2017. augusztus 17., csütörtök - Jácint napja

mt

Szoptatás és az asztma

2017-08-13 23:16:15

Amerikai tudóscsoport összefüggést vélt felfedezni a szoptatás hossza, milyensége, és az asztma kialakulása között. Azt állítják, hogy azoknál a gyermekeknél, akik a születést követően, legalább az első négy hónapban kizárólag anyatejjel táplálkoztak, jelentősen csökken az asztma kialakulásának veszélye – hangzott el, az ALA, amerikai társaság nemzetközi konferenciáján.

A tanulmány, amelyet készítettek, 2834 ausztrál gyermek vizsgálatát mutatja be, és egyértelmű bizonyítékot ad annak tekintetében, hogy azok a 6 évnél fiatalabb gyerekek, akik 4 hónapos koruk előtt már az anyatejen kívül mást is fogyasztottak rendszeresen, 27 %-kal magasabb volt az asztmában szenvedő, mint a kizárólag anyatejjel táplált társaiknál.

szoptatás

A gyermekek betegségét orvos diagnosztizálta. A mért adatok szerint a hozzátáplált gyerekek 44 %-kal gyakrabban zihálnak terhelés alatt, 1.41%-kal gyakrabban küzdenek fulladásos tünetekkel, 74 %-uknak a fulladásos, kruppos roham este jelentkezik, ami miatt alvási, majd a fáradtság miatt a kisgyereknek koncentrálási nehézségei adódnak.

Dr. Oddy megjegyezte, hogy a gyermek kórházba kerülésének oka nagy százalékban a krupp, és az asztma, mind az amerikai, mind az ausztrál gyerekeke tekintetében, és sajnálatos módon a megbetegedések száma folyamatosan nő.

A tanulmány eredményei jelentős szerepet játszanak a gyermeki asztma megelőzésében, mondta Oddy. Az elmúlt két év kutatómunkája során kimutatták, hogy az anyatej bioaktív, élő folyadékkal töltött fehérjéinek és lipideinek igen fontos szerepük van a csecsemők fejlődésében, és a gyerekkori asztma megelőzésében. – nyilatkozta az orvos a Breastfeedingnek.

Megosztás:
Ezt a bejegyzést még nem kommentálta senki.

Új hozzászólás
Ahhoz, hogy új bejegyzést készíthess, előbb be kell jelentkezned a fórumon regisztrált felhasználóneveddel és jelszavaddal.
Ha még nem regisztáltál, itt megteheted.
 
 

  • PocakkalHétről-hétre
    • Hányadik hétben vagy?
Kölyökpark
Mozgásterápia, okosító torna
Moonshine MFG Hungary
LogiLand.hu Webáruház
Rio Rendezvénykaszinó
Dr. Bátori-Kallós Picibaba.hu Verseny

Adaptive Media