megint. Férjem nagyon izgatott lett, ide-oda szaladgált, én közben ismét lefeküdtem és csak mosolyogtam rajta, nagyon mulatságos volt, ahogy izgatottan futkorászik és morog, hogy ő megmondta, hogy nem megy vissza dolgozni, tudta, hogy ez lesz és beindul még ma.

Aztán hirtelen minden átmenet nélkül a 15 percből 7-8 perces fájásaim lettek. Ajajj, indulni kéne, a pénteki csúcsban a János kórház messze van. Gyorsan fürdés, borotválás, öltözés, leballagtam (ami inkább billegés volt) a lépcsőn, férjem már türelmetlenül várt a kocsinál, irány a kórház. Közben szóltunk a szülésznőnek, s megbeszéltük, hogy a kórházban találkozunk.

16:45-re értünk a kórházba, irány a vizsgáló, közben ment az NST, ezen minden OK. 3 és 1/2 ujjnyi a méhszáj, méhnyak teljesen elsimult. Az orvost a szülésznő hívta fel, hogy jöjjön és kicsit igyekezzen, mert lemaradhat az egészről. 17:30-ra be is ért, megvizsgált, azt mondta, ez azért még pár órát eltart majd, ne izguljunk.

Én nem izgultam, mert nem volt rá időm, ugyanis a fájásaim már 1 percesek voltak. Érzéstelenítőt nem kértem, nekem ez nem volt annyira elviselhetetlen fájdalom. A férjem nagyon izgatott volt, de jól titkolta előttem. Doki burkot repesztett, amit egyáltalán nem éreztem, és azt mondta: "Egy a lényeg, nem szabad még nyomni."

Úgy látszik ez volt a varázsmondat, mert alig kezdett a férjemmel beszélgetni, mondtam neki, hogy az a baj, hogy nem tudom visszatartani, és muszáj nyomnom. Megint megvizsgált, és kiszólt a szülésznőnek, hogy most szülünk, jöjjön gyorsan. Nem tudom mennyi tolófájás kellett, de Dóri 2008. július 18-án 18:10-kor megszületett, 2500 g és 49 cm volt, az Apgarja 10/10. Nagyon boldogok voltunk, mindketten sírtunk a férjemmel.

Miután a méhlepény is "megszületett" kiderült, hogy a terhesség elején elkezdett leválni annak egy része, azért voltak a vérzések és azért lett ilyen picike Dóra. A lényeg, hogy teljesen egészséges lett, most 7 hónapos és 8,5 kg, egy örökmozgó és mindig jókedvű baba.

Másnap az orvosom bejött hozzánk a kórterembe, kérdezte, jól vagyok-e, minden rendben van-e, szükségem lenne-e valamire? Ilyennek gondoltam-e a szülést? Stb. Én csak annyit tudtam mondani (és így érzem most is), ha ilyen egy szülés, akkor még sokat szeretnék átélni. Sajnos nem csak ez a feltétele a gyermekvállalásnak, de azt hiszem, hogy ez volt eddig életem legcsodálatosabb élménye!

Minden kismamának ilyet kívánok!

Írta: Anita (Dóri édesanyja)

Küldd el hozzánk Te is a szüléstörténetedet!

Szólj hozzá Te is a Fórumban!

Megosztás:

  • PocakkalHétről-hétre
    • Hányadik hétben vagy?

Adaptive Media