2018. augusztus 15., szerda - Mária napja

mt

A bölcsőhalál

2018-01-23 23:00:29

A bölcsőhalál - Víg János

Mindannyiunk életében a legnagyobb öröm a gyermekáldás, és amikor végre megérkezik a várva-várt gyöngyszem, kiteljesedik családunk, s otthonunkba a gyermeksírás mellett beköltözik a derű is.

Természetes azonban az is, hogy a határtalan öröm mellett szívünkbe belopja magát az aggodalom, a féltés, hogy mindent jól végzünk-e, hogy a baba igényeit rendben felismerjük-e?

Sokszor ülünk a kiságy mellett árgus szemekkel, mert annyira szeretjük Őt, hogy még a legkisebb bajtól is meg akarjuk óvni.

baba

 

Most egy olyan témát vetünk fel, amit a megelőzés szempontjából jó, ha ismerünk.

Amit ismerünk, attól már nem félünk annyira, főleg, ha azt is tudjuk, hogy hogyan előzhetjük meg a bajt.

Egy veszély, amely váratlanul jön, de megelőzhető!

Mi az a bölcsőhalál (SIDS)?

Az SIDS a meghatározás szerint olyan csecsemő vagy kisgyermekkori hirtelen haláleset, amely az előzmények alapján váratlan és a halál okát a későbbi alapos orvosi vizsgálatokkal sem lehet kideríteni. A bölcsőhalál az egy hónapos és egy éves kor között a leggyakoribb halál-ok.

Az Egyesült Államokban több csecsemő halálát okozza, mint a tüdőgyulladás, HIV fertőzés, rák és az izomsorvadás együttesen.

Magyarországon a bejelentések alapján számolt hivatalos és a becsült adatok eltérőek, különbségük közel nyolcszoros. Az ok abból adódik, hogy a bölcsőhalál kizárásos alapon felállított kórisme, s a vizsgálatok kivitelezése és értékelése nagymértékben függnek a halált megállapító orvostól, illetve korboncnoktól.

Napjainkban is több kutatócsoport foglalkozik az okok felderítésével, hogy mely körülmények és tényezők növelik meg az előfordulás veszélyét. Ezek két fő csoportra oszthatók: biológiai és környezeti okok.

Biológiai kockázati tényezők

Életkor

Leginkább a 2-5 hónapos életkor közötti csecsemők veszélyeztetettek. Az esetek döntő többsége 6 hónapos kor előtt következik be.

A baba neme

Mint számos egyéb betegség esetében, itt is a fiúk veszélyeztetettebbek. Esetükben az előfordulás aránya mintegy másfélszeres.

Korábbi előfordulás

Genetikai tényezőkből adódóan, vagy a környezeti hatások esetleges halmozódása folytán, az azonos szülőpár következő gyermekénél nagyobb valószínűséggel fordul elő.

Koraszülés, alacsony születési súly, ezzel összefüggésben az ikerszülés.

Mindkét kockázati tényező fokozott szerepet játszik minden csecsemőhalállal végződő betegség kialakulásában, így a bölcsőhalál előfordulásának veszélyét is növeli. Ikrek esetében a születési súly általában alacsonyabb, s gyakori a koraszülés.

Környezeti kockázati tényezők - melyekre mi magunk is figyelmet fordíthatunk

Hason fekve altatás

Amennyiben orvosa vagy védőnője, egyéb ok miatt mást nem javasol, gyermekét háton fekve altassa!

Dohányzás

Köztudott, hogy a dohányzás bizonyítottan ártalmas az egészségre. Dohányzó terhes nők magzataira ez fokozottan vonatkozik. A szoptató anyukák, ha dohányoznak, akkor a csecsemő számára oly fontos anyatejjel együtt, nikotint is juttatnak gyermekük szervezetébe. A passzív dohányzás, vagyis a csecsemő környezetében elszívott cigaretták füstje is bizonyított módon emelik a bölcsőhalál előfordulásának kockázatát.

Alkoholfogyasztás

Régi bölcsesség: a túlzott alkoholfogyasztás árát az utódok is megfizetik.

Kábítószer-fogyasztás

A drogfogyasztó gyermekágyasokkal és újszülöttjeikkel való foglalkozás fokozott figyelmet igényel, a krízisprogram részének tekinthető speciális feladat. Az újszülöttnél 4-6 hetes korig is megfigyelhetők súlyos elvonási tünetek. Fontos a csecsemő fokozott gyermekorvosi, védőnői ellenőrzése.

