• Közlekedési baleseti kártérítés

    Dr. Bátori-KallósKevesen tudják, hogy mint személyi sérülést szenvedett gyalogos, kerékpáros, gépko- csi utasa vagy vezetője, kártérítési igénnyel élhetnek a balesetet okozóval szemben. A gépkocsikra kötött kötelező felelősség biztosítás az ilyen károkat is fedezi, tehát a gyakorlatban nem a károkozóval szemben nyújtjuk be a kártérítési igényt, hanem a kötelező felelősség biztosítója felé. De amit nem kérünk, azt önként csak nagyon ritkán adják.»
2010. szeptember 10., péntek - Hunor, Nikolett napja
mt

Virág Vanda

Virág Vanda
Születési ideje:2008-12-12
Neme:Lány
Szerző:birsalma79
Első bejegyzés:2010-02-27
Utolsó bejegyzés:2010-08-23
Megtekintve:1305
  • Egy fárasztó hétvége

    2010-08-23 21:45:16

    Még júliusban megígértem szüleimnek, hogy segítünk a kerítést rendbe tenni, mivel ráfér egy festés is és az alsó része még nem igazán lett befejezve.

    A festésre most szeptember elején kerül sor, csakhogy előtte le kellett csiszolni, hogy szépen befogja.  Hát a csiszolásra ráment az egész hétvégénk, mire leszedtük a leceket, lecsiszoltuk, persze óvatosan, mert amikor a csavarhoz hozzáért a csiszolókorong, már le is tépte a szélét. Ráadásul a mintát külön kellett mert a gép nem fért hozzá.

    Vanda baba folyton "ellenőrizte" a munkánk, sokszor "be is segített" :-))))))))

    Egy fárasztó hétvége
    Megosztás:
    Eddig 0 hozzászólás érkezett.
  • Mostanság

    2010-08-19 13:02:09

    Már rég nem írtam, egyrészt lustaságból, másrészt mindig akadt valami, ami meghiúsította. Június 15-én megszületett nővéremék kislánya Gréta. Próbálok segíteni amennyit csak lehet. Vanda eleinte iszonyú féltékeny volt, akárhányszor felvettem, ráncigálta a ruhám és egyfolytában azt kiabálta: oda tedd le! és közben húzott a babaágyhoz. Most már elviseli ha a kezemben van, fordult a kocka, más nem jöhet a közelébe. Mármint idegen aki meg szeretné kukkantani séta közben. Odaáll elé és azt hajtogatja: elmész innen, nem piszkálod! Ilyenkor mindig valami cselhez kell folyamodni, elterelni a figyelmét, hogy meg tudják nézni.

    Vanda szerencsére jól van, 12 foga van már, bújóban van most 2, meg is kínlódjuk őket, az éjszaka közepén többször is felsír. Egész nap pörög, 1 percre sem áll le, én agyilag estére zokni vagyok tőle. Mindent mond, (jó nem teljesen tisztán, mert a v, g, r betűk még nem mennek) és ami a furcsa, feltűnően jól ragoz. 6-ig elszámol, sokat mondókázunk, ezeket már egyedül is elmondja:

    - megy a hajó a Dunán.....

    - mókuska, mókuska felmászott a fára...

    - egyszer volt egy kemence......(ez a nagy kedvenc)

    - gólya gólya gilice....

    - csiga-biga gyere ki...

    és most tanuljuk a török és a tehenek mondókát. Ez hosszabb és nehezebb is, de ha elkezdem a mondatot, szépen folytatja.

    Sajnos jegyzi a szivacsagy a káromkodást is, most pl. minden bogár neki szúnyog, ha meglátja, odamegy, rácsap és azt mondja: szunyog hess innen, az anyááááád köcsögit (ha lehetne pirulós kisfejet ide beszúrnék de nem tudok :-) )

    Azt viszont nem tudom az utóbbi 2 hétben miért makacsolta meg magát alvás terén. Reggel már 7 körül fentvan, délben ebéd, utána az istennek sem akar aludni, ordít, vagdalódik, ha meg fél 2 körül ne adj isten végre elalszik, akkor meg alszik 3 órát. Csakhát így kitolódott az esti alvás is, 10 előtt egyszerűen képtelenség ágyba dugni. Gondolkoztam már azon is hogy nem altatom délután, de most még tuti nem bírná ki estig és tiszta hisztis lenne, mi meg idegrohamot kapnánk estére.

    Mert ahogy tud ordítani amikor hisztizik, hát azzal vallatni lehetne. :-))))))

     

    Mostanság
    Megosztás:
    Eddig 0 hozzászólás érkezett.
  • Rövid hajjal

    2010-07-26 13:35:21

    Mivel a hajgumit és a csatokat nem igazán sokáig tűri meg a hajában, úgy döntöttünk levágatjuk a haját. Nekem már nem engedte meg állandóan azt hajtogatta "ne piszálj" kis barátnője anyukáját kértük meg hogy vágja le.

    Előtte 2 héttel már mondogattuk neki hogy a Niki néni levágja a hajad mert nagyon hosszú, majd bemegyünk az üzletébe. Na de mikor beértünk az üzletbe, iszonyatos ordításba kezdett, és ordított egész addig míg le nem vágta neki.

    Mikor végzett, a sírás is abbamaradt és sírós hüppögös hanggal azt mondja: "készen van, ennyi volt" :-)))

    Mondom, igen, ennyi volt, de miért kellett ezért sírni ennyire?? Nézd meg milyen csini lettél? Erre elkezd nevetni és közli: csini vagyok!

    Hát azt hittem megzabálom. :-)))

    Rövid hajjal
    Megosztás:
    Eddig 5 hozzászólás érkezett.
  • Pancsizás ezerrel

    2010-07-26 13:31:06

    Merthogy ezt a nagy meleget nem is lehet másképp kibírni. A lakásban éjjel-nappal 31 fok volt, hiába voltak a redőnyeim teljesen lehúzva, ablak épphogy nyitva. Sokszor még főzni sem volt kedvem, mert 4-5 fokot az is emelt volna a benti hőségen. Vanda délelőtt a kádban pancsikolt, du. lent az udvaron a kis barátnőjével, hétvégente pedig a mamáknál.

    Pancsizás ezerrel
    Megosztás:
    Eddig 0 hozzászólás érkezett.
  • "én cipőmben"

    2010-07-26 13:24:30

    Kis csibészemnek nem elég már a saját cipője, folyton az enyémben akar mászkálni. Mindegy hogy az papucs, vagy zárt cipő, valamelyik nap kibányászta az összes cipőt a cipősszekrényből (na jó mondjuk ezt nem nehéz, csak lenyitja és már szedegetheti is ki őket).

    Többnyire jól is sikerül neki felvenni és akkor nagy az öröm csak úgy kiabálja "- én cipőmben, én cipőmben"

    (folyton mondogatom neki Vanda ne mászkálj az én cipőmben mert el fogsz esni és megütöd magad, hát mi az amit megjegyzett természetesen: - én cipőmben :-)))

    Megosztás:
    Eddig 0 hozzászólás érkezett.
  • Betegen

    2010-07-02 22:39:37

    június 17-én megkapta a 18 hós köt. védőoltást. A köv. héten hét elején már hőemelkedése volt - szinte minden nap - furcsállottam mert eddig egyik oltás után sem volt semmi gondunk. Gondoltam most utoljára kitol velünk. Hát kitolt rendesen, 23-án este anyuméknál aludtunk mert másnap reggel nővérem babáját vittük vissza a kórházba vérvételre. Éjjel semmit sem aludtunk, éjfél körül arra ébredtem hogy a leányzóm forgolódik, nyüsszög. 39 fokos láza volt. Hűtőfördő, kúp, nagynehezen lement, visszabólintottunk. Én reggel elmentem, épp hazafelé tartottunk már, mikor anyum telefonál, megint magas a láza. Délután rendelt az orvosunk, elvittem, kiderült hogy valamiféle vírus lappangott a szervezetében és az oltás most frankón kihozta és padlóra küldte a leányzót. Tiszta ödémás a torka, antibiotikumot írt, nyálmintát és orrváladékot vett tőle, fülészetre kellett mennünk és a laborba vizeletet vinni. A fülészeten mindent rendben találtak szerencsére, na de ez a pisimintavétel komolyan mondom.....nem volt egy egyszerű hadművelet. Gondoltam én pelus nélkül hagyom és ha látom hogy leguggol aládugom a bilit aztán majd csak lesz valahogy mintánk. Na ez nem jött be, a kis ravasz tudta mire készülök, az istennek sem pisilt. Maradt a gyógyszertári vizeletgyűjtő kis tasak amit fel kell ragasztani. Nagynehezen sikerült vele a 3. próbálkozásra, apa be is vitte a laborba mivel a dokink szerint 1 órán belül be kell juttatni mert különben a bacik elszaporodnak. Közben ideért a jó kis hurutos köhögés és nátha is, szegényemet annyira ledöntötte szinte feküdt és aludt egész nap.

    29-én irány vissza a doki, vizelet eredménye tökéletes, a torka egy picit javult, de még mindig nagyon csúnyán köhög. Másnap egész nap szinte semmit sem akart enni, inni is alig, az imádott csőrös itatót is csak eltolta, este vettem észre a nyelvén és a szája belső részén a kis fehér hólyagokat. 1-jén irány vissza a doki, kaptunk rá ecsetelőt + még egy gyógyszert. Szájfertőzést kapott, szintén ettől a vírustól. Kérdezem a dokit, és mi jön még, mire számítsak? Mosolyogva mondja, már semmi, jövő hét végére kilábalunk belőle és újra a régi lesz. Hát remélem így lesz.

    Betegen
    Megosztás:
    Eddig 2 hozzászólás érkezett.
  • A kezdetleges "saját" játszótér

    2010-07-02 22:20:50

    Végre valahára sikerült összefogni és mi gyerekes családok dobtunk össze annyi pénzt hogy egy saját játszóteret alakítsunk ki az udvarunkon. Nem volt egyszerű hadművelet mire összeállításra került a hinta, csúszda, a játszótér keretének összeállítása mivel az apukák zöme csak hétvégén ért rá a munkálatokra. Aztán meg az időjárás sem volt épp a legjobb májusban. 100%-ban még most sincs kész, tervek között szerepel még egy hinta mert a mostani 2 állású kevés.

    A gyerkőcök nagyon élvezik, és mi anyukák is egy kicsit jobban megismerhetjük egymást végre.

     

    A kezdetleges
    Megosztás:
    Eddig 0 hozzászólás érkezett.
  • Pannonhalmi kilátónál

    2010-06-08 13:16:36

    Anyáék úgy döntöttek egyik hétvégén, ha nem esik az eső, kicsit kirándulgatunk. A délutáni szunya után kocsiba ültünk és irány a Pannonhalmi kilátó. Már jó volt egy kicsit kimozdulni. Anyáék felvittek a kilátóba nekem annyira nem jött be, jobban tetszett a kavicsok gyűjtögetése. Mivel az apátságba csak csoportosan és előre egyeztetett időpontban lehet bemenni, így a környéken sétálgattunk.

     

    Pannonhalmi kilátónál
    Megosztás:
    Eddig 0 hozzászólás érkezett.
  • Az első "illetve második" húsvétom

    2010-06-08 12:58:24

    Az idei nekem végülis a 2. húsvétom, csak az elsőn pár hónapos voltam, fel sem fogtam. Reggel felkeltem és egy csomó színes tojás, csoki, könyvek és ruhák fogadtak a szobában. Én persze rögtön a csokinak álltam volna neki :-)))

    Ebédre a Virág mamámékhoz mentünk, ez a nyuszi nagyon rendes, ide is vitt sok csokit és játékot, könyveket. A du-i alvás után találkozhattam is vele :-))

    Másnap a Tatai mamáékhoz mentünk, ott is egy csomó mindent kaptam, csak sajna az idő romlott el, egész nap szakadt az eső...

     

    Az első
    Megosztás:
    Eddig 0 hozzászólás érkezett.
  • Az első motorom

    2010-06-08 12:45:58

    A nagyiék az egyik nap beállítottak egy motorral de anyáék hiába mondták nekik hogy nekem még a legkisebb méretű elég, pechjükre a nagyobbat hozták. Le sem ért róla a lábam sajna. Másnap anyáékkal besétáltunk a városba kicseréltetni a kisebbre. És még jól is jártam, mert a kisebb olcsóbb volt és mivel pénzt nem adnak vissza, némi kiegészítéssel vettek anyáék nekem egy mágikus rajzolótáblát. Azóta nagyon belejöttem a motorozásba, ha tehetném mindenhova magammal vinném "anya legnagyobb örömére", most is csak egy kép erejéig álltam meg....

    Az első motorom
    Megosztás:
    Eddig 0 hozzászólás érkezett.
  • De hát ti is ide dobjátok nem??

    2010-06-08 12:37:30

    Hol is kezdjem. Egy pillanat műve volt az egész. Takarítgattam így nyitva maradt a wc ajtaja is. Vanda kapott az alkalmon, egy szempillantás alatt már bent is volt, letépett egy csomó papírt, millió darabkára tépte és egyenként nekiállt a wc-be dobálni. Gyorsan 1-2 kép készítés, hogy azért apa is lássa, tud az ő kis csemetéje rosszalkodni is míg ő dolgozik. Azért az enyje-benyje és a "jaj kis Vanda nem szabad ilyet csinálni" megvolt, meg akartam jobban szidni érte, de hát ő olyan aranyosan bámult rám és mintha csak azt mondta volna "de anye ti is ezt csináljátok nem?"

    De hát ti is ide dobjátok nem??
    Megosztás:
    Eddig 0 hozzászólás érkezett.
  • Kulcsmánia

    2010-05-29 13:11:30

    Februárban újabb hóbortot talált magának. Kulcsozás ezerrel. Mindegy milyen, mekkora csak kulcs legyen. Egy délután megkaparintotta a lakáskulcsot, mondanom sem kell sikeresen le is tört a lepkéjéből egy darab és a kulcs használhatatlanná vált. Még jó hogy 3 db-ot kaptunk mikor beköltöztünk.

    Kulcsmánia
    Megosztás:
    Eddig 2 hozzászólás érkezett.
  • Az első lépések kapaszkodás nélkül (2010. január 15.)

    2010-05-21 13:57:10

    Kapaszkodva már az egész lakást bejárta jó ideje, de talán úgy érezte itt az ideje megpróbálni anélkül. Előtte ott tipródott mellettem, mintha mondta volna: na anya, hozd a gépet, ha akarsz egy képet az első lépésekről is :-)))

    Gyorsan fényképező gép keresés, izzítás éééééés szék elegendve, egyedül járok!!! Persze csak pár méter erejég, aztán csüccs a fenékre. Napról napra ügyesebb lett, mi meg csak most kezdtünk igazán parázni, mikor minek esik neki...

