2021. november 30., kedd - Andor, András napja

mt

Így hathat a Bajnai-csomag a csecsemőkre: érzelmi zűrök, cigizés

2009-06-03 23:25:20

A gyes háromról két évre történő csökkentése több szempontból is veszélyeztetheti a gyermekek testi-lelki fejlődését. A szakember szerint egy kétéves kora után is szoptatást igénylő gyermek vagy azért lesz megfosztva az anyatejtől, mert édesanyjának munkába kell állnia, vagy mert jönnie kell a következő babának, hogy a szülő ne essen ki a támogatási rendszerből.

Az anyasági juttatásokkal kapcsolatos törvénymódosítást az elmúlt napokban leginkább a költségvetés szempontjából járták körül. A gyes időtartalmának csökkentése azonban egyéb, nem mellékes kérdéseket is felvet. Ezek közül az egyik: mi történik azzal a gyermekkel, aki kétéves kora után is igényli, hogy szoptassa az édesanyja - akinek a Bajnai-csomag következtében a jövőben 24 hónap után vissza kell mennie dolgozni.

A kérdés nem légből kapott. Az egészségügyi világszervezet (WHO) ajánlása szerint ugyanis az ideális állapot az, ha egy gyermek addig kap anyatejet, amíg ki nem növi az úgynevezett szopási igényét. Abban pedig nagy különbségek mutatkoznak, hogy ez mikor következik be. A világszervezet szerint a csecsemők egészséges fejlődése akkor biztosított, ha körülbelül hathónapos korukig kizárólag anyatejet kapnak, majd a szoptatás folytatódik kétéves korig vagy akár ennél is tovább.

munka

Martinovichné Debulay Bianca laktációs szaktanácsadó, a szoptatás értékeinek terjesztésére létrejött La Leche Liga Magyarország elnöke szerint nehéz volna számokban kifejezni, hogy hány gyerek szopik a kétéves kora után is; a statisztika összeállítását egyébként nagyban akadályozná, hogy az érintett szülők az egészségügyi dolgozók és a rokonok rosszalló megjegyzési miatt sokszor nem vallják be ezt. De nem is a számok érdekesek önmagukban, hanem az alapelv: az állam kényszerítheti-e a nőket, hogy anyagi okokból válasszák el a kétéves kor felett még bőven anyatejet igénylő gyermeküket.

A szakértő emellett felhívja a figyelmet egy sajátos ellentmondásra. Az elvált szülők esetében a láthatás megállapításánál a bíróság köteles figyelembe venni, hogy a gyermek szopik-e még - vagyis ebben az esetben a törvények tekintettel vannak erre a tényezőre; a családtámogatási rendszer szigorításánál azonban a döntéshozók nem vették figyelembe a gyermekek fizikai, lelki szükségleteinek szempontját.

"Jellemző, hogy az emberek furcsán nézik, ha egy két évnél idősebb gyermek még szopik; azon viszont nem csodálkoznak, ha egy három-négyéves cumizik vagy szopja az ujját, pedig mindez ugyanazt a szopási igényt elégíti ki. Csakhogy az egyik az édesanya ölelő karjaiban, a másik meg egy darab műanyag segítségével történik" - fejtegeti lapunknak Debulay Bianca. "Csecsemő és kisgyermekkorban a szopási igény kielégítése alapvető szükséglet. Ha ezt a gyerek nem kapja meg, akkor később ezt a célt könnyen káros szokások fogják pótolni, így a körömrágás vagy a dohányzás" - teszi hozzá.

A mostani szigorítás egy másik szempontból sem kedvez a hosszú távú szoptatásnak. A két évre csökkentett gyes miatt a második vagy harmadik gyermeket vállaló családok valószínűleg arra fognak törekedni, hogy a gyerekek közötti korkülönbség ne legyen több két évnél. Mivel pedig sok anya várandósság alatt nem vállalja a szoptatást, kénytelen lesz idő előtt elválasztani a nagyobb gyermeket, hogy még időben megfoganhasson a következő magzat.

"És ha idő előtt elválasztják a gyermeket, akkor érzelmileg maradhat alultáplált" - hívja fel a figyelmet a szakértő. Az köztudott, hogy az anyatej hasznos összetevőket tartalmaz, de a lelki szükségletek kielégítése szempontjából is a mesterséges elválasztás helyett a természetes elválasztódás a kívánatos. Vagyis ha nem az édesanya kezdeményezésére marad el a szoptatás, hanem mindez a gyermek igénye szerint történik.

Debulay Bianca egyébként úgy véli: a gyes és a gyed leszállítása két évre minden kisgyermekes anyát rosszul érint. Egy csecsemő egészséges testi, lelki, érzelmi fejlődése, valamint a megfelelő anya-gyermek kapcsolat kialakulása szempontjából ugyanis az az ideális, ha a gyermek az első néhány évet az édesanyjával tölti. "A szülőkhöz való biztonságos kötődés megteremti annak az alapját, hogy egy kisgyermek felnőttkorában magabiztos, önálló, mások iránt is érzékeny emberré váljon" - vallja.

Kétségtelen ugyanakkor, hogy a világ számos országában jóval rövidebb a gyes, gyed időtartama, mint hazánkban. Ezekben az államokban azonban sok esetben a családfő jövedelméből is biztonságos környezetet lehet teremteni, így az édesanyák megtehetik, hogy egy kereset mellett is több időt töltsenek otthon. Debulay Bianca szerint nagy érték és hosszú távú befektetés, ha egy gyermek élete első néhány évében kiegyensúlyozott családi légkörben nevelkedhet. "Vannak persze élethelyzetek, amikor nincs más megoldás, mint a bölcsőde, de nem ez a legideálisabb választás" - teszi hozzá.

Huhák Heléna

Heti Válasz

Forrás: Polgár Infó

Megosztás:
Hozzászólások
  • Borsi76
    2010-01-21 14:04:15
    Ha minimum két év biztosított munkaviszony van,akkor ugyan úgy 2évig lehet gyed-en valaki,mint eddig.A 3.évben meg az esetek nagy részében mennek vissza az anyukák(ha van hová) dolgozni,mert a tartalékokat felélte a család.

Új hozzászólás
Ahhoz, hogy új bejegyzést készíthess, előbb be kell jelentkezned a fórumon regisztrált felhasználóneveddel és jelszavaddal.
Ha még nem regisztáltál, itt megteheted.
 
 

  • PocakkalHétről-hétre
    • Hányadik hétben vagy?
Kölyökpark
Mozgásterápia, okosító torna
Moonshine MFG Hungary
LogiLand.hu Webáruház
Rio Rendezvénykaszinó
Dr. Bátori-Kallós Picibaba.hu Verseny

Adaptive Media