Évszak, napszak

A bölcsőhalál bármely évszakban, a nap bármely időpontjában előfordulhat, de gyakoribb a hidegebb hónapokban és az éjszakai órákban.

A fentiek megszívlelése segíthet megelőzni, teljes bizonyossággal azonban nem kerülhető el a trauma kialakulása. A világszerte folyó intenzív kutatómunka eredményeként sikerült azonosítani néhány kockázati tényezőt, amelyek kiküszöbölésével jelentősen csökkenthető a bölcsőhalál előfordulásának esélye.

Forrás: www.hogyanvalasszunk.hu

 

Megosztás:
Hozzászólások
  • Adrienn
    2010-05-10 16:26:54
    Olvastam sok-sok statisztikát és egy érdeke adatra figyeltem fel. 2006 előtt azt mondták, hogy a babát nem szabad hason altatni, mert az adatok azt mutatják, hogy a hason altatott babák nagyobb %-a hal meg hirtelen csecsemőhalállal, mint a háton fekvők. Gondolom, ezek után mindenki a hátára fektette a gyerekét. Majd 2008-ban fordult a kocka, és mindenkinek azt tanácsolták, hogy inkább a hasára fektessék a kicsit, mert a háton fekvők nagyobb %-ban halnak meg SIDS-ben. Perszeeee... hiszen minden gyereket hátra fektettek.... Hason fekvő nem is volt, vagy csak nagyon kevés, aki a védőnőnek ellent mert mondani. Szerintem pedig semmi köze az alvási pozícióhoz. Csak találgatnak az orvosok. Szerintetek?
  • Egnes
    2010-05-10 16:37:00
    En azt is olvastam h az oldalt fekves sem jo, a gerinc miatt. Nekem a kh-ban is es otthon is oldalt fekudtek picit +tamaxtva.
  • Meril86
    2010-05-15 10:24:08
    Nekem is oldalt fekve aludt Luncsó mindig, de kb. 3 hónapja mivel tudott már forogni, csak hason fekszik, és ráadásul úgy alszik, hogy a lábait maga alá húzza, tehát még pucsít is!!! :D
  • Eperke1971
    2010-05-15 16:33:58
    Mikor haza kerültünk a kórházból a csajok is oldalt feküdtek megtámasztva.De így mindig kínlódva aludtak el.Aztán egyszer hasra raktam őket és láss csodát egy pillanat alatt mély álomba szenderültek.Mostanában a pihenőszékükben alszanak el,de mikor onnan bekerülnek a kiságyba csak hason fekve alszanak tovább.Aztán az éjszaka folymán össze-vissza forognak,mint a búgócsiga :-D
  • Eni27
    2010-05-16 09:12:00
    Én azt olvastam hogy a légzéskimaradást és légzésleállást az idegrendszer éretlensége okozza. Az alvási pozíciót illetően pedig hogy azért nem jó ha hason alszik a baba mert nyomódik a mellkas és nem lesz teljes a légvétel. De szerintem ez is találgatás.
  • lszilvia
    2010-05-16 11:33:45
    Nekem meg azt mondták h altassal oldalt a kicsit- benn a korházban is igy tettük le mindig - mert igy ha büfizik még akkor nem fullad meg. Meg olvastam azt is h a bölcsöhalál akkor is bekövetkezik ha nagyon meleg van benn a szobában ahol a kicsi alszik és akkor gyakoribb ha mélyen alszik és nem veszi észre h nem vesz levegőt.
    Nekem Bence csak hason aludt kényelmesen. Koraszülött volt - igy méginkább veszélyeztetett. De volt légzésfigyelőnk és ezt egy nagyon hasznos dolognak talaltam mindig is. Egy éves koráig használtuk.

    És szeritnem is a bölcsöhalállal kapcsolatban sok a találgatás, mert nem tudják pontosan h mitől lehet.

Új hozzászólás
Ahhoz, hogy új bejegyzést készíthess, előbb be kell jelentkezned a fórumon regisztrált felhasználóneveddel és jelszavaddal.
Ha még nem regisztáltál, itt megteheted.
 
 

  • PocakkalHétről-hétre
    • Hányadik hétben vagy?
Kölyökpark
Mozgásterápia, okosító torna
Moonshine MFG Hungary
LogiLand.hu Webáruház
Rio Rendezvénykaszinó
baleseti kártérítés Picibaba.hu Verseny

Adaptive Media