    Az első lépések kapaszkodás nélkül (2010. január 15.)
    Megosztás:
    Eddig 0 hozzászólás érkezett.
  • 2009. karácsony

    2010-05-21 13:23:51

    Vandának lényegében ez már a 2. karácsonya volt, tavaly nem nagyon foglalkoztatott bennünket az ünnep, inkább próbáltunk egymásra hangolódni kisasszonnyal. Nagyon hamar eltelt az év, ideért a karácsony. A szülinapja után szép lassan karácsonyi hangulatba öltöztettem a lakást, Vanda kikerekedett szemekkel nézte ahogy az ajtókopogtatót állítom össze. A fát már 23-án este felállítottuk, díszítéssel hamar végeztünk, nagyobb gondot az jelentett, hova kössük ki, nehogy kisasszony betakarózzon a fával ha megrántja. Szerencsére nem nyúlt hozzá.

    24-én reggel miután meglátta, akkorákat sikongatott és vigyorgott a fának, közben mintha folyamatosan kérdezte volna: na de anya hát ez meg? Mi ez, és hogy került ide? Meg tudtuk volna zabálni. Nahát mikor a dobozokat bontogatta...

    25-ét az apai, 26-át az anyai nagyszülőknél töltöttük. A szilvesztert pedig megint hármasban otthon.

    2009. karácsony
    Megosztás:
    Eddig 0 hozzászólás érkezett.
  • 1 éves lettem

    2010-04-29 13:58:00

    Hát ez a nap is eljött. Nem volt nagy banzáj, sajna csak az apai nagyszülők tudtak eljönni, az én anyukám dolgozott, apum már nem igazán ül egyedül kocsiba, nővéreméknél időközben kiderült babát várnak, így 38 évesen nagyon megviselte a kezdeti időszak (hányinger, lábfájás...).

    De sebaj, majd a 2. szülinapon pótolunk. A torta nagyon fini lett, kisasszonynak is ízlett és az ajándékok is tetszettek neki és nekünk ez volt a lényeg.

    1 éves lettem
    Megosztás:
    Eddig 0 hozzászólás érkezett.
  • Az első fogak

    2010-04-29 13:48:50

    Hát mit mondjak nagyon megszenvedtük őket, én azt hittem már korábban kibújnak, rengeteget éjszakáztunk miattuk, bármit a kezébe adtunk abban a pillanatban landolt a szájába és már rágta is, de végülis 2009. 10. 19-én végre kibújt az első fogacska lent, rá 3 napjára a mellette lévő.

    Ezeket követte 11. 30-án, 12. 02-án, 12. 09-én és 12. 23-án a felső 4.

    Aztán egy hosszabb szünet és kb. 2 hónapja a 7. és most talán 2 hete a 8. és a 9. a pontos dátumát nem tudom, nem engedi megnézni, közelítek a szája felé és már szalad is el előlem. :-)

    Az első fogak
    Megosztás:
    Eddig 0 hozzászólás érkezett.
  • Keresztelő

    2010-04-20 13:21:29

    A keresztelőre 2009. okt. 25-én került sor. Lehetett volna már előbb is, sőt jobb is lett volna korábban tartani amikor még tudomást sem vesz az egészről, így 10 hónaposan már macerás volt, le sem akart szállni a kezemből, mikor a Berkes atya közelített felénk már mászott volna a nyakamba ezerrel. Magam sem értem miért húztuk-halasztottuk az egész dolgot, de sebaj, majd a második babánál okosabbak leszünk. A keresztanyja az én nővérem lett a keresztapja pedig férjem báttya.

    Egy csodaszép gyertyát és emléklapot kaptunk ajándékba Berkes atyától. 

    Keresztelő
    Megosztás:
    Eddig 0 hozzászólás érkezett.
  • Folytatás lassan de biztosan

    2010-04-15 13:48:41

    Végre van egy kis időm folytatni a naplót. Az elmúlt egy évet bepótolni úgysem lehet, úgyhogy nagyléptekben a történtekről. A második félévben sokminden történt, júliusban megtanult mászni, ideje volt egy járókát beszerezni hogy azért én a dolgomat is tudjam végezni, és Vanda is úgymond "biztonságban" legyen az időre. Augusztus elején megtanult egyedül felülni, a hónap végére már lejjebb is kellett tenni, mert egyre inkább csak állni akart benne, szeptember elejére már fel is állt benne.

    Egyre ügyesebben ment a mászás, az alsó fiókok innentől végveszélyben voltak, megkezdődött a pakolás időszaka "legnagyobb örömömre".  

    Folytatás lassan de biztosan
    Megosztás:
    Eddig 0 hozzászólás érkezett.
  • Az első fél év

    2010-03-01 21:03:07

    A hónapok szinte röppentek. Főleg az első fél év. Tündérkénk szépen cseperedett, 1 kg havonta, 8 hetes kora óta átaludta az éjszakákat, egész május végéig. Amikor is azt hittük azért kezd ébredezni éjszakánként mert jönnek a fogai. Pedig nem. Közben megtanult egy csomó mindent, felemelkedés, forgás..... Csak az a fránya babakocsi nem jött be neki, jópár alkalommal ordítások közepette mentünk el sétálni. Kb. az 5. hónap környékén már szeretett volna ülve sétálni a kocsiban, csakhát az még korai lett volna. Túlestünk a kötelező oltásokon is, szerencsére egyik alkalom után sem volt semmi probléma. 

    Az első fél év
    Megosztás:
    Eddig 0 hozzászólás érkezett.
  • Hazaérve a kórházból

    2010-02-28 21:07:43

    Majdnem rá kellett húznunk egy napot a kórházban mert besárgultál, de aztán végülis a határértéken belül maradtunk. Apa ekkor vette ki a járó 5 napot és mivel maradt még szabadsága, a többit is kivette, itthon volt velünk egész január 5-ig. Nagyon sokat segített az első pillanattól fogva, fürdetett, pelenkázott, büfiztetett (ami nem volt nálad egy egyszerű dolog, mivel sokszor annyira nem akart összejönni, hogy odaért a köv. etetés ideje, de ha meg kevesebbet büfiztünk, tutira visszajött a tejci).

    Nagyik is próbáltak annyit jönni és segíteni amennyit csak tudtak, amellett hogy dolgoznak.

    Hála isten, rengeteg tejci termelődött, olyannyira sok, hogy lett tejtestvérünk 2 baba is az első 6 hónapban.

    Hazaérve a kórházból
    Megosztás:
    Eddig 0 hozzászólás érkezett.
  • Születésed napja

    2010-02-27 20:54:10

    Szerencsésnek mondhatom magam, mert az egész terhességem veled (a kezdeti hányingereket, a kb. 8. hó környékén jelentkező gyomorégést, és egy októberi költözködést leszámítva) problémamentes volt. Elviekben december 25-re vártunk, de mi megbeszéltük hogy előbb érkezel, hogy a karácsonyt már hármasban tölthessük. Így is lett, 2008. dec. 12-én pénteken reggel 8-ra értünk be a kórházba, és du. 16:42-kor 2810 g-mal és 48 cm-el, hosszú és sűrű fekete hajjal megszülettél. Szerencsére a szülés is komplikációmentes volt. A kórházi napokat szinte végigaludtad, a hangodat sem hallottuk. Még a szomszéd szobában síró babák sem zavartak. Én viszont kifogtam egy szobatársat aki vasárnap szült, de valami iszonyatos módon horkolt. Alig vártam hogy hazamehessünk, hogy végre én is tudjak egy kicsit aludni.

    Születésed napja
    Megosztás:
    Eddig 0 hozzászólás érkezett.
Kölyök Park
Ökonatura.hu
Vidám Kismanók Zenebölcsi - Miskolc
Kismamaruhashop
Egészség-Sziget
Fogászat Altatásban
Gróf Cziráky Panzió
Dominika Hotel
Attila Hotel
Babavédő - Különleges Takaró
Alfadrogéria - webáruház
Dr. Bátori-Kallós jatszoterek glantrade.webcatalog.hu

Adaptive